
Immár negyedik alkalommal szervezik meg a Bach-maratont a gyönyörűen felújított kolozsvári evangélikus templomban
Fotó: Bach-maraton/Facebook
Orgonaszentelésre és Bach-maratonra várják az érdeklődőket március 21–22-én a kolozsvári evangélikus-lutheránus egyházközség templomába.
2025. március 20., 20:502025. március 20., 20:50
Amint az Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház közleményében szerepel,
A színvonalasnak ígérkező idei műsorra az esemény támogatóinak köszönhetően a belépés ingyenes.
A maratont megelőző napon, március 21-én 18 órai kezdettel orgonaszentelési istentiszteletet és ünnepi hangversenyt tartanak. A kolozsvári evangélikus egyházközség és püspökség több éven át hordozott terve,
A 10 regiszteres barokk orgonát egy összetett restaurálási munkafolyamat eredményeként sikerült megmenteni az enyészettől. „Köszönettel tartozunk mindenkinek, aki hozzájárult e történelmi hangszer megmentéséhez, mely közös erdélyi kulturális örökségünk része” – olvasható az egyház közleményében.
hanem a családjában zeneszerzőkké nevelkedett és komoly európai karriert befutott fiainak a művészete is. Ily módon a maraton során betekintést nyerhetünk Carl Philip Emanuel, Johann Cristoph Friederich, Johann Christian és Wilhelm Friedemann egyes alkotásaiba is.
A rendezvény változatos műsorkínálattal jelentkezik:
• Egy év szünet után újra lesznek magyar és román nyelvű leckehangversenyek az I–IV. osztályos gyermekek számára. Mivel szombati napon zajlanak a maraton zenei eseményei, ezért a délelőtti órákat a gyermekes családok figyelmébe ajánlják. A leckehangversenyre ezen a linken lehet regisztrálni.
• A maraton zárásaként, 19:30-tól pedig egy rendkívüli hangversenyre kerül sor, melyen korhű hangszereken és előadásmódban szólal meg Johann Sebastian Bach Jauchzet Gott in allen Landen című kantátája, d-moll oboaversenye, valamint a II. és IV. brandenburgi versenye.
A koncerteket élőben lehet majd követni a Bach-maraton Facebook-oldalán.
A részletes programot megtalálják itt: www.bachmaraton.ro
Alina Rotaru (orgona, csembaló), Hara Fruzsina (barokk trombita), Gebe-Fügi Renáta (szoprán), Maria Petrescu (barokk oboa), Király Dóra, Kővári Arany, Szabó Mária (blockflöte), Szövérdi Csilla, Trombitás István, Gergely Róbert (hegedű), Szabó Kati Kinga (hárfa), Miklós Noémi (orgona), Biró Anna (szoprán), Szőcs Kristóf, Czumbil Bernadette, Raluca RAD (zongora), a Baroque Transylvania Együttes: Majó Zoltán (blockflöte), Bartha Mátyás (hegedű), Ciprian Câmpean (cselló), Erich Türk (csembaló), az Unicante kórus Fekete Miklós karnagy vezetésével, Csibi Dávid (brácsa), Adorjáni Réka (cselló), a BBTE-RTZ Kar Musichorum kórusa Toadere Kovács Dalma karmester és moderátor irányításával, a Kolozsvári Barokk Zenekar tagjai, a S. Toduță Zeneművészeti Főgimnázium diákjai, a Gh. Dima Nemzeti Zeneakadémia hallgatói.
Fazakas Lehel A menekülés lehetőségei című, 17 perces kisjátékfilmje nyerte el az erdélyi Filmgalopp idei fődíját – közölték vasárnap a szervezők. A 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle díjait a kolozsvári Győzelem moziban adták át szombat este.
Száz éve indult útjára Kolozsváron a Korunk, napjaink egyik legrégebbi alapítású magyar nyelvű folyóirata. Kovács Kiss Gyöngy történészt, a Korunk főszerkesztőjét a centenárium alkalmából kérdeztük.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Németh László Iszony című regényéből készült adaptációt mutat be a szatmárnémeti Harag György Társulat a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban. Az előadás rendezője Szabó K. István.
Jubileumi kiadásához érkezett a brassói Magyar Színházfesztivál: október 16-án, majd 21. és 25. között színházi előadások, zenés-irodalmi estek, bábjátékok, könyvbemutatók, fotókiállítás és koncert várja a közönséget.
Elvándorlás, családi kötelékek és kultúrák találkozása kerül előtérbe a 26. Filmtettfeszt filmjeiben. Az október 7-én kezdődő szemle Erdély több településén várja a nézőket, Kolozsváron húsz közönségtalálkozót is tartanak.
Kőszínházban szokatlannak számító kezdeményezést indított a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: színészeik saját élettörténetükből, személyes emléktöredékeikből, rendező nélkül készítenek monodrámát.
Élőszavas mesemondással, interaktív bemutatóval és családi történetekkel várják a látogatókat a kisbaconi Benedek Elek Emlékházban, ahol szeptember 30-án a nagy meseíró születésének 167. évfordulóját és a népmese napját ünneplik.
Életének 88. évében hétfőn elhunyt F. Bathó Ida színművész, a nagyváradi magyar színjátszás meghatározó alakja – közölte a Szigligeti Színház.
Három erdélyi művész vehette át Budapesten a Színikritikusok Díját: a legjobb férfi főszereplőnek, a legjobb női mellékszereplőnek és a legjobb zeneszerzőnek járó elismeréseket kapták.
szóljon hozzá!