Magunkra ismerhetünk a zsidó falu történetében: Béres László rendező és Bogdán Zsolt színész a Hegedűs a háztetőn bemutatójáról

  – Hatalmas sikernek örvendett az ön által a Kolozsvári Állami Magyar Színházban rendezett, Hegedűs a háztetőn című Broadway-musical, amelyet Sólem Aléchem műve alapján írt Sheldon Harnick, Jerry Bock és Joseph Stein. A hétvégi bemutatón hosszasan, állva tapsolt a közönség. Mit gondol, minek köszönhető a siker?
– Egyrészt adott a csodálatos zenéjű musical, a jól bevált dramaturgia, a frappáns szöveg, másrészt a Reb Tevjét alakító fantasztikus főszereplő, Bogdán Zsolt. Hiszen ha nincsen Tevjénk, akkor nem érdemes Hegedűs a háztetőnt rendezni. És persze nagyszerű alkotótársaim voltak, olyan is, akivel már évek óta több előadásban dolgoztam együtt: Jakab Melinda koreográfus, aki remek munkát végzett. Egyébként régi alkotópáros vagyunk, mondhatni értjük egymást félszavakból is, korábban többek közt a Valahol Európában és a Légy jó mindhalálig című előadásban is együtt dolgoztunk, a mostani sikerben pedig óriási a szerepe. Kiemelném a nagyszerű díszlet és -jelmeztervező, Carmencita Brojboiu munkáját is, valamint Kolcsár Péter zenei vezetőét, akivel nagyszerűen együtt tudtunk működni. És természetesen adott a remek kolozsvári társulat. Ezek az összetevői a sikernek, ez a recept titka. De azért persze az embernek rendezőként kell elképzelése, mondanivalója legyen a darabról, nem elég csak színre vinni. Ha többet akarunk, mint közönségsikert, akkor nem árt, ha az ember akar is mondani valamit a világnak ezzel a darabbal.

– Korábbi rendezései is nagy sikernek örvendtek az elmúlt években Kolozsváron, például az előbb említett Légy jó mindhalálig és a Valahol Európában című produkció. Míg ezek elsősorban gyerekszereplőkre összpontosítottak, a Hegedűs a háztetőn felnőtt színészekkel játszott előadás, amelyben a társulat szinte valamennyi tagja színpadra lép.
–  Örvendek, hogy nemcsak gyerekekkel, hanem felnőtt színészekkel is „lábra lehet állítani” a kolozsvári közönséget tapsrendkor. Tompa Gábor igazgatóval együtt döntöttük el, hogy a Hegedűs a háztetőn című musicalt rendezzem. Én pedig azért is javasoltam ezt a darabot, mert nagy szereplőgárda igényeltetik hozzá. Szerettem volna, ha a társulat együtt van a színpadon: ők az Anatevka nevű falu lakosai, akik közösséget alkotnak, aztán hívtuk a színis hallgatókat, akik az oroszok szerepeit alakítják tapasztalt színészek vezetésével.

–  És még miért esett a választása a kis ukrán faluban az 1900-as évek elején játszódó történetre? 
– A Hegedűs a háztetőn olyan témakört jár be, és olyan értékrendre összpontosít, ami számomra fontos: a hagyományok tisztelete, a család, közösség. A család mint a közösség alappillére, Tevjének, a főszereplőnek a hagyományok körüli vívódásai és Istennel való kommunikációja – ez tette számomra vonzóvá a darabot. Ugyanakkor a Hegedűs a háztetőn egyike azon kevés musicaleknek, amelyek nemcsak dallamos, fülbemászó minőségi zenével rendelkeznek, hanem a darab üzenetének valódi mélységei vannak. Maga a problémafelvetés és annak taglalása is többet nyújt a nézőnek, mint jópofa zenés táncolást.

–  A Hegedűs a háztetőn üzenete, a hagyomány kérdésének tálalása sokrétű, más közösségekre is vonatkoztatható, így akár az erdélyi magyarságra is. A kisebbség és többség viszonya is hangsúlyosan megjelenik a darabban, ezért is választotta?
– Úgy vélem, hogy a jó darabok ismérve – gondoljunk Shakespeare vagy Csehov darabjaira – az, hogy örök érvényűek. A musicalek közül ez nagyon nagy sikerű és sokat játszott darab, mert miközben a huszadik század eleji ukrajnai zsidó közösségről, Anatevka lakóiról szól, és Tevjén keresztül a kisember vívódásairól, sokkal egyetemesebb, sokkal általánosabb az üzenete. A zsidó közösség, a zsidó kultúra rituáléin keresztül bármikor magára ismerhet. Hiszen ezek a kérdések úgy egyediek, hogy közben általánosak.

–  Az előadásnak végig erőteljes, hatásos a látványvilága, ez alól a zárókép sem kivétel. A nézőnek az lehetett az érzése, hogy az utolsó színpadkép a sírkeresztekkel mintha az úzvölgyi temetőre emlékeztetett, utalt volna...
–  Erre azt tudom mondani, hogy ez olyan, mint a Rorschach-teszt: mindenki azt látja benne, ami őt foglalkoztatja. A történelem során sajnos mindig mindenütt találkozhatunk történelemhamisítással, kitelepítésekkel, erőszakos cselekedetekkel. Az értelmezés a nézőre van bízva.

–  A zene az egyik nagy erőssége az előadásnak, a héttagú zenekar játéka magával ragadta a közönséget. Milyen volt a muzsikusokkal való együttműködés?
– Óriási a szerepe Kolcsár Péter zenei vezetőnek, hogy össze tudta állítani a héttagú klezmerzenekart. A musical jogtulajdonosai három lehetséges variánst fogadtak el: a nagyzenekaros felállást – ezt anyagi szempontból nem lehetett most megoldani, a hétszemélyes, klezmer band típusú hangszerelést vagy zenekar nélküli változatot gépzenével. Így választottuk ki a köztes megoldást, és valóban nagy erénye az előadásnak az élő zene, az, ahogyan a héttagú zenekar játszik. Azt is tudni kell, hogy a jogtulajdonosokkal régóta zajlott a párbeszéd a jogok megszerzése érdekében, de sajnos hiányosan küldték el a szükséges kottákat. Így Kolcsár Péter novembertől kezdődően rengeteget dolgozott azon, hogy a zenészek kezébe játszható kottákat adjon, ezenkívül remekül összekovácsolta a zenekart. Új kottákat kellett írni erre a hangszerelésre, úgyhogy heroikus munkát végzett hihetetlen energiával és alázattal.

–  Kolozsváron kívül mostanában még hol rendez, illetve szerepel-e a tervei közt, hogy visszatér rendezni a kincses városba a közeljövőben?
– Ebben az évadban a temesvári román bábszínházban fogok rendezni egy háromszereplős Hófehérkét, majd a békéscsabai Jókai Színházban dolgozom – itt korábban is dolgoztam többször a színházban és a Napsugár bábszínházban is, majd a brassói bábszínházban román nyelvű előadást rendezek, a Ludas Matyit, ez is érdekes kihívás lesz. Jövő évadban van egy szlovákiai meghívásom, majd a Kolozsvári Magyar Operában a Don Pasqualét fogom rendezni. Nyilván ha van rá igény, nagyon szívesen visszatérek a kolozsvári magyar színházba is.