Hirdetés

Ma is visít a gyerek, ha elsötétül a nézőtér: minőségi produkciókkal várja közönségét a Szigligeti Színház jubiláló bábtársulata

A nagyváradi bábszínház 70. születésnapját ünnepli a Szigligeti Színház Lilliput Társulata •  Fotó: Szigligeti Színház Lilliput Társulat

A nagyváradi bábszínház 70. születésnapját ünnepli a Szigligeti Színház Lilliput Társulata

Fotó: Szigligeti Színház Lilliput Társulat

Hetven éve szórakoztatja a gyerekközönséget a nagyváradi bábszínház, amely ma a Szigligeti Színház Lilliput Társulataként működik. Botházy-Daróczi Réka, a társulat művészeti vezetője a Krónikának elmondta, minőségi előadásokkal várja a nézőket, az újítást és a hagyományokat is szem előtt tartja a teátrum, amelynek azzal is szembesülnie kell, hogy egyre kevesebb a magyar gyerek.

Kiss Judit

2020. február 22., 07:212020. február 22., 07:21

Hetvenéves lett a Szigligeti Színház Lilliput Társulata: 1950. február 19-én nyitotta meg kapuit a bábszínház. „Ha összegzésről van szó, sok mindenről kéne beszélni. Igyekszünk úgy ünnepelni ebben az évadban, hogy egy kicsit mindent érintsünk. Már az évad elejétől nosztalgiáztunk, felelevenítettük az elmúlt évtizedeket promóciós anyagokkal, régi fotókat tettünk közszemlére” – mondta el a Krónika megkeresésére Botházy-Daróczi Réka, a bábszínház művészeti vezetője.

Kifejtette, az első nagyváradi bábszínházi előadás időpontjához igazították az ünneplés kezdetét. „A város gyermekeinek örömére Bábszínház nyílik városunkban, a színház melletti Bazár-épületben. Vasárnap délután ünnepélyes kétnyelvű előadást tartanak, a Kincsesbarlang és a Szorgalom és lustaság jutalma című darabokkal” – írta 1950. február 19-i lapszámában a Fáklya című újság.

Hirdetés

Ami változott, és
ami hagyomány

A társulat A csodálatos kalucsni című előadást mutatta be a jubileum nyitányaként, az ezúttal Seres Lajos által rendezett produkciót 1964-ben, 1965-ben, 1978-ban, 1986-ban és 2002-ben is játszották.

Idézet
A nagyváradi bábszínház aranykora akkor volt, amikor Kovács Ildikó rendező itt dolgozott. Az 1955-ös év fontos szerepet játszott a társulat életében. Ekkor került Nagyváradra Kovács Ildikó rendező, a romániai magyar bábművészet iskolateremtő személyisége, valamint Fux Pál tervező, aki 17 évig dolgozott itt. Abból az időszakból származnak a nagy legendás előadások, amikkel Moszkvába is meghívta a társulatot a Szarvaskirály című előadással Obrazcov hírneves bábművész, színész, rendező. Ilyesmit nem sokan tudtak felmutatni, és ezt a szintet nehéz újra elérni”

– mondta a művészeti vezető. Kitért arra is, A csodálatos kalucsni az egyik legtöbbet elővett előadásuk, alkotói közül Seres Lajos 86 éves bábszínész rendezte most meg a produkciót, tisztelegve a múlt előtt.

Seres Lajos szinte a kezdetektől, 1954 óta van a társulatnál, dolgozott Fux Pállal, Kovács Ildikóval, sokakkal a nagy régi mesterek közül. „A régi előadás felújítása megmutatja, hogy mennyi minden változott az elmúlt hetven évben, ugyanakkor a hagyománykövetés is fontos üzenete: paravános bábjátékról van szó egy megjelenő színésszel. A dramaturgia nem változott, a látvány azonban megújult” – mutatott rá Botházy-Daróczi Réka. Arról is beszélt,

a jubileumot egész sorozattal ünneplik: lesz gyerekeket megcélzó mese és rajzpályázat, az évad végén elsősorban a kicsiknek is szóló hatalmas születésnapi bulit rendeznek.

Megjelenik a fenevad a főhős háta mögött

A mai gyerekek elváráshorizontja más, mint a korábbiaké a képernyőkről feléjük zúduló, egymást gyorsan váltó tartalmak villódzása miatt, kell-e egy bábszínháznak ehhez valamilyen szinten alkalmazkodnia? – kérdeztük Botházy-Daróczi Rékától.

Idézet
A gyerekek ingerküszöbe egész biztos, hogy más ma, mint korábban, ettől függetlenül a bábszínháznak mindig is megvan az a varázsa, éppúgy, ahogyan a mozi sohasem fogja helyettesíteni a színházat. Nem vagy-vagy kérdés, hanem és-és kérdés ez”

– mutatott rá. Hozzátette, bár a kisgyerekek manapság nagyon korán hozzászoknak a videókhoz, és ahhoz, hogy leüljenek a képernyők elé, az nem változott, hogy ha elsötétül a nézőtér, visít a gyerek.

És ha kijön egy fenevad a főhős háta mögött, ugyanúgy odakiabál, mint a régebbi generációk, hogy: „vigyázz, megtámad!”.

„A gyerekek lelke alapvetően nem változott, és az sem, hogy ugyanolyan őszintén kell hozzájuk fordulni, nem gagyogni kell hozzájuk, nem azt kell gondolni, hogy a felnőttnek le kell hajolnia hozzá. Hanem beszélni kell hozzá, régen is volt, aki nagyon jól tudta csinálni, és ma is van” – fogalmazott Botházy-Daróczi Réka.

Botházy-Daróczi Réka, a társulat művészeti vezetője •  Fotó: Szigligeti Színház Lilliput Társulat Galéria

Botházy-Daróczi Réka, a társulat művészeti vezetője

Fotó: Szigligeti Színház Lilliput Társulat

Egyre kevesebb
a magyar gyerek

„Sokszor látunk olyat, hogy egy bábelőadás arra épül, hogy minél hangosabb, harsányabb legyen, ez magántársulatokra érvényes, hogy kis költségvetéssel, pici helyen minél egyszerűbb dolgokat csináljunk, ebből is lehet nagyszerűeket, de nem úgy, hogy közben azt mondja az ember: jó lesz az a gyereknek” – vélekedett a művészeti vezető.

A Lilliput Társulat anyagi helyzetéről szólva úgy fogalmazott, mindig van az a pénz, amit el lehet költeni, a bábszínház nagyon jó helyzetben van: ez nem azt jelenti, hogy minden megteremtődik, és készen ott van előttünk, hanem megdolgozunk érte. Előfordul, hogy a költségvetés szűkösebb, de azzal, hogy a Szigligeti Színházhoz tartozunk, sokat segít, és biztos hátteret nyújt. Arról is beszélt, meglátása szerint általában

a bábszínház népszerűsége továbbra is töretlen, de azzal szembesülnek a romániai magyar bábtársulatok, hogy egyre kevesebb a gyerek.

„Egy magyar színháznak, bábszínháznak mindig is nehezebb egy kicsit a nézőszámot szinten tartani, mint a többségi társulatoknak. Nem a népszerűséggel van gond, hanem azzal, hogy évről évre csökken a magyar gyerekek száma” – mutatott rá a társulat művészeti vezetője.

Történelem: turné szekérrel

Nagyváradon az 1940-es években a „bábszínházat” Farkas Adél jelentette, aki kis bőröndjében, kesztyűs bábokkal járta az óvodákat, iskolákat. 1950-ben csatlakozott hozzá Máté Magda, Szamosi Ilona és Páter János, közösen megalakították a nagyváradi bábszínházat. Két évvel később, 1952-ben kéttagozatú lett a bábszínház, és létrejött a román társulat is.

Az 1955-ös év fontos szerepet játszott a színház életében. Ekkor került Nagyváradra Kovács Ildikó rendező, valamint Fux Pál tervező, akinek Don Quijote című darabban szereplő, stilizált bábjaival, később a bábszínészek Európa számos országába eljutottak. Szintén ebben az évben költözött az intézmény a ma is otthonául szolgáló épületbe, a Vasile Alecsandri 8. szám alá. Az ötvenes években a bábszínház élén Bóné Gabriella állt, aki Seres Lajos nyugdíjas bábszínész szerint „a motorja volt mindennek”.

Ezekben az években Déryné-stílusban járták a falvakat, szekérrel turnéztak a környéken. Eljutottak Románia valamennyi fesztiváljára is, ahol mindig jó kritikákat kaptak.

A hatvanas években felnőtteknek szóló előadásokat is játszottak már (Csehov: A medve, Isteni színjáték, Kék madár), illetve Úrhatnám polgár címmel egy báboperát is előadtak. A hetvenes években az alapító tagok közül sokan nyugdíjba mentek, második generációs, bábszínészekből álló társulat folytatta a megkezdett munkát. Ők vezették be a pódiumkabarékat, ezekkel bejárták a Székelyföldet is. A harmadik generációs váltás a kilencvenes évek elején következett be. A régiek közül sokan külföldre, mások nyugdíjba mentek. Köztük Dankó János is, aki 30 évig szolgálta a bábszínházat, és szinte valamennyi darabnak a zeneszerzője volt.

A nagyváradi bábszínház 1998-ban vette fel az Árkádia Állami Gyermek- és Ifjúsági Színház nevet, a magyar társulat pedig ekkor változtatja Ludas Matyiról Lilliputra a nevét.

Az új névvel rendelkező társulat új műsorpolitikával játszott. A bábok kevesebb szerepet kaptak, és több volt az olyan darab, ahol a mesehősöket maguk a színészek alakították. Nagy sikerrel játszották ebben az időben az Óz, a nagy varázslót vagy Fodor Sándor Csipikéjét. Manapság bábokra és színészi alakításra egyaránt építő produkciókat láthat közönség. 2011-ben az Árkádiából kivált a magyar társulat, amely ma a Szigligeti Színház Lilliput Társulataként működik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés