Hirdetés

Erősen erdélyi kötődésű alkotás is esélyes az Európai Filmdíjra

Az erdélyi kötődésű film világpremierje a torontói filmfesztiválon volt •  Fotó: Filmtett Egyesület

Az erdélyi kötődésű film világpremierje a torontói filmfesztiválon volt

Fotó: Filmtett Egyesület

Moldovai Katalin Elfogy a levegő című mozifilmje is esélyes az Európai Filmdíjra – közölte a magyarországi Nemzeti Filmintézet szerdán az MTI-vel.

Krónika

2024. augusztus 14., 16:512024. augusztus 14., 16:51

A közlemény szerint az Európai Filmakadémia nyilvánosságra hozta azt a 29 alkotást, amelyek közül az Európai Filmdíjak 24 kategóriájának jelöltjeit választják ki az elkövetkező hetekben. Az esélyesek között szerepel a szovátai születésű Moldovai Katalin első mozifilmrendezése is, amely az Inkubátor Program támogatásával készült. Amint arról beszámoltunk,

a filmet megtörtént események inspirálták: alapjául 2017-ben Tordán lezajlott valós események szolgálnak.

Hirdetés

A főszereplő, Ana irodalmat tanít, diákjaival és kollégáival egyaránt jó a kapcsolata, a gimnázium megbecsült tanára. Egy szülő azonban feljelenti Agnieszka Holland Teljes napfogyatkozás című, a két 19. századi francia költő, Arthur Rimbaud és Paul Verlaine életéről szóló film ajánlása miatt, kifogásolva a két férfi közötti testi-lelki kapcsolatot. A tanárnő fellebbezése láncreakciót indít el, amely próbára teszi emberi kapcsolatait.

A számos erdélyi művész, szakember közreműködésével elkészült, nagyrészt gyergyószentmiklósi helyszíneken forgatott Elfogy a levegő a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a Magma Cinema, a Spot Film, a Salamandra Film és Digital Fiction Studios gyártásában valósult meg. Főszereplői Krasznahorkai Ágnes, Skovrán Tünde, Sándor Soma, Dimény Áron, Bölönyi Zsolt és Lőrinc Ágnes, executive producere Kovács Attila Béla, producere Muhi András, Moldovai Katalin, koproducere Gyurin Zsuzsi, forgatókönyvírója Palóczi Zita és Moldovai Katalin. A filmet Táborosi András fényképezte, vágója Soltész Orsolya, látványtervezője Bocskai Gyopár, hangmérnöke Kerekes Gábor, zenéjét Cári Tibor szerezte.

A film világpremierje a torontói filmfesztiválon volt, díjazták Varsóban, a franciaországi Arras-ban és Mons-ban, Thesszalonikiben, Belgrádban, a Mannheim-Heidelberg fesztiválon, Triesztben, Lagówban és Kassán is.

Az Európai Filmakadémia a kontinens filmművészetének meghatározó alkotásait díjazza, minden páratlan évben Berlinben, minden második évben pedig egy-egy európai városban adják át az Európai Filmdíjakat. A díjátadó gálát idén a svájci Luzernben tartják december 7-én.

korábban írtuk

Erdélyi mozikba érkezik a szovátai származású Moldovai Katalin első egészestés alkotása
Erdélyi mozikba érkezik a szovátai származású Moldovai Katalin első egészestés alkotása

Premier előtti vetítésen mutatkozott be a bukaresti Magyar Filmhét keretében a szovátai származású Moldovai Katalin első egészestés alkotása.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

2026. július 23., csütörtök

Az Európai Bizottság továbbra is szemet huny a szlovákiai magyarokat sújtó földelkobzások felett

Az Európai Bizottság jogállamisági jelentésének bemutatóján a szlovákiai magyarokat sújtó földelkobzásokról kérdezte lapunk a brüsszeli testület illetékeseit. A Bizottság szóvívője azonban ezúttal sem kívánt érdemben állást foglalni.

Az Európai Bizottság továbbra is szemet huny a szlovákiai magyarokat sújtó földelkobzások felett
2026. július 21., kedd

Ahogy telik az idő, úgy okoz egyre nagyobb gondokat a kataszteri hivatal leállása

Az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) informatikai rendszereit megbénító kibertámadás hatásai az egész gazdaságban érezhetők – kongatták meg a vészharangot kedden ingatlanpiaci tanácsadók, miután már egy hete nem elérhetőek a szolgáltatások.

Ahogy telik az idő, úgy okoz egyre nagyobb gondokat a kataszteri hivatal leállása
Hirdetés
2026. július 21., kedd

„Tusványos nem lehet ellenzékben”. Új korszak előtt a 35 éves szabadegyetem

Három és fél évtized alatt a Bálványosi Nyári Szabadegyetemből Kárpát-medencei jelentőségű politikai, közéleti és kulturális találkozóhely lett. A 35 éves évforduló kapcsán a tábor egyik alapítójával, Toró T. Tiborral beszélgettünk.

„Tusványos nem lehet ellenzékben”. Új korszak előtt a 35 éves szabadegyetem
2026. július 19., vasárnap

A számik azt követelik Brüsszeltől, hogy a zöld átmenet árát ne a sarkvidéki őslakosok fizessék meg

„Az EU sarkvidéki politikája, az őslakos népek és az ökológiai igazságosság – A számi nép hangjának beemelése az európai döntéshozatalba” – címmel szervezett az Európai Parlament vitafórumot a számi népcsoport szerepéről az Európai Unióban.

A számik azt követelik Brüsszeltől, hogy a zöld átmenet árát ne a sarkvidéki őslakosok fizessék meg
2026. július 16., csütörtök

Biztosíthatlak: így előbb-utóbb belerokkansz a balesetmentes autóvezetésbe

Rutinfeladat helyett komoly költségvetési sokk évek óta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás megújítása az autótulajdonosok számára.

Biztosíthatlak: így előbb-utóbb belerokkansz a balesetmentes autóvezetésbe
Hirdetés
2026. július 12., vasárnap

Készpénz nélkül, fegyveres őrök között – Kenya néhány dologban leckét adhatna Romániának (RIPORT)

Egy ország, ahol alig használnak készpénzt, ahol külön női parlament működik, ahol szinte mindenki beszél angolul, és ahol a kisebbségi nyelveken is lehet tanulni.

Készpénz nélkül, fegyveres őrök között – Kenya néhány dologban leckét adhatna Romániának (RIPORT)
2026. július 08., szerda

Reális veszély Románia leminősítése, a bóvli kategóriát valamennyiünk pénztárcája megsínylené

Pénzügyi összeomlás fenyegetné Romániát, ha beigazolódna megannyi elemző félelme, és a nemzetközi hitelminősítők bóvli kategóriába sorolnák az országot. Az április óta tartó politikai instabilitás miatt számolni kell ezzel a sötét forgatókönyvvel.

Reális veszély Románia leminősítése, a bóvli kategóriát valamennyiünk pénztárcája megsínylené
2026. július 05., vasárnap

Las Palmas történelmi és kulturális kincsei: Kolumbusz nyomában Gran Canarián (2. rész)

Gran Canaria Európától jóval távolabb fekszik, mint Afrikától, a hódítások során azonban spanyol gyarmattá vált. Az Atlanti-óceánban elfoglalt stratégiai fekvése miatt Kolumbusz Kristóf is érintette a szigetet útjai során.

Las Palmas történelmi és kulturális kincsei: Kolumbusz nyomában Gran Canarián (2. rész)
Hirdetés
Hirdetés