Kánon helyett értékközpontúság

Érdekes példával illusztrálta Szilágyi István, a Helikon főszerkesztője a magyarországi folyóiratokban közlő erdélyi, illetve az erdélyi lapokban irodalmi szöveget publikáló anyaországi alkotók több sajátos vonást is feltételező helyzetét. A Magyarországon kiadott Nagyvilág és a Romániában szerkesztett Secolul 20 (20. Század) című, az 1989-es rendszerváltás előtt megjelenő folyóiratokban az volt a közös, hogy mindkét fórum kortárs világirodalmi művekből szemlézett. Romániai magyar író, költő viszont egyikben sem közölhetett: világirodalmi profiljának megfelelően a Nagyvilág magyar szerző, a Secolul 20 viszont román alkotó műveit nem mutathatta be. A példa természetesen csak történelmi és folyóirattörténeti kontextusába ágyazva releváns. Ezekről az öszszefüggésekről, a rendszerváltás előtti és mostani állapotról beszélgettek az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) által szervezett Kánon.(ok.). Pantheon.(ok.). irodalmi konferencia meghívottai a hét végén Kolozsváron, választ keresve arra a kérdésre, milyen, és ki által teremtett kánon szabályai szerint jelennek meg romániai magyar alkotók irodalmi szövegei magyarországi lapokban, és fordítva.

A Helikon, a Korunk, a Székelyföld és az Irodalmi Jelen meghívott vezető szerkesztői, illetve Margócsy István és Tarján Tamás magyarországi irodalomtörténész, kritikus előadásaikban más-más szegmens felől közelített a konferencia témájához, hogy végül levonják a közösnek látszó (bár árnyalataiban nem mindig egyező) konklúziót: a magyarországi lapok által a rendszerváltás előtt felvállalt „nemzet- és értékmentő” funkció az irodalmi folyóiratok szintjén megszűnt, a lapok már nem gyűjtőtégelyként, hanem értékorientáltan, erőteljes ízléspreferenciával válogatnak nem föltétlenül szerzők, hanem szövegek között. „Nem azért ad írást egy külföldi szerző, mert mindenáron erdélyi folyóiratban kíván közölni, hanem azért, mert jól beazonosítható arca van a lapnak, amely megfelel az ő értékrendjének és elvárásainak” – jelentette ki Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője. A szerzői honorárium másik befolyásoló tényezője lehet a közléseknek. Mint elhangzott, a jelenlévő lapok mindegyike büszke arra, hogy mára olyan összeggel tudják jutalmazni a szerzőik munkáját, amely nem marad el a jelentősebb magyarországi folyóiratok által fizetett honoráriumoktól. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy az erdélyi lapok ne küzdenének akadályokkal, vagy lehetőségeik korlátlanok lennének. „Egy jelenleg értékesnek tartott szerző írásának közlésével néha úgy van az ember, mint egy gyönyörű hölggyel, aki lehet, hogy nagyon tetszik, de mégsem megy oda kérdezősködni, ha tudja, hogy rá se bagózik” – mondta Fekete Vince, a Székelyföld szerkesztője.

A konferencia résztvevőinek hozzászólásaiból körvonalazódó kép azt mutatja, bár egyetemes kánon nincs, a szerzői preferenciák, a folyóiratok által választott irányvonalak, a szerkesztőségek megszabta értékskálák mentén kialakulnak a különböző lapok szerzőgárdái. S bár természetesen mindegyik szerkesztőség él a válogatás jogával, ez nem jelent kirekesztő hozzáállást, magyar nyelvterületen minden író, költő talál valós lehetőséget rá, hogy műveit megismertesse a közönséggel.