Hirdetés

Az összetartozás biztonsága: Fóris-Ferenczi Rita egyetemi docens a családi életet gyerekszemmel megközelítő köteteiről

Fóris-Ferenczi Rita: „minden felnőttben, akár ír, akár nem, megbújik valahol a gyermeki” •  Fotó: Facebook

Fóris-Ferenczi Rita: „minden felnőttben, akár ír, akár nem, megbújik valahol a gyermeki”

Fotó: Facebook

Izgalmas kihívás, hogy a gyermeki nézőpontból adódó naivitás és őszinteség milyen regiszterben ragadható meg – mondta Fóris-Ferenczi Rita, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Karának docense, akinek immár több, a családi életet gyerekszemmel megközelítő prózakötete jelent meg. Fóris-Ferenczi Rita arról is beszélt a Krónikának: iskolában ne beszéljük, magyarázzuk túl a verset, az irodalom kovász, kellene hagyni, hogy mindennapi kenyér legyen belőle.

Kiss Judit

2020. március 06., 07:572020. március 06., 07:57

– Újabb, a valós életből inspirálódott, a családi életet gyerekszemmel megközelítő kötete látott napvilágot, Mi lenne, ha… címmel. Korábban a De Anyu, a Mondhatok-e valamit, a Bezzeg című kötetei is egy többgyermekes család mindennapjainak történeteit sorakoztatták fel. Egyetemi oktató, a neveléstudomány a szakterülete, ugyanakkor három, immár felnőtt gyerek édesanyja. Tulajdonképpen mennyiben írta, írja a fenti kötetben megjelent szövegeket anya-énje és mennyire az oktatással, neveléstudományokkal foglalkozó tanár? Elválasztható-e a kettő egymástól?
– Nem. Nem válaszható el egymástól az anya-én és a másfajta szerepek. Persze különböző szerepeink lehetnek, de a „mellényváltás” ellenére talán csak akkor lehetünk hitelesebbek, ha a megnyilvánulásaink – még akkor is, ha más regiszterben – ugyanazon a nyelven szólnak. Ezek a többféle szerepből adódó szemszögek épp attól válhatnak termékennyé, hogy tükröztetik egymást. Szeretném, ha a történeteim valahogyan ugyanarról beszéljenek mesepoétikába ágyazottan, amit tanárként is képviselek. Ez nem azt jelenti, hogy az elmesélt történetek pedagógiai célzatú „tanítások” lennének, viszont a neveléstudományokkal „foglalkozás” bizonyára érzékenyíthet mindarra, amit a mesékben is meg szeretnék ragadni. Ez nekem amolyan „játszottsági” állapot.

– A nyelvi leleményességgel, humorral megírt szövegek egyszerre szólnak a felnőtthöz, a gyerekhez, illetve a felnőttben ott lakozó gyerekhez. Hogyan látja írói szemszögből, mi lehet a titka annak, miként lehet úgy megírni a szövegeket, hogy egyszerre több generációt szólítsanak meg? Vajon az írónak is egyszerre felnőttnek és gyereknek is kell lennie?
– Minden felnőttben – akár ír, akár nem – megbújik valahol a gyermeki, és ezt a valamikori gyermeket jó lenne nem elveszíteni. Az a jó a pedagógusságban, a gyermekek, fiatalok közötti létben, hogy frissen tart, újraéltet élményeket, emlékeztet valamikori önmagunkra, kérdéseinkre, válaszkereséseinkre, tapasztalásainkra, ugyanakkor őáltaluk új nézőpontokkal szembesülhetünk. Folyamatos éberségben és „tanulásban” tart például annak megcsodálása, hogy a gyermek hogyan látja, hogyan próbálja megérteni vagy elfogadhatóvá szelídíteni az élet dolgait, a felnőtt számára talán már apróságnak tűnő félelmeit, szorongásait vagy akár jó tapasztalatait: a nevetős, örömös élményeket. Egzisztenciális tapasztalatok ezek, amelyeket nem kellene felnőttes gőggel lekicsinyelni. Hogy megragadhatóvá, kimondhatóvá, megoszthatóvá váljanak. Talán épp erre is szeretnék rávilágítani a történeteimmel: hogy a gyermek számára adódik egy számára fontos tapasztalás, és hogyan keresi ehhez az elmondás csatornáját: a kistestvérének mondja el mint bölcsességet, titkot, mert az meghallgatja, nem is szól vissza, mert beszélni se tud (itt a Mondhatok-e valamit? kötet írásaira utalok), őt is be kell avatni a létezés és a velünk történtek titkaiba még akkor is, ha még nem a nyelvben szorong a szavakat keresve, hanem a nyelv előtti őszintébb regiszterekben jelzi az igényeit vagy a mondandóját. Ennek a megosztási-beszélési kényszernek a levegőjében nagyon fontos a generációk közötti tapasztalatmegosztás. A dédszülők, nagyszülők élettörténetei a mai gyermek számára nagyon különös és más világ, mégis van valami közös benne: ha más körülmények között is, de hasonló alapélményekben részesülhetünk.

Hirdetés

A generációkon átívelő családi történetek az összetartozás jó érzését és biztonságát is kínálhatják. Olvasói visszajelzések alapján mondhatom, hogy nagyon sokan hivatkoznak arra, hogy ismerősek, otthonosak ezek a történetek, „velünk és nálunk is ugyanígy van”. Tehát a családi szűkebb körön túl épp a hasonló léttapasztalatok a mindannyian összetartozunk, és egymás megértésére szorulunk élményét kínálja.

A botladozásokat, a téblábolást, a félelmeket, a szorongásokat vagy a rendetlenséget, a dühöt, a szomorúságot és az időnkénti elkeseredést nem kellene a szőnyeg alá söpörni, mert abból még több kosz lesz. Ennek elviseléséhez és feloldásához éltető levegőnk a humor, a keserédes (ön)irónia.

Ez van: zokoghatnánk is, de nevessünk inkább, persze ne felejtsük el, hogy időnként „takarítani kell” – nem csak ott, ahol a papok táncolnak, hanem a szőnyeg alá sepert koszt is fel kell kaparni időnként.

Nem tudok pontos választ adni arra, hogy kinek is szólnak ezek a történetek, mert nemigen gondolok erre írás közben. Inkább arra figyelek, hogy a történetnek legyen valamiféle valós magja, ez lehet egy helyzet, élmény, gyermeki mondás, fél füllel hallott szó. Izgalmas kihívás, hogy a gyermeki nézőpontból adódó naivitás és őszinteség, mondhatnám azt, hogy a gyermeki „bölcsesség” milyen regiszterben ragadható meg. Ehhez kínálja magát a gyermeki beszédmód: gyorsan mondom, hogy el ne felejtsem, mit is akarok mondani, asszociálok, ugrom egyik dologról a másikra, mert eszembe jutnak más fontos és idevágó dolgok, ismétlem magam. Közben reflektálni is lehet arra, hogyan is értem, amit mások mondanak, mit jelenthet a „rendesen viselkedés” vagy az, hogy a dédi azt mondja a szüleimről, hogy ők sem voltak jobbak „a Deákné vásznánál”. Hogyan lehet belehelyezkedni vagy leképezni nyelvileg ezt a sok-sok, bennünket érintő vagy megrázó élményt. Felnőttként is tapasztaljuk, hogy mily sok töprenkedésbe kerül megtalálni a szót, ami azt tudja mondani, amit gondolunk, érzünk. És gyönyörűséges annak részese lenni, hogy a gyermek miképpen ízlelgeti, értelmezi a nyelvi világot is, miképpen szelídíti élhetővé a lét számára fontos tapasztalatait. Remélem, hogy ezek a történetek mindenkihez szólnak. Trencsényi László írta a De Anyu! kötetről A kisgyermek folyóirat 2018-as számában a következőket: „Eltöprenghet az olvasó: gyerekeknek szóló őszinte és szellemes irodalmat tart a kezében, vagy (Janikovszky Évához hasonlóan) »gyerekednek mondom, szülője értsen belőle« típusú írói trükkel családpedagógiai kézikönyet”. Bízom az értékítéletében: a mesekönyvek is többszólamúak lehetnek, de nem az én tisztem ezt eldönteni.

„A szövegeket olvasva egyfajta meseterápia, nevetésterápia részesei lehetünk. Megtanulható belőlük, hogy hogyan lehet a gondot okozó családi helyzeteket humorral kifejezni, és ezáltal könnyebbé, szebbé tenni mindennapjainkat” – ez olvasható legújabb kötetéről. Mit gondol, milyen értelemben és hogyan működhetnek meseterápiaként, nevetésterápiaként a szövegei?
– Nem tudom, hogy meseterápiaként hogyan is. Szakmai meggondolásból mondom, hogy nagyon elburjánzott ez a műfaj, van már a hagyományos népmese és műmese és a sokféle mesetípusok kiegészítéseként gyógyító és mindenféle mese, ráadásként egy rakat módszer: mesepárna, mesekötény, mesetábla. (Kételyesebb kedvemben szóvá teszem, hogy most már csak a mesebugyi vagy mesepelenka hiányzik, hátha kitalálja valaki.)

A mesében és a történetmesélés jójában hiszek. A humor felszabadító erejében és a nevetésben is. Az öniróniában még inkább. Nem „tanítói” célzatúaknak szántam a történeteket, eszembe se jutott ilyesmi, de ha olvasóként bárkinek is könnyebbé és nevetősebbé válnak tőlük a percei, jó.

– Most a neveléstudománnyal foglalkozó szakembertől kérdem: általában az olvasás és az írás vajon tölt-e, tölthet-e be egyfajta terápiás szerepet a hazai oktatási rendszer keretei közt? Jut-e erre tér, idő, és vajon miként érheti el a pedagógus, hogy az irodalmi szövegek olvasása vagy a kreatív írás a diákok számára ne a „szükséges kötelező rossz” legyen, hanem felismerjék akár lélekgyógyító erejét is?
– Féltem is, hogy ez a kérdés is következni fog. Nem szívesen mennék bele a „lélekgyógyítás” kérdésébe. Nem értek hozzá. Azt viszont hiszem, hogy a sodró, magával ragadó olvasmányélmény nagyon fontos lehet: aggódó szülők lekapcsolják a villanyt, mert szerintük alvásidő van, miközben a gyermek elemlámpával a régebbi időkben, de ma már telefonnal is teremthető fény, paplan alatt olvas: bármit, ami meg- és elragadja őt. Az eredendő esztétikai érzék táplálásához ez a magával sodró, „nem-tudom-letenni-a-könyvet” élmény is kell. Ha ezt valaki megtapasztalja, onnan már el lehet indulni. Ezt kellene óvni, ápolgatni, nehogy gátlás alá kerüljön. Nagyon egyszerű: ne kérdezzük meg óvodában, hogy mi a mese tanulsága, üzenete – főként akkor ne, ha a hallgatott mesének semmiféle köze sincs a tanmeséhez. Iskolában ne beszéljük, magyarázzuk túl a verset csak annak az előfeltevésünknek a kedvéért, hogy illenék megismernie a rímképletet, vagy tudnia kellene a metafora definícióját.

Az irodalom kovász, kellene hagyni, hogy mindennapi kenyér legyen belőle.

Úgy tapasztalom, hogy jó olvasási tér teremtődik mostanában óvodában, iskolában, felsőbb tagozatos magyar irodalomórákon is. Hogy van helye és beszédtere az olvasásélménynek, az olvasásra reflektálásnak. Sőt a kreatív írásnak is. Ezzel kapcsolatosan viszont szóvá kell tennem, hogy veszélyesnek tartom a módszertani bravúrok divatját. Arra gondolok, hogy a játékos tanulásszervezés, a különböző interaktív módszerek szemkápráztató alkalmazása jó módszer és technika, csak ne terelje el bárki (a pedagógus és a gyermek) figyelmét a lényegről. Hogy is mondjam? Ne legyen olcsó mulatság! Mert az olvasás, hogy magam is „olcsóvá” rongyosított fogalmakat használjak, amelyeket viszont komolyan gondolok: ön- és világértésünk lehetősége. A véleménynyilvánítás, ha nem szószátyárság, a kreatív írás, ha nem tolltologatás, hanem mélyebb (ön)reflexió, fontos tapasztalat. Pusztán azt a megfigyelésemet szeretném megosztani, hogy az oktatásban elterjedtek a gyermekközpontú, összefoglaló néven interaktív módszerek, gyanakvásomnak annyi az eredője, hogy a látványos technikai és módszerbravúr nehogy-nehogy elfedje a tartalmat: a felismerendő, megtapasztalandó lényeget.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés