Hirdetés

Alapító főszerkesztőjét, a 85 éves Szilágyi István írót köszönti a Helikon irodalmi folyóirat

•  Fotó: Helikon folyóirat

Fotó: Helikon folyóirat

A 85 éves Szilágyi István írót, a Helikon alapító főszerkesztőjét köszönti októberi első lapszámában a Kolozsváron megjelenő irodalmi folyóirat – közölte a szerkesztőség.

Krónika

2023. október 10., 13:142023. október 10., 13:14

A Helikon folyóirat tematikus összeállításában egy 2016 júniusában Szilágyi Istvánnal készült beszélgetés rövidített változata olvasható, valamint Karácsonyi Zsolt, Antal Balázs és Egyed Emese és Márkus Béla esszéi, tanulmányai az ünnepeltről. Kirándulás a szakadékhoz címmel egy mindmáig közöletlen Szilágyi-elbeszélést is közöl a lap, az írás az MMA Kiadónál 2021-ben A hóhér könnyei című kötetben megjelent Az emlékezés göröngyein folytatása.

Jégtáblák, kontinensek címmel Balázs Imre József közöl kritikát Szilágyi István Távolodó jégtáblákon című, 2023-ban az MMA Kiadónál megjelent könyvéről.

Hirdetés

A Kossuth-díjjal és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Szilágyi István 1938. október 10-én született Kolozsváron. Mint korábban nyilatkozta, származása tájának a Szilágyságot tekinti, a felmenői innen származnak, és bár ő maga Kolozsvárott született, a bécsi döntést követően szülei Zilahra költöztek, így ő ott töltötte gyermekkorát. 1956-ban érettségizett Szatmáron, kitanulta a mozdonyszerelő géplakatos szakmát.

1958-tól a kolozsvári egyetem jogi karán tanult, 1963-ban nyert jogi diplomát. Az Utunk munkatársa, majd 1968–1989 között főszerkesztő-helyettese. 1990-től a Helikon főszerkesztője 2012 végéig.

Fontosabb regényei: Kő hull apadó kútba (1975), Agancsbozót (1990), Hollóidő (2001).

korábban írtuk

Aki annak örül, hogy teremthetett – Két Szilágyi István-kötetet mutattak be a kolozsvári könyvhéten
Aki annak örül, hogy teremthetett – Két Szilágyi István-kötetet mutattak be a kolozsvári könyvhéten

Két idén megjelent Szilágyi István-kötetet mutattak be a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében csütörtök délután.

korábban írtuk

„Ez a legnagyobb magányállapot” – Szilágyi István új regényéről a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten
„Ez a legnagyobb magányállapot” – Szilágyi István új regényéről a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

A 10. alkalommal megrendezett Kolozsvári Ünnepi Könyvhét egyik programja Szilágyi István Messze túl a láthatáron című regényének bemutatása volt, a könyvről pénteken Balázs Imre József költő és irodalomtörténész, illetve Karácsonyi Zsolt író, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke beszélgetett.&

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Nemesasszonyból nevelőnő, titkárnőből múzsa: hétköznapi emberek különös sorsa a temesvári kiállításon

Piaci árusok, cselédek és művészek sorsából rajzolódik ki a régi Bánság a temesvári tárlaton. A nemesség és a polgárság után a társadalom többsége kerül előtérbe: családi emlékek tárják fel a munka, a kultúra és a kivándorlás összefonódó történeteit.

Nemesasszonyból nevelőnő, titkárnőből múzsa: hétköznapi emberek különös sorsa a temesvári kiállításon
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

„Mindannyiunkat elkapott a »Csicsikov-láz«”: Gogol-mű bemutatójára készül a kolozsvári színház

A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata október 17-én, szombaton este 7 órától a nagyteremben mutatja be Szakonyi Károly Holt lelkek című komédiáját Ny. V. Gogol regénye nyomán, Szabó K. István rendezésében.

„Mindannyiunkat elkapott a »Csicsikov-láz«”: Gogol-mű bemutatójára készül a kolozsvári színház
2026. október 11., vasárnap

Egy szarvasgázolás bonyodalmai: Fazakas Lehel kisjátékfilmje nyerte a Filmgalopp fődíját

Fazakas Lehel A menekülés lehetőségei című, 17 perces kisjátékfilmje nyerte el az erdélyi Filmgalopp idei fődíját – közölték vasárnap a szervezők. A 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle díjait a kolozsvári Győzelem moziban adták át szombat este.

Egy szarvasgázolás bonyodalmai: Fazakas Lehel kisjátékfilmje nyerte a Filmgalopp fődíját
2026. október 11., vasárnap

Erdélyi, magyar és ízig-vérig európai: Kovács Kiss Gyöngy főszerkesztő a százéves Korunk folyóirat küldetéséről

Száz éve indult útjára Kolozsváron a Korunk, napjaink egyik legrégebbi alapítású magyar nyelvű folyóirata. Kovács Kiss Gyöngy történészt, a Korunk főszerkesztőjét a centenárium alkalmából kérdeztük.

Erdélyi, magyar és ízig-vérig európai: Kovács Kiss Gyöngy főszerkesztő a százéves Korunk folyóirat küldetéséről
Hirdetés
2026. október 10., szombat

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
2026. október 08., csütörtök

Lélektani mű az elkerülhetetlen tragédiáról: koprodukciót mutat be a szatmári magyar társulat

Németh László Iszony című regényéből készült adaptációt mutat be a szatmárnémeti Harag György Társulat a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban. Az előadás rendezője Szabó K. István.

Lélektani mű az elkerülhetetlen tragédiáról: koprodukciót mutat be a szatmári magyar társulat
2026. október 07., szerda

Jubileum a láthatáron: tizedszer költöznek magyar előadások a brassói színházba

Jubileumi kiadásához érkezett a brassói Magyar Színházfesztivál: október 16-án, majd 21. és 25. között színházi előadások, zenés-irodalmi estek, bábjátékok, könyvbemutatók, fotókiállítás és koncert várja a közönséget.

Jubileum a láthatáron: tizedszer költöznek magyar előadások a brassói színházba
Hirdetés
2026. október 02., péntek

Otthonkeresés és kultúrák találkozása a vásznon: premierek és filmes találkozások a 26. Filmtettfeszten

Elvándorlás, családi kötelékek és kultúrák találkozása kerül előtérbe a 26. Filmtettfeszt filmjeiben. Az október 7-én kezdődő szemle Erdély több településén várja a nézőket, Kolozsváron húsz közönségtalálkozót is tartanak.

Otthonkeresés és kultúrák találkozása a vásznon: premierek és filmes találkozások a 26. Filmtettfeszten
2026. szeptember 30., szerda

Színészek saját élettörténetei a színpadon: szokatlan kezdeményezést indított a temesvári társulat

Kőszínházban szokatlannak számító kezdeményezést indított a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: színészeik saját élettörténetükből, személyes emléktöredékeikből, rendező nélkül készítenek monodrámát.

Színészek saját élettörténetei a színpadon: szokatlan kezdeményezést indított a temesvári társulat
2026. szeptember 29., kedd

Elek apó újra az íróasztalánál mesélhet – Új élmények várják a látogatókat Kisbaconban

Élőszavas mesemondással, interaktív bemutatóval és családi történetekkel várják a látogatókat a kisbaconi Benedek Elek Emlékházban, ahol szeptember 30-án a nagy meseíró születésének 167. évfordulóját és a népmese napját ünneplik.

Elek apó újra az íróasztalánál mesélhet – Új élmények várják a látogatókat Kisbaconban
Hirdetés
Hirdetés