Hirdetés

Életének 96. évében elhunyt Lator László Kossuth-díjas költő, műfordító, a nemzet művésze

•  Fotó: MTI/Mohai Balázs

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Életének 96. évében, hétfőn elhunyt Lator László Kossuth-díjas és József Attila-díjas költő, műfordító, esszéista, a nemzet művésze, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja – közölte az akadémia titkársága az MTI-vel.

MTI

2023. július 17., 14:162023. július 17., 14:16

2023. július 18., 01:532023. július 18., 01:53

Lator László 1927. november 19-én született az akkor Csehszlovákiához, ma Ukrajnához tartozó Tiszasásváron. Egészen kicsi gyerekként kezdett verselni, apjától kapta meg Négyesy László Magyar verstanát, ebből tanulta meg, milyen versformák léteznek. Első versei a Prágai Magyar Hírlap gyerekmellékletében, majd különböző diákújságokban, később a Magyarok és a Válasz című folyóiratokban jelentek meg.

A második világháború idején, 1943-ban behívták leventének, és előbb amerikai, majd szovjet hadifogságba került, a breszt-litovszki fogolytáborba szállították.

Hirdetés

1945-ben került vissza az akkor már a Szovjetunióhoz tartozó szülőhelyére, ahonnan szerencsésen átszökött Magyarországra, és Makóra ment a szülei után. Tanulmányait a makói gimnáziumban folytatta, ahol társaival létrehozta a József Attila Kört, és jelentős irodalmi esteket is szerveztek.

1947-től a budapesti tudományegyetem magyar-német szakán tanult tovább, és felvették az Eötvös Collegiumba is, ahonnan azonban hamarosan kizárták.

Részben nyomasztó háborús élményeiből, fogolytábori tapasztalataiból állt össze 1948-ban első verseskötetének, az Őserdőnek az anyaga,

amelyet az akkor már működő cenzúrahivatal elutasított és bezúzatott azzal az indokkal, hogy versei pesszimisták.

Az egyetem elvégzése után Körmenden tanított gimnáziumban, és mivel versei nem jelenhettek meg, műfordítással foglalkozott, többnyire más szerző, Fodor András vagy Kormos István neve alatt dolgozott. 1955-ben visszatért Pestre, az akkor még Új Magyar Kiadó néven működő későbbi Európa Kiadóhoz került orosz szerkesztőnek,

majd az úgynevezett latin szerkesztőség főszerkesztője lett, ahol olasz, spanyol, francia és portugál szerzőkkel foglalkozott.

A kiadóban ismerte meg későbbi feleségét, Pór Juditot, aki szintén kiváló műfordító, esszéista volt.

Biztos ízlésű, hatalmas szaktudású szerkesztőként vezető szerepet játszott abban, hogy a világirodalom a legmagasabb szinten honosodott meg magyarul, neki köszönhetjük többek között a Klasszikus orosz költők, valamint A világirodalom legszebb versei című antológiákat is.

A hetvenes évek közepétől az ELTE világirodalmi tanszékén tartotta hamar népszerűvé váló műfordítói szemináriumát, amely később egyfajta költői mesterkurzussá vált.

Tanítványai között a kortárs magyar irodalom olyan jeles képviselői voltak, mint Ferencz Győző, Imre Flóra, Tóth Krisztina, Szabó T. Anna, Lackfi János, Vörös István.

A nyolcvanas évektől a rádió- és televízióműsorok, különböző vetélkedők, szavalóversenyek résztvevője, zsűritagja is volt, és 1991-ben Mészöly Dezsővel, Gyurkovics Tiborral és Lukácsy Sándorral

elindították a Lyukasóra című műsort, amelyben szellemes játék segítségével ismertették meg a magyar irodalom elfeledett kincseit a közönséggel.

A műsor olyannyira népszerű lett, hogy kilépve a tévé keretei közül, klubot is alapítottak belőle.

Kevés versű költő, az 1948-as cenzori elhallgattatás után csak 1969-ben jelentkezett kötettel, amelynek a Sárangyal címet adta. Későbbi kötetei közül kiemelkedik az 1986-os Fellobban, elhomályosul, majd a 2007-es Az egyetlen lehetőség című, válogatott költeményeit közreadó könyve. Költészete szikár, puritán, sűrű anyagú verseit, amelyeknek állandó tárgya a teremtés, szigorú fegyelemmel formálja meg.

Műfordítóként többek között Shakespeare, Burns, Heine, Schiller, Lermontov, Blok számos költeményét ültette át magyar nyelvre, fordításai több önálló kötetben jelentek meg.

Válogatott esszéiből a Szigettenger (1993), valamint a Szabad szemmel (2016) című könyveiben publikált. 2012-ben jelent meg A megmaradt világ című emlékezéskötete, amely nem önéletrajz vagy memoár a szó szoros értelmében, a szerző magában önelemzésnek hívta a kötetet.

Lator László 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja, 1998-tól 2008-ig ügyvezető elnöke volt. Számos rangos elismerés birtokosa, amelyek közül a József Attila-díjat 1972-ben, a Kossuth-díjat 1995-ben kapta meg. 2007-ben Pro Urbe Budapest díjjal tüntették ki, 2008-ban - Az egyetlen lehetőség című verseskötetéért - neki ítélték a Rotary Tabán klub első irodalmi díját. 2009-ben Prima-díjat kapott. 2012-ben a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést, 2015-ben a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Babits Mihály Alkotói Díját vehette át. 2017-ben az Európa Könyvkiadó Wessely László-díjjal ismerte el több évtizedes kimagasló versfordítói, irodalmári, oktatói és irodalomszervező tevékenységét.

2018-ban megkapta a nemzet művészet címet.

2022-ben a Magyar Érdemrend Középkereszt a Csillaggal kitüntetésben részesült.

korábban írtuk

Elhunyt 94 évesen Milan Kundera világhírű cseh író, A lét elviselhetetlen könnyűsége című regény szerzője
Elhunyt 94 évesen Milan Kundera világhírű cseh író, A lét elviselhetetlen könnyűsége című regény szerzője

Elhunyt 94 éves korában elhunyt Milan Kundera író, a világ legsikeresebb és legtöbbet fordított cseh származású szerzője – írta a parameter.sk szlovákiai magyar nyelvű portál.

korábban írtuk

In memoriam Dánielisz Endre – emlékestet tartanak Váradon a nemrég elhunyt nagyszalontai irodalomtörténész tiszteletére
In memoriam Dánielisz Endre – emlékestet tartanak Váradon a nemrég elhunyt nagyszalontai irodalomtörténész tiszteletére

In memoriam Dánielisz Endre címmel emlékestet tartanak Nagyáradon a nemrég elhunyt nagyszalontai irodalomtörténész tiszteletére szerdán 18 órától a Léda-házban – közölte a Váradi Törzsasztal.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Kolozsvári metszéspont: nagy visszatérőkkel, új vendégfellépőkkel jubilál az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál

Azért indították, mert a közönség egy része a harmincas évek színházát kérte számon a kolozsvári magyar társulaton. A kortárs világszínház erdélyi seregszemléje lett: november 10. és 22. között 10. alkalommal rendezik meg az Interferenciákat.

Kolozsvári metszéspont: nagy visszatérőkkel, új vendégfellépőkkel jubilál az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Kolozsváron lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház az operában

A kincses városban lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház, a Pupek című produkció november 3-án 19 órától látható-hallható a Kolozsvári Magyar Operában.

Kolozsváron lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház az operában
2026. november 03., kedd

Szatmári és nagyváradi színművész kapja megosztva a 2026-os Csíky András-díjat

A Csíky András Alapítvány kuratóriuma 2026-ban megosztva ítéli oda a Csíky András-díjat Moldován Blanka színművésznek, valamint Kocsis Anna színművésznek.

Szatmári és nagyváradi színművész kapja megosztva a 2026-os Csíky András-díjat
2026. november 02., hétfő

Nagyszeben és Budavár összefog: hamarosan kezdődik a dél-erdélyi szórvány magyar ünnepe

Huszonegyedik alkalommal rendezik meg november 6. és 15. között az Ars Hungarica fesztivált Nagyszebenben és a Szeben megyei Vízaknán. A dél-erdélyi magyar közösség legnagyobb kulturális seregszemléjén minden program ingyenes.

Nagyszeben és Budavár összefog: hamarosan kezdődik a dél-erdélyi szórvány magyar ünnepe
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Fennállásának 80. évfordulóját ünnepli a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem

A díszünnepségen jelen lesznek többek között a román királyi család tagjai, valamint a román és magyar kormány képviselői.

Fennállásának 80. évfordulóját ünnepli a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
2026. október 28., szerda

Sokféle történet, közös öröm: Müller Péter és a Sziámi zenekar is fellép a Kolozsvári Zsidó Napokon

Immár 11. alkalommal szervezik meg a zsidó kulturális napokat Kolozsváron, a november 2. és 5. közt tartandó rendezvénysorozatra a szervezők a zsidó kultúra barátait várják Erdély kincses városába.

Sokféle történet, közös öröm: Müller Péter és a Sziámi zenekar is fellép a Kolozsvári Zsidó Napokon
2026. október 28., szerda

Elhunyt Gyöngyössy János történeti grafikus, illusztrátor

Életének 71. évében, október 26-án elhunyt Gyöngyössy János székelyföldi történeti grafikus, illusztrátor.

Elhunyt Gyöngyössy János történeti grafikus, illusztrátor
Hirdetés
2026. október 27., kedd

Léda és Csinszka találkozik: Ady szerelmeiről szóló zenés színházi előadás Aradon

Ady szerelmei – több nő egy részben címmel érkezik budapesti vendégelőadás az Aradi Kamaraszínházba.

Léda és Csinszka találkozik: Ady szerelmeiről szóló zenés színházi előadás Aradon
2026. október 26., hétfő

Hazug „inkubátorközegben” megőrizni az emberséget: Verdi-mű premierje a Kolozsvári Magyar Operában

Anger Ferenc rendezésében mutatja be Giuseppe Verdi Don Carlos című operáját a Kolozsvári Magyar Opera társulata csütörtökön este fél héttől.

Hazug „inkubátorközegben” megőrizni az emberséget: Verdi-mű premierje a Kolozsvári Magyar Operában
2026. október 21., szerda

Ne a távolság döntsön: továbbra is megtéríti a máshonnan érkező nézők útiköltségét a Kolozsvári Magyar Opera

Megtéríti az útiköltséget a Kolozsvári Magyar Opera azoknak a nézőknek, akik más településekről, szervezett csoportban érkeznek az előadásaira.

Ne a távolság döntsön: továbbra is megtéríti a máshonnan érkező nézők útiköltségét a Kolozsvári Magyar Opera
Hirdetés
Hirdetés