Amerikai Oldboy: groteszk karikatúra

A 2003-ban forgatott eredeti változat – amelynek alapját amúgy egy japán manga képezi – nem véletlenül vált kultuszfilmmé. Az ismeretlenek által elrabolt, majd hosszú évekre minden érthető ok nélkül bezárt Oh Dae-su bosszútörténetében minden megvan, ami egy igazán jó filmhez kell: eredeti, a valószínűtlen fordulatok ellenére is hiteles, izgalmas történet, erős karakterek, rejtély, és olyan jelenetek – például az, amelyben a főhős egy kalapáccsal fölfegyverkezve intéz el egy egész rosszfiú-különítményt –, amelyek örökre beleégnek az ember elméjébe.

Persze mondhatjuk azt is, hogy mindez éppen hogy arra predestinálta, hogy amerikai változat is készüljön belőle, de a végeredmény láttán elmondható: mindenki jobban járt volna, ha inkább békén hagyják a sztorit.

A hollywoodi verzió rögtön azzal kezd, hogy bemutatja: az elrabolt főszereplő, aki itt a Joe Doucett névre hallgat, mekkora patkány. A reklámügynökként dolgozó Doucett alkoholista, cinikus, elvált, rossz apa, aki még hároméves kislánya születésnapjára sem hajlandó elmenni, ehelyett inkább tisztességtelen ajánlatot tesz potenciális ügyfele barátnőjének. Az egész karakter rosszasága annyira eltúlzott, hogy az ember már azon sem csodálkozna, ha egyszer csak katicabogarak lábát kezdené kitépkedni, vagy aranyos nyuszikat kínozna.

Egyszer csak azonban elrabolják, és húsz évre bezárják egy szobába, ahol a tévén – amelyben azt látja, hogy exfeleségét megölték, a gyilkossággal pedig őt gyanúsítják – kívül egyetlen társa sincs. Húsz év után – ezen idő alatt magába szállt, és a bosszún kívül egyetlen életcélja az, hogy megtalálja a lányát – váratlanul szabadon engedik, rejtélyes fogva tartója pedig azt a feladatot tűzi ki számára, hogy záros határidőn belül derítse ki: ki rabolta el és miért. Ha sikerül, milliós jutalomban részesül, ha nem, a lánya meghal.

Itt kezdődik a brutális epizódokkal tarkított nyomozás, amelynek során Doucett kutatását egy fiatal ápolónő is segíti, és amelynek végén bekövetkezik a megdöbbentő fordulat.

A Spike Lee féle Oldboy azon kívül, hogy nagy vonalakban megpróbálja visszaadni az alapmű történetét, sokban nem hasonlít Park Chan-wook filmjéhez. Teljes mértékben hiányzik belőle a hitelesség, az eredeti sztori cizellált, bonyolult történetszövését inkább túlzó, és éppen ezért hiteltelen fordulatokkal próbálták az átlagos néző számára emészthetővé tenni, amitől éppen a lényegét veszítette el.

Minden, az eredeti műben kulcsmomentumnak számító epizódot túltoltak, eltúloztak, amitől az egész film groteszk karikatúrává vált. Az eredeti műben teljesen hiteles és indokolt brutalitás itt öncélú vérfürdővé válik, a főgonosz motivációját pedig sikerült annyira elbonyolítani, hogy inkább nevetséges, mint hiteles – már csak azért is, mert valamiért szükségesnek látták, hogy brit akcentussal beszéljen. Ennek nyomán a végeredmény egy C kategóriás akciófilm. Míg az eredeti történet olyan puzzle-hez hasonlítható, amelyet tökéletesen illeszkedő, egyenként is mívesen kidolgozott darabok alkotnak, az amerikai verzió egy olyan képességfejlesztő kirakóst idéz, amelyben az agresszív kölök csakazértis a csillag alakú lukba erőltette bele a kocka alakú elemet.

Ezen nem segít a főszereplő Josh Brolin és az ellenfelét alakító, a District 9-ban nagyot dobbantó Sharlto Copley alakítása sem, mindketten azon szűk, egydimenziós közegben mozognak, amely a forgatókönyv szerint megadatott nekik. Így aztán egy dolog javasolható: a Spike Lee-féle Oldboy után terápiás céllal mindenki nézze meg az eredetit. Aki már látta, azért, aki még nem, az meg azért.

Oldboy (Oldboy. Amerikai thriller, 2013, 104 perc). Rendezte: Spike Lee. Szereplők: Josh Brolin, Elizabeth Olsen, Sharlto Copley, Samuel L. Jackson. Írta: Mark Protosevich. Kép: Sean Bobbit. Zene: Roque Banos. Értékelés az 1-10-es skálán: 4