Kötet a 110 éve született Faludy kalandos életútjáról, szerteágazó életművéről

– írta a kötet szerkesztője, Balázs Imre József irodalomtörténész. Kitért arra, a korai Faludy-publikációk között fontos szerepe van azoknak a Villon-átköltéseknek, Heine-átiratoknak és egyéb verseknek, amelyeket a Korunkban közölt.

„Csiszár Gábor könyvének kolozsvári megjelenésével Faludy György egy olyan városba tér vissza, ahol szívesen járt-kelt, és otthonosan érezte magát” – olvasható a fülszövegben.

Faludy 90 évesen járt először Erdélyben, a 2000-es évek elején több ízben visszatért Kolozsvárra. A frissen megjelent monográfia szerzője, Csiszár Gábor a kötet előszavában úgy fogalmaz,

„Az elmúlt húsz évben ez a kötet már az ötödik önálló könyv, mely a szerzőt bemutatná. Az ezt megelőző művek (…) azonban nem pótolták egy, az életutat bemutató, hiteles életrajz megírását. Ennek elkészítését tartottam célomnak” – fogalmazott az előszóban Csiszár Gábor.

Emigráció, hadsereg,
kényszermunkatábor

A kalandos életútban és kiterjedt életműben való könnyebb tájékozódás kedvéért a könyvet rövid életrajz és Faludy köteteinek jegyzéke egészíti ki.

– írta a szerző. A kötetben szó esik a költő korai éveiről, Villon-átköltéseiről, emigrációiról, börtönéveiről, Magyarországra való hazatelepedéséről, köteteiről.

Faludy György Kossuth-díjas költő, műfordító, író (szül. Leimdörfer György Bernát József, angol nyelvterületen olykor George Faludy) Budapesten született 1910. szeptember 22-én, és szintén Budapesten hunyt el 2006. szeptember 1-jén. 1928-ban érettségizett a fasori Evangélikus Főgimnáziumban, ezután a bécsi, a berlini, a párizsi és a grazi egyetemen tanult. 1933–34-ben katonai szolgálatot teljesített zászlósi rendfokozatban, amelytől később megfosztották. 1937-ben jelentette meg a Villon-átköltéseket, mely jó időre meghatározta pályáját.

Párizsig menekült, itt találkozott többek között Arthur Koestlerrel és az emigráns magyar művészek közösségével. Később a német megszállás miatt innen is távozni kényszerült.

Franciaország német megszállása után Marokkóba menekült, majd áthajózott az Amerikai Egyesült Államokba, ahol a Szabad Magyar Mozgalom titkáraként és lapszerkesztőjeként tevékenykedett. Ezután három évig, 1942 és 1945 között az amerikai hadseregben szolgált tisztként. 1946-ban tért haza, a Népszavánál helyezkedett el. 1947-ben megjelent az Őszi harmat után című verseskötete, illetve a Villon-balladák már a 14. kiadásnál tartottak. A kommunista hatalom ellenségesen viszonyult hozzá, további művei nem jelenhettek meg.

Szabadulása után fordításokkal kereste kenyerét, majd 1956-ban ismét elmenekült az országból.

A betiltott költő

Londonban telepedett le, ahol 1957-től az Irodalmi Újság szerkesztője volt. 1961–62-ben írta a Pokolbéli víg napjaim című önéletrajzi visszaemlékezéseit eredetileg angolul (My Happy Days in Hell, 1962). A könyv 1987-ben jelent meg először magyarul az AB Független Kiadónál – a kommunista cenzúrát megkerülve szamizdat kötetként.

1963 és 1967 között Firenzében és Máltán élt. 1967-ben költözött át Torontóba. Kanadában és az Egyesült Államokban különböző egyetemeken tartott előadást, miközben a Ötágú Síp és a Magyarok Világlapja című lapok munkatársaként dolgozott. 1980-ban New Yorkban jelentek meg összegyűjtött versei. Közben Magyarországon betiltott költő volt, a könyvtárakban még a katalógusból is kiszedték azokat a cédulákat, amelyeken a neve szerepelt. 1988-ban hazatért, Budapesten telepedett le. A rendszerváltás után korábban szamizdatban terjedő műveit is ki lehetett adni. Új verskötetei és fordításai is megjelentek.

Faludy 1994-ben a Kossuth-díjat is megkapta. 1998-ban alapító tagja volt a Digitális Irodalmi Akadémiának. Személyét többnyire érdeklődés övezte, bár 90 éves kora felett sem szűnt meg polgárpukkasztónak, meghökkentőnek lenni. Pokol tornácán című kötetének bemutatóját már nem érhette meg.