Közelkép az erdélyi kultúráról a Tájoló konferencián

 A magyar film jelene és jövője című beszélgetésen Lakatos Róbert filmrendező, az Erdélyi Magyar Filmszövetség elnöke elmondta: korábban Magyarországon egészen jó volt a filmtámogatási rendszer, ebből azonban az erdélyi magyar alkotókat fokozatosan kizárták: bár a magyar filmtörvény a külhoni magyarok törekvéseinek támogatását is előirányozza, az alkalmazási szabályok lehetetlenné tették a külföldről történő pályázást, hiszen a készülő alkotásnak legalább 75 százalékban kellett „magyar elemeket” tartalmaznia, és az alkotók állampolgárságát is figyelembe vették.

Az is megtörtént, hogy egy önerőből létrehozott magyar alkotással nem nevezhettek a Magyar Filmszemlére. Lakatos szerint azonban már kezd működni az új finanszírozási rendszer, amelynek előnyeit igyekeznek majd kiaknázni. Szántai János író, a fiatal filmeseket támogató Argó Audiovizuális Egyesület elnöke, a BBTE Színház és Televízió Karának oktatója, a beszélgetés moderátora kiemelte: nagy problémát jelent, hogy Erdélyben csak kis filmstúdiók működnek, ezek közül legalább egynek meg kellene erősödnie, annyira, hogy ne „botcsinálta” ügyintézőkkel és pályázatírókkal dolgozzék, hanem professzionális munkaerővel, így hatékonyan képviselhetnék az elkészült alkotásokat.

Két központ között

Felméri Cecília filmrendező, a Sapientia oktatója elmondta: a két legközelebbi filmes központ, Budapest és Bukarest között vannak az erdélyi alkotók, így a magyarországi pályázati lehetőségek kihasználása mellett Bukarestben is próbálkozniuk kell, magyar–román koprodukciókban gondolkodva. Bálint Arthur rendező-operatőr, a Sapientia oktatója szerint az erdélyi dokumentumfilmesek túl kevés pénzből dolgoznak, így gyakran csak arra van lehetőségük, hogy a könnyen bemutatható témákat dolgozzák fel, korosztályuk problémáinak bemutatására nincs lehetőségük, mert nem áll a rendelkezésükre elég pénz, hogy beleássák magukat a témába.

A szakemberek egyetértettek abban, hogy mivel a dokumentumfilm ismét „visszatér” a mozikba, nagyobb költségvetésű, egész estés dokumentumfilmekre lenne szükség, és ez főként azért kerül több pénzbe, mert egy moziban bemutatásra alkalmas film elkészítéséhez komolyabb technika kell. Az is elhangzott, hogy lényegében nem is létezik erdélyi magyar nagyjátékfilm, szintén elsősorban az anyagi források hiánya miatt. Terján Nóra, a magyarországi Mandiner.filmoldal szerkesztője szerint az erdélyi filmeseket nem is ismerik Budapesten, ha ugyanis egy erdélyi alkotó sikereket ér el, sok esetben nem tüntetik fel, hogy honnan jött.

Szántai János kiemelte: az erdélyiek egyfajta „rezervátumhelyzetbe” kényszerültek, az anyaországban ugyanis hajlamosak rájuk erőltetni a népviseletes, hagyományőrző szerepet, mondván, hogy „a művészkedést hagyják a nagyokra”.

A világ hátsó zuga

Hol vannak az olvasók? címmel irodalmi kerekasztal-beszélgetésen vett részt az E-MIL néhány tagja:  Cserna-Szabó András, Demeter Szilárd, Karácsonyi Zsolt, Papp Attila Zsolt, Szálinger Balázs, Szántai János, valamint László Noémi, a szervezet elnöke. Demeter Szilárd megfogalmazta ugyan, hogy „az olvasók a Facebookon vannak”, a vitapartnerek arra is rávilágítottak, hogy ugyanakkor a legnépszerűbb szépirodalmi kiadványok a nagyregények, míg a vers és a novella lassan eladhatatlanná válik.

Szántai János felidézte: Kányádi Sándor egy beszélgetés alkalmával kijelentette az ismerősöknek, hogy nem tudnak olyan zugot mondani Erdélyből, ahol ő ne járt volna, és erről a jelen levők meg is győződhettek. Az alkotók egyetértettek abban, hogy a „direkt marketing”, a felolvasóestek szervezése valóban fontos a könyvek népszerűsítésében. Karácsonyi Zsolt arra is felhívta a figyelmet, hogy miközben a könyvpiac hanyatlásáról lehet hallani, rengeteg versrajongóoldalt lehet találni az interneten, tehát növekedett a konkurencia is.

Demeter Szilárd szerint a könyvterjesztéssel is komoly gondok vannak, és manapság például az új kiadványokból nem rendelnek példányokat a városi könyvtárak sem. Azt is kiemelte ugyanakkor, hogy irodalomcentrikus kultúrában élünk, ha például egy ismert író megszólal egy politikai kérdésben, az emberek jobban odafigyelnek rá, mint egy politológusra. Végül a felek abban maradtak, hogy olvasók mindig vannak, az irodalom egyébként is a világ egy hátsó zuga kell hogy legyen, ahol csak az író és az olvasó van.