Akinek már életében klasszikussá váltak a remekművei – Balázs Imre József irodalomtörténész Szilágyi István munkásságáról

Mint kifejtette, mégis úgy érzi, a regényeknek nem a történelem a lényegük, nem a múlt foglalkoztatja a szerzőt, hanem az, ami modellként megmutatható rajta keresztül: a bűnhődés lélektana, a török kori hódoltság egyensúlykereső és lázadó magatartásai, az ítélkezés problematikus volta. „Örök emberi probléma mindegyik, de csak a történelemmel összefüggésben, konkrét helyzetekben válnak igazán megfoghatóvá. A megmunkáltság a Szilágyi-életmű alakulásának ráérősségére is vonatkozik: nem tartozott a folyton publikálni akaró szerzők közé, nagyregényeire sokszor évtizednyi vagy annál is több időt szánt rá. A megfontolt ritmus a nyelvi megmunkáltságban is érződik: igényes, lassan hömpölygő, elidőzésre késztető próza ez” – jellemezte az életművet az irodalomtörténész. Mint részletezte,

„Nem csupán a Kő hull apadó kútba nagyregénye, hanem esszék, visszaemlékezések is precízen foglalják össze az ezzel kapcsolatos írói vizsgálódásait. De érdekelte őt a film műfaja is: hosszú esszében gondolkodott el, hogy megfilmesíthető lenne-e a Kő hull…, és milyen feltételekkel. Később rendszeresen látogatta a Magyar Filmszemlét, és írt az ott bemutatott magyar filmekről” – tette hozzá Balázs Imre József.

Balázs Imre Józsefet arra is megkértük, beszéljen a személyes, Szilágyi Istvánhoz fűződő emlékeiről. „Évekig egyetlen félemelet választotta el a Helikon szerkesztőségét a Korunkétól, ahol dolgoztam, ekkoriban találkoztunk leggyakrabban. De már korábban, egyetemistaként bejártunk a laphoz: az első írásaikkal a szerkesztőségbe érkezőket is komolyan fogadta, éreztetni tudta velük, velünk, hogy súlya van a Helikonban való megjelenésnek. A korai írásokra gyakran használta azt a kifejezést, hogy »tapsifülesek« ‒ a sajátjait is beleértve ‒, de inkább utólag, visszanézve” – fejtette ki Balázs Imre József.

korábban írtuk

Elhunyt Szilágyi István Kossuth-díjas kolozsvári író, a Helikon folyóirat alapító főszerkesztője

Életének 86. évében elhunyt szerdán Szilágyi István Kossuth-díjas kolozsvári író, a Helikon folyóirat alapító főszerkesztője – közölte a Helikon szerkesztősége.

Az irodalomtörténész hozzátette, a korai írásokra Szilágyi István olyan tanulási folyamat részeként tekintett , amelyek szükségesek a szerzővé váláshoz.

– jellemezte az írót Balázs Imre József.

A Kossuth- és József Attila-díjas író, a Helikon alapító főszerkesztője a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia irodalmi tagozatának tagja volt. Szilágyi István 1938. október 10-én született Kolozsváron, majd a család 1940-ben Zilahra költözött, a szilágysági kisváros meghatározó élmény volt számára. Apja 1943-ban, a második világháborúban, a Don mellett meghalt, elvesztése súlyos megpróbáltatást jelentett a családnak. Iskoláit Zilahon kezdte, majd 1952-ben visszakerült Kolozsvárra, ahol vasúti gépipari középiskolába járt.

Első írásai az Utunkban jelentek meg, melynek később munkatársa, 1968-tól főszerkesztő-helyettese lett. 1990-től az immár Helikon néven újjáalakuló irodalmi folyóirat főszerkesztője volt. Olyan remekművek fűződnek a nevéhez, mint a Kő hull apadó kútba, az Agancsbozót és a Hollóidő. Utolsó regénye, a Messze túl a láthatáron 2020-ban jelent meg. Az 1960-as évek elején induló Forrás-nemzedék egyik meghatározó egyénisége volt. Ez a nemzedék új hagyományszemléletet teremtett, műveikben a társadalmi elkötelezettség helyett a személyiség vizsgálatára helyezték a hangsúlyt. A Forrás-sorozatban jelentek meg első novelláskötetei (Sorskovács, Ezen a csillagon), amelyekben kétkezi munkásokat ábrázolt hiteles helyzetekben, a maguk összetettségében, egyediségében, elszakadva a kor sematikus munkásábrázolásától. Első regénye, az 1969-ben kiadott Üllő, dobszó, harang.

A nyolcvanas években írta meg mitologikus nagyregényét, „a romániai diktatúra embertelen világának epikai parafrázisát”, az Agancsbozótot, amelynek megjelenését a cenzúra nem engedélyezte, csak 1990-ben vehették kézbe az olvasók, „tiltott könyvek szabadon” jelzéssel. Következő hatalmas műve, a Hollóidő a három részre szakadt 16. századi Magyarországon játszódó történelmi regény, a „képzelet, a létezés és az emberi élet titkait fürkésző” kíméletlen és tragikus történet. 2020-ban ismét nagyregénnyel jelentkezett, a 18. században játszódó Messze túl a láthatáron című művet a kritika az életmű szintéziseként értelmezi.

Szilágyi Istvánt 2002-ben a Magyar Művészeti Akadémia, 2010-ben pedig a Digitális Irodalmi Akadémia tagjává választották. Munkásságáért több rangos kitüntetést is kapott: 1990-ben József Attila-díjat, 1992-ben Ady Endre-díjat, 1995-ben Déry Tibor-jutalmat vehetett át, 1999-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki.

2003-ban Márai Sándor-, 2008-ban Arany János-, 2009-ben Alföld-díjjal, 2011-ben az Erdélyi Magyar Irodalomért Alapítvány Életműdíjával jutalmazták. 2014-ben lett a nemzet művésze, 2017-ben Prima-díjjal tüntették ki. 2020-ban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Erdélyért életműdíjat adományozott neki. Szilágyi István temetéséről később intézkednek, az írót a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) saját halottjának tekinti.

korábban írtuk

Alapító főszerkesztőjét, a 85 éves Szilágyi István írót köszönti a Helikon irodalmi folyóirat

A 85 éves Szilágyi István írót, a Helikon alapító főszerkesztőjét köszönti októberi első lapszámában a Kolozsváron megjelenő irodalmi folyóirat – közölte a szerkesztőség.