Hirdetés

Az összetartozás biztonsága: Fóris-Ferenczi Rita egyetemi docens a családi életet gyerekszemmel megközelítő köteteiről

Fóris-Ferenczi Rita: „minden felnőttben, akár ír, akár nem, megbújik valahol a gyermeki” •  Fotó: Facebook

Fóris-Ferenczi Rita: „minden felnőttben, akár ír, akár nem, megbújik valahol a gyermeki”

Fotó: Facebook

Izgalmas kihívás, hogy a gyermeki nézőpontból adódó naivitás és őszinteség milyen regiszterben ragadható meg – mondta Fóris-Ferenczi Rita, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Karának docense, akinek immár több, a családi életet gyerekszemmel megközelítő prózakötete jelent meg. Fóris-Ferenczi Rita arról is beszélt a Krónikának: iskolában ne beszéljük, magyarázzuk túl a verset, az irodalom kovász, kellene hagyni, hogy mindennapi kenyér legyen belőle.

Kiss Judit

2020. március 06., 07:572020. március 06., 07:57

– Újabb, a valós életből inspirálódott, a családi életet gyerekszemmel megközelítő kötete látott napvilágot, Mi lenne, ha… címmel. Korábban a De Anyu, a Mondhatok-e valamit, a Bezzeg című kötetei is egy többgyermekes család mindennapjainak történeteit sorakoztatták fel. Egyetemi oktató, a neveléstudomány a szakterülete, ugyanakkor három, immár felnőtt gyerek édesanyja. Tulajdonképpen mennyiben írta, írja a fenti kötetben megjelent szövegeket anya-énje és mennyire az oktatással, neveléstudományokkal foglalkozó tanár? Elválasztható-e a kettő egymástól?
– Nem. Nem válaszható el egymástól az anya-én és a másfajta szerepek. Persze különböző szerepeink lehetnek, de a „mellényváltás” ellenére talán csak akkor lehetünk hitelesebbek, ha a megnyilvánulásaink – még akkor is, ha más regiszterben – ugyanazon a nyelven szólnak. Ezek a többféle szerepből adódó szemszögek épp attól válhatnak termékennyé, hogy tükröztetik egymást. Szeretném, ha a történeteim valahogyan ugyanarról beszéljenek mesepoétikába ágyazottan, amit tanárként is képviselek. Ez nem azt jelenti, hogy az elmesélt történetek pedagógiai célzatú „tanítások” lennének, viszont a neveléstudományokkal „foglalkozás” bizonyára érzékenyíthet mindarra, amit a mesékben is meg szeretnék ragadni. Ez nekem amolyan „játszottsági” állapot.

– A nyelvi leleményességgel, humorral megírt szövegek egyszerre szólnak a felnőtthöz, a gyerekhez, illetve a felnőttben ott lakozó gyerekhez. Hogyan látja írói szemszögből, mi lehet a titka annak, miként lehet úgy megírni a szövegeket, hogy egyszerre több generációt szólítsanak meg? Vajon az írónak is egyszerre felnőttnek és gyereknek is kell lennie?
– Minden felnőttben – akár ír, akár nem – megbújik valahol a gyermeki, és ezt a valamikori gyermeket jó lenne nem elveszíteni. Az a jó a pedagógusságban, a gyermekek, fiatalok közötti létben, hogy frissen tart, újraéltet élményeket, emlékeztet valamikori önmagunkra, kérdéseinkre, válaszkereséseinkre, tapasztalásainkra, ugyanakkor őáltaluk új nézőpontokkal szembesülhetünk. Folyamatos éberségben és „tanulásban” tart például annak megcsodálása, hogy a gyermek hogyan látja, hogyan próbálja megérteni vagy elfogadhatóvá szelídíteni az élet dolgait, a felnőtt számára talán már apróságnak tűnő félelmeit, szorongásait vagy akár jó tapasztalatait: a nevetős, örömös élményeket. Egzisztenciális tapasztalatok ezek, amelyeket nem kellene felnőttes gőggel lekicsinyelni. Hogy megragadhatóvá, kimondhatóvá, megoszthatóvá váljanak. Talán épp erre is szeretnék rávilágítani a történeteimmel: hogy a gyermek számára adódik egy számára fontos tapasztalás, és hogyan keresi ehhez az elmondás csatornáját: a kistestvérének mondja el mint bölcsességet, titkot, mert az meghallgatja, nem is szól vissza, mert beszélni se tud (itt a Mondhatok-e valamit? kötet írásaira utalok), őt is be kell avatni a létezés és a velünk történtek titkaiba még akkor is, ha még nem a nyelvben szorong a szavakat keresve, hanem a nyelv előtti őszintébb regiszterekben jelzi az igényeit vagy a mondandóját. Ennek a megosztási-beszélési kényszernek a levegőjében nagyon fontos a generációk közötti tapasztalatmegosztás. A dédszülők, nagyszülők élettörténetei a mai gyermek számára nagyon különös és más világ, mégis van valami közös benne: ha más körülmények között is, de hasonló alapélményekben részesülhetünk.

Hirdetés

A generációkon átívelő családi történetek az összetartozás jó érzését és biztonságát is kínálhatják. Olvasói visszajelzések alapján mondhatom, hogy nagyon sokan hivatkoznak arra, hogy ismerősek, otthonosak ezek a történetek, „velünk és nálunk is ugyanígy van”. Tehát a családi szűkebb körön túl épp a hasonló léttapasztalatok a mindannyian összetartozunk, és egymás megértésére szorulunk élményét kínálja.

A botladozásokat, a téblábolást, a félelmeket, a szorongásokat vagy a rendetlenséget, a dühöt, a szomorúságot és az időnkénti elkeseredést nem kellene a szőnyeg alá söpörni, mert abból még több kosz lesz. Ennek elviseléséhez és feloldásához éltető levegőnk a humor, a keserédes (ön)irónia.

Ez van: zokoghatnánk is, de nevessünk inkább, persze ne felejtsük el, hogy időnként „takarítani kell” – nem csak ott, ahol a papok táncolnak, hanem a szőnyeg alá sepert koszt is fel kell kaparni időnként.

Nem tudok pontos választ adni arra, hogy kinek is szólnak ezek a történetek, mert nemigen gondolok erre írás közben. Inkább arra figyelek, hogy a történetnek legyen valamiféle valós magja, ez lehet egy helyzet, élmény, gyermeki mondás, fél füllel hallott szó. Izgalmas kihívás, hogy a gyermeki nézőpontból adódó naivitás és őszinteség, mondhatnám azt, hogy a gyermeki „bölcsesség” milyen regiszterben ragadható meg. Ehhez kínálja magát a gyermeki beszédmód: gyorsan mondom, hogy el ne felejtsem, mit is akarok mondani, asszociálok, ugrom egyik dologról a másikra, mert eszembe jutnak más fontos és idevágó dolgok, ismétlem magam. Közben reflektálni is lehet arra, hogyan is értem, amit mások mondanak, mit jelenthet a „rendesen viselkedés” vagy az, hogy a dédi azt mondja a szüleimről, hogy ők sem voltak jobbak „a Deákné vásznánál”. Hogyan lehet belehelyezkedni vagy leképezni nyelvileg ezt a sok-sok, bennünket érintő vagy megrázó élményt. Felnőttként is tapasztaljuk, hogy mily sok töprenkedésbe kerül megtalálni a szót, ami azt tudja mondani, amit gondolunk, érzünk. És gyönyörűséges annak részese lenni, hogy a gyermek miképpen ízlelgeti, értelmezi a nyelvi világot is, miképpen szelídíti élhetővé a lét számára fontos tapasztalatait. Remélem, hogy ezek a történetek mindenkihez szólnak. Trencsényi László írta a De Anyu! kötetről A kisgyermek folyóirat 2018-as számában a következőket: „Eltöprenghet az olvasó: gyerekeknek szóló őszinte és szellemes irodalmat tart a kezében, vagy (Janikovszky Évához hasonlóan) »gyerekednek mondom, szülője értsen belőle« típusú írói trükkel családpedagógiai kézikönyet”. Bízom az értékítéletében: a mesekönyvek is többszólamúak lehetnek, de nem az én tisztem ezt eldönteni.

„A szövegeket olvasva egyfajta meseterápia, nevetésterápia részesei lehetünk. Megtanulható belőlük, hogy hogyan lehet a gondot okozó családi helyzeteket humorral kifejezni, és ezáltal könnyebbé, szebbé tenni mindennapjainkat” – ez olvasható legújabb kötetéről. Mit gondol, milyen értelemben és hogyan működhetnek meseterápiaként, nevetésterápiaként a szövegei?
– Nem tudom, hogy meseterápiaként hogyan is. Szakmai meggondolásból mondom, hogy nagyon elburjánzott ez a műfaj, van már a hagyományos népmese és műmese és a sokféle mesetípusok kiegészítéseként gyógyító és mindenféle mese, ráadásként egy rakat módszer: mesepárna, mesekötény, mesetábla. (Kételyesebb kedvemben szóvá teszem, hogy most már csak a mesebugyi vagy mesepelenka hiányzik, hátha kitalálja valaki.)

A mesében és a történetmesélés jójában hiszek. A humor felszabadító erejében és a nevetésben is. Az öniróniában még inkább. Nem „tanítói” célzatúaknak szántam a történeteket, eszembe se jutott ilyesmi, de ha olvasóként bárkinek is könnyebbé és nevetősebbé válnak tőlük a percei, jó.

– Most a neveléstudománnyal foglalkozó szakembertől kérdem: általában az olvasás és az írás vajon tölt-e, tölthet-e be egyfajta terápiás szerepet a hazai oktatási rendszer keretei közt? Jut-e erre tér, idő, és vajon miként érheti el a pedagógus, hogy az irodalmi szövegek olvasása vagy a kreatív írás a diákok számára ne a „szükséges kötelező rossz” legyen, hanem felismerjék akár lélekgyógyító erejét is?
– Féltem is, hogy ez a kérdés is következni fog. Nem szívesen mennék bele a „lélekgyógyítás” kérdésébe. Nem értek hozzá. Azt viszont hiszem, hogy a sodró, magával ragadó olvasmányélmény nagyon fontos lehet: aggódó szülők lekapcsolják a villanyt, mert szerintük alvásidő van, miközben a gyermek elemlámpával a régebbi időkben, de ma már telefonnal is teremthető fény, paplan alatt olvas: bármit, ami meg- és elragadja őt. Az eredendő esztétikai érzék táplálásához ez a magával sodró, „nem-tudom-letenni-a-könyvet” élmény is kell. Ha ezt valaki megtapasztalja, onnan már el lehet indulni. Ezt kellene óvni, ápolgatni, nehogy gátlás alá kerüljön. Nagyon egyszerű: ne kérdezzük meg óvodában, hogy mi a mese tanulsága, üzenete – főként akkor ne, ha a hallgatott mesének semmiféle köze sincs a tanmeséhez. Iskolában ne beszéljük, magyarázzuk túl a verset csak annak az előfeltevésünknek a kedvéért, hogy illenék megismernie a rímképletet, vagy tudnia kellene a metafora definícióját.

Az irodalom kovász, kellene hagyni, hogy mindennapi kenyér legyen belőle.

Úgy tapasztalom, hogy jó olvasási tér teremtődik mostanában óvodában, iskolában, felsőbb tagozatos magyar irodalomórákon is. Hogy van helye és beszédtere az olvasásélménynek, az olvasásra reflektálásnak. Sőt a kreatív írásnak is. Ezzel kapcsolatosan viszont szóvá kell tennem, hogy veszélyesnek tartom a módszertani bravúrok divatját. Arra gondolok, hogy a játékos tanulásszervezés, a különböző interaktív módszerek szemkápráztató alkalmazása jó módszer és technika, csak ne terelje el bárki (a pedagógus és a gyermek) figyelmét a lényegről. Hogy is mondjam? Ne legyen olcsó mulatság! Mert az olvasás, hogy magam is „olcsóvá” rongyosított fogalmakat használjak, amelyeket viszont komolyan gondolok: ön- és világértésünk lehetősége. A véleménynyilvánítás, ha nem szószátyárság, a kreatív írás, ha nem tolltologatás, hanem mélyebb (ön)reflexió, fontos tapasztalat. Pusztán azt a megfigyelésemet szeretném megosztani, hogy az oktatásban elterjedtek a gyermekközpontú, összefoglaló néven interaktív módszerek, gyanakvásomnak annyi az eredője, hogy a látványos technikai és módszerbravúr nehogy-nehogy elfedje a tartalmat: a felismerendő, megtapasztalandó lényeget.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
2026. március 23., hétfő

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója

Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója
Hirdetés
Hirdetés