Árnyalni kell az 1848-as forradalomról alkotott képünket

„Fontos lenne, hogy a mindenkori ünneplésnek legyen egy olyan szelete, amin keresztül képesek legyünk ne csupán vágyainkat, politikai projekcióinkat belevetíteni a forradalom történetébe, hanem amin keresztül képesek vagyunk tanulni erről, rákérdezni magunkra, hogy valójában mennyit tudunk és nem utolsósorban, hogy mit is ünneplünk március 15-én? Hogy képesek legyünk tanulva is újrafogalmazni az ünneplésünket. Azt szorgalmazom, hogy tanuljunk meg úgy ünnepelni, hogy közben ne csupán egy frázisokra, illúziókra épülő képünk legyen a forradalomról, hanem legyen része az ünnepléseknek az önvizsgálat, a szakmaiság” – fogalmazott T. Szabó Levente.

Még mindig bőségesen van feltáratlan anyag

Kifejtette, a minikonferenciára az évek során olyan neves szakértőket sikerült megnyerni, mint Egyed Ákos akadémikus, Csikány Tamás had- vagy Szilágyi Márton irodalomtörténész professzorok. „Igyekeztünk, hogy sajátos színfoltot vigyünk a kolozsvári ünneplésbe, mert a korabeli eseményeknek van kreatív újraértelmezése, művészeti, összművészeti eseményt is szerencsére sokat szerveznek március 15-én, akárcsak politikai típusú alkalmakat,

– mutatott rá az irodalomtörténész. Kifejtette, az idei rendezvényre Kalla Zsuzsát, a Petőfi Irodalmi Múzeum volt főigazgatóját, számos fontos, részben a forradalmat is megjelenítő irodalmi kiállítás kurátorát is hívták, aki az utóbbi másfél évben hadtörténészekkel, régészekkel együtt részt vett a fehéregyházi hadszíntérrel kapcsolatos friss kutatásokban.

„Nagyon értékes tárgyak is előkerültek, van egy sor friss ismeret, ami némiképp átrajzolta a csatáról szóló tudásunkat. Minderről a múzeum és a vele együtt dolgozó régészek, hadtörténészek (főként Polgár Balázs és Kemény Krisztián) korábban beszámoltak egy székelykeresztúri, majd egy budapesti konferencián, de azt szerettük volna, ha a kolozsvári közönségnek is bemutatják a friss eredményeket. A marosvásárhelyi Tamási Zsolt az egyik legjobb egyháztörténész ma Romániában, ő a radikális katolikus egyházreform-tervezetekről beszélt volna” – mutatott rá T. Szabó Levente.

Kifejtette, izgalmas látni, hogy számos társadalmi csoport vagy regionális közösség nagyon eltérően viszonyult a forradalom, szabadságharc eseményeihez: így a lelkészi, papi réteg, az egyházak vonatkozásában is komoly, kevésbé ismert törésvonalak érzékelhetők.

– mondta el T. Szabó Levente. Kitért arra is, hogy Tamási Zsolt kutatásai is azt mutatják, mennyire árnyaltak ezek a vonatkozások, s felhívhatják a figyelmet arra, mennyi ismeretlen dokumentum kerül elő más közösségek irányából is: például a román görög-katolikus perspektívát is tisztábban lehet látni, de feldolgozandó magyar vagy osztrák levéltári anyag is van még bőven.

„Somogyi Gréta, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa Mikó Imre 48-as szerepléséről értekezett volna: minden évben szeretjük visszakötni a forradalom kérdéseit helyi perspektívába, hogy a kolozsváriak, erdélyiek mélyebben, árnyaltabban ismerjék meg a saját közösségük részvételét a forradalomban. Folyton kerülnek és kerülhetnek elő nem csupán kis horderejű források, hanem fontosak, akár a nemzetközi szakmai közösséget érdeklőt is” – mondta az irodalomtörténész.

Kifejtette, tavaly mutatta be John Paget (1808-1892) Erdélyben élő angol író emlékiratvázlatát, amiből korábban már ismert volt egy töredék, és az volt feltételezhető, hogy meg kell lennie a szöveg többi részének, s azt az egyik bukaresti kézirattárban beazonosította és feltárta. „Kiderült, hogy a sejtések ellenére nem napló, hanem emlékirat, aminek a segítségével végigkövethető Pagetnek a szabadságharcban való részvétele.

Ez politikatörténetileg, és az emberi lépték szempontjából is egyaránt érdekes, hiszen nem csupán sok apró, nagyon emberi mozzanatra derül fény általa a Kolozsvár környéki eseményekről, hanem nyilvánvalóan eredetileg azzal a céllal készült, hogy az angol (és talán az amerikai) közvéleményt próbálja tájékoztatni, befolyásolni” – mondta az irodalomtörténész, hozzátéve, hogy a tervek szerint a feltárt forrás jövőre angolul és magyar fordításban is megjelenik.

T. Szabó Levente elmondta, egyértelmű, hogy még sok a feltárandó a forradalommal és szabadságharccal kapcsolatban, maga is örömmel és kíváncsisággal csodálkozik rá az új eredményekre, mostanában például Süli Attilának az erdélyi eseményekkel kapcsolatos kutatásaira vagy Herrmann Róbertnek a friss munkáira. „Látszik, hogy olyasmikről is képesek vagyunk újat mondani, amikről úgymond becsontosodott tudásunk van. Szilágyi Márton egyik korábbi konferencián például arról beszélt, hogy

Eredetileg egy úgynevezett reformlakomára készült, aminek az lett volna a célja, hogy nyomást gyakoroljon az országgyűlésre, hogy az bizonyos javaslatokat elfogadjon” – mondta el az irodalomtörténész.

– mondta el az irodalomtörténész. Rámutatott, érdemes megvizsgálni azt is, hogy például, hogy magának a társadalmi változásnak a képzete mennyire súlyos előtörténettel rendelkezik, akárcsak az, hogy miként, milyen eszközökkel kellene változtatni. „A modern értelemben vett első magyar politikai mozgalmaknak, pártoknak a létrejötte is a reformkorhoz köthető. 1848 tulajdonképpen következményként is szemlélhető. És az álláspontok polarizálódása is ide vezethető vissza: ilyen a Kossuth és Széchenyi közti híres szembenállás is” – mutatott rá az irodalomtörténész.

Kolozsváron Gyulai Pál volt a forradalmi költő

T. Szabó Levente korábbi kutatásai arra vonatkoztak, hogy milyen árnyalatok, törésvonalak vannak a tekintetben, hogy az írók, művészek is miként fogják föl a korban a forradalmat. „Nagy közös csoportként szoktuk őket látni, holott ez nem így van: például Pestről nézve teljesen más volt a prioritás,

Ezek az árnyalati különbségek jól mutatják, hogy a különböző csoportok, egyének a saját földrajzi vagy épp társadalmi helyzetüktől függően eltérő elvárásokkal közeledtek a forradalomhoz” – fejtette ki az irodalomtörténész. Rámutatott, a munkások vagy a privilégiumaikat féltő székely határőrök szemszögéből megint nagyon másként festett a forradalom, sőt maguknak az íróknak, a művészeknek, a forradalomban részt vevőknek menet közben is változott a véleményük.

Vagy például a megtorlás gondolata nem a szabadságharc leverését követően jelent meg, a magyar konzervatívok egyik vezetője, Dessewffy Emil 1848 novemberében Rapszodikus részletek a Magyarországon megoldandó feladatokra vonatkozóan címmel már röpiratot írt arról, hogy a „magyar lázadókat” haditörvényszék elé kell állítani és azonnal fel kell akasztani, ami jól mutatja a belső feszültségeket.

– fogalmazott T. Szabó Levente.

Kossuth Amerikában, a forradalom utóélete

T. Szabó Levente azt is kutatta, hogy például az emigráns írók életművében hogyan jelenik meg a forradalom utóélete: Jósika Miklós és felesége, Podmaniczky Júlia esete e tekintetben nagyon izgalmas, Brüsszelből folytattak intenzív idegen és magyar nyelvű irodalmi munkásságot, aztán az 1850-es években onnan sikerült visszailleszkedniük az irodalmi életbe – s ez árnyalhatja a korabeli cenzúráról alkotott képünket is.

– mutatott rá a szakember, aki az idei konferencián Kossuth a Broadwayen címmel tartott volna előadást. A neves reformkori politikus és forradalmár amerikai útját taglalta volna korabeli angol nyelvű dokumentumok alapján, azt, ahogyan a helyiek fogadták Kossuthot. „Híres, 1852. június 21-én, New Yorkban elmondott angol nyelvű beszéde, A nemzetek jövője mintává válik azonnal. Amerikában akkor magát a forradalmat meg azt, amit Kossuth mond róla, az ottani, a szabadság és felszabadítás körüli viták mentén értelmezik, beágyazzák a helyi politikai eszmerendszerbe és komoly visszhangja lesz. Az emigráció tagjai meg Kossuth geopolitikai segítséget vártak egy sor államtól, ebbe a logikába illeszkedett a beszéd és a tevékenységük is” – fejtette ki a szakember.

Elmondta, az is a forradalom gazdag utóéletéhez tartozik, hogy milyen módon jelenítik meg azt a művészek, például mennyire küszködnek az írók a forradalom emlékével. Jókai, aki részt vállalt az események sűrűjében, később bujdosott is, felesége családja bújtatta. Ő folyamatosan újraértelmezi a forradalmat, például két évtizeddel az események után, amikor 1874-ben végre megjelenhetnek Petőfi forradalom és szabadságharc alatt írt versei, hirtelen élesen aktuálissá válik, hogy mit kezdjenek az uralkodó szerepével, Jókai is dilemmázik, miként fogalmazzon? Jókai lassan közel került az uralkodói családhoz, Erzsébet királynéval jó viszonyt ápol, Rudolf főherceggel egészen személyeset, és emiatt is gyakran kénytelen magyarázkodni.

„Meghasadt helyzet ez, hogy miként lehet egyszerre igaz és hű 48-as forradalmárnak lenni és közben megmagyarázni, hogy az uralkodó mégiscsak talán jó volt, hogy nem az uralkodói ház tehet arról, hogy úgy alakultak az események, ahogyan alakultak” – mutatott rá a kutató.