Jancsó Elemérnek létformája volt az irodalom: művelődésünk múltjának lelkes búvára volt az ötven éve elhunyt irodalomtudós

Ismeretei rangos szellemi műhelyekben érlelődtek: a kolozsvári Református Kollégium tanulójaként (később tanáraként), a budapesti Eötvös Kollégiumban, a párizsi Sorbonne-on, a kolozsvári egyetemen. Fiatalon résztvevője lesz az új körülmények között bontakozó irodalmunknak, véleményeket megosztó csatározásoknak (Az erdélyi magyar líra tizenöt éve, 1934; Az irodalomtörténetírás legújabb irányai, 1934; Erdély irodalmi élete 1918-tól napjainkig, 1935; Erdélyi jelleg a magyar irodalomban, doktori értekezés, 1926, gépiratban).

Reményik Sándor (akinek költészetét az elsők között értelmezte) ilyenképpen írt 1919-ben: „...a művészi tetszés az ember lelkében nem olyan izolált és független jelenség ahogyan sokan gondolják. Ellenkezőleg, nagyon sok szálból tevődik össze, keletkezési feltételei vannak, mint mindennek a világon...” Jancsó az erdélyi magyar líra másfél évtizedére visszatekintve hasonlóképpen vélekedik, fogalmazza meg ars poeticáját kortársai és önmaga számára:

Részt vesz a lezáruló Ady-életmű körüli vitákban, tervezte a magyar irodalom itteni történetének megírását, egy erdélyi irodalmi múzeum megteremtését. (Érdemes megjegyezni: sokáig méltatlanul elfeledett testvére, Jancsó Béla is bekapcsolódott ezekbe a vitákba.)

Jancsó Elemért a magyar irodalom egyik jelentős időszakának, a klasszicizmus és a romantika korának kutatójaként, egyetemi professzorként tartja számon az irodalmi köztudat. Okkal és joggal.

Könyvének címével is jelzi, nem húzott éles határvonalat az egyes irodalmi korszakok (különösen az erdélyi) teljesítményei közé. Az irodalmi-művészeti folyamatokat, az alkotói pályákat, a műveket társadalmi-történelmi léthelyzetben, más művészetekkel kölcsönhatásban vizsgálta, értelmezte. (Természetesen nem kerülve meg az esztétikumot és az alkotó egyéniségének jelenlétét egy-egy műalkotásban). Meg is fogalmazta irodalomtörténeti módszerét: „A felvilágosodás és a romantika termékenyítő hatása így él tovább egy új írónemzedékben, a múlt hagyományai és a jelen időszerű követelései így fonódnak szervesen össze emberi sorsokban, tudósi helytállásban és maradandó értékű művekben.”

A közvetlenül halála után – Szigeti József egyetemi tanár átfogó, az életművet szélesebb összefüggésekben elemző bevezetőjével – kiadott válogatás társadalmi közegbe ágyazva, árnyaltan tárja elénk Jancsó Elemér életművét (Irodalomtörténet és időszerűség, 1972). Ennek mintegy folytatásaként kortársai egész sorát keltette életre, Mózes Huba válogatásában (Kortársaim, 1976). Talán mondanom sem kell, mindez csupán ízelítő Jancsó Elemér több száz, jórészt folyóiratokban, lapokban, különböző kiadványokban olvasható, illetve kéziratban maradt forrásértékű írásaiból, különös gonddal összegyűjtött irodalmi levelezéséből. Ideje lenne feltérképezni kultúránk műhelyeinek megteremtését szorgalmazó működését.

Szövegkiadásaival, az oktatást szolgáló irodalmi válogatásaival ébren tartotta – többek között – Aranka György, Bod Péter, Bölöni Farkas Sándor, Batsányi János, Kazinczy Ferenc, Kuncz Aladár és a kolozsvári magyar színészet örökségét. Később – mint a Román Akadémia magyar nyelvű folyóiratának, a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények főszerkesztője – újabb tanulmányaival tette teljesebbé ismereteinket. Doktori dolgozatok irányításával kezdő kutatókkal kedveltette meg irodalmi múltunk feltárásának szépségeit.

Az egyetemes szellemi és művelődési törekvéseket otthoni szemmel kísérte, avatta nemzeti szükségleteink részévé. Egyik gyakran emlegetett költőnkhöz, Batsányi Jánoshoz hasonlóan, a franciaországi változásokat hazai talajba oltva képzelte el. Ezt tette akkor is, amikor élete végén – Ady költészetét csorbítani próbáló költőkkel perlekedve – az örökségünket őrző, abból építkező, a költészetünket megújító Ady Endrét mutatta fel példaként a nagy vihart kiváltó vitában. Az egykori vitacikkeit eszünkbe juttató hévvel, meggyőződéssel.

Az ismert irodalomtörténész, Bíró Ferenc ezekkel a szavakkal búcsúztatta: „Hogy az erdélyi kultúra történetének az általa elsősorban kutatott évszázadnyi területét ma olyan izgalmasnak és értékekben gazdagnak látjuk, az jelentős részben az ő tanulmányainak köszönhető”. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 2020-ban doktori dolgozat készült (szerzője Molnár Ildikó) Jancsó Elemér 1944-ig terjedő irodalomtörténészi munkásságáról. Értékes könyvtárának , kéziratainak egy részét – fia, az egykori színművész Jancsó Miklós jóvoltából – az Országos Széchényi Könyvtár őrzi.

Kozma Dezső
irodalomtörténész, nyugalmazott egyetemi tanár