Hirdetés

Elhunyt Szilágyi István Kossuth-díjas kolozsvári író, a Helikon folyóirat alapító főszerkesztője

•  Fotó: Káldy-Kovács Sára

Fotó: Káldy-Kovács Sára

Életének 86. évében elhunyt szerdán Szilágyi István Kossuth-díjas kolozsvári író, a Helikon folyóirat alapító főszerkesztője – közölte a Helikon szerkesztősége.

Kiss Judit

2024. március 13., 11:582024. március 13., 11:58

2024. március 13., 12:362024. március 13., 12:36

Szilágyi István 1938-ban született Kolozsváron, a család 1940-ben Zilahra költözött, a szilágysági kisváros világa meghatározó élménye maradt. Jogi végzettséggel a háta mögött jelentette meg első írásait az Utunkban, melynek később munkatársa, 1968-tól főszerkesztő-helyettese lett. 1990-től a Helikon néven újjáalakuló irodalmi folyóirat főszerkesztője. Első novelláskötete, a Sorskovács 1964-ben, első regénye, az Üllő, dobszó, harang 1969-ben látott napvilágot.

Az évtizedek során a magyar irodalom olyan remekműveit tette le az asztalra, mint a Kő hull apadó kútba, az Agancsbozót és a Hollóidő, utolsó regénye, a Messze túl a láthatáron 2020-ban jelent meg.

Hirdetés

„Szilágyi István nyugalomba vonulása után is figyelemmel követte a Helikon sorsát, bejárt a szerkesztőségbe, találkoztunk, beszélgettünk. 85. születésnapjára különszámot állítottunk össze, személyesen azonban már nem tudtuk megünnepelni vele az évfordulót. Méltósággal viselt betegség után távozott ma reggel. Temetéséről később intézkednek. A Helikon munkaközössége osztozik a család gyászában – mi magunk az egykori főszerkesztőt, a nagyszerű írót, az atyai jóbarátot gyászoljuk. Isten veled, Pista bácsi!” – fogalmazott szerdán közzétett bejegyzésében a szerkesztőség.

Szilágyi István előrehaladott kora és betegsége miatt hosszú ideje nem vállalt nyilvános szereplést, a nyilvánosság előtt viszonylag ritkán nyilatkozott. 2022 nyarán két, abban az évben megjelent kötetát mutatták be a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében. A Helikon irodalmi folyóirat szervezte rendezvényen a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kiadásában napvilágot látott, szép kivitelezésű könyveket ismertették. Az akkor 84 éves, Kossuth-díjjal és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett kolozsvári író nem lehetett jelen az eseményen,

a köteteket bemutató meghívottak azonban élményszerűen idézték fel az író egyéniségét, mondatait, beszéltek életművéről, a nyilvánosság előtt történt – viszonylag ritka – megnyilatkozásait.

Pécsi Györgyi irodalomtörténész, az MMA Kiadó ügyvezetője elmondta, az MMA kiadója 2015-ben 52 perces portréfilmet készített Szilágyi Istvánról, akinek legutóbbi, Messze túl a láthatáron című regényét is az MMA kiadója adta ki, 2022-ben pedig arra vállalkoztak, hogy az 1990-ben gyenge nyomdai kivitelezésben napvilágot látott, Agancsbozót című nagyregényt 30 év elmúltával újra megjelentessék. Az írót 2020 januárban tüntették ki a kincses városban az Erdélyért életműdíjjal az RMDSZ Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjátadó gáláján.

„Szilágyi István műveiben a lélek megmaradása a kérdés, az író újra és újra azokat a kérdéseket járja körül, amelyek időkön, emberéleteken túliak” – hangzott el a méltatásban.

Karácsonyi Zsolt, a Helikon folyóirat főszerkesztője úgy fogalmazott, az életmű már most is kerek egész, de korántsem lezárt út. „Az újabb mű, az újabb, életre szóló mondatok sora már felsejlik a lápon túli ködök sűrűjéből” – mondta az író életművéről.

Szilágyi István korábban azt nyilatkozta, származása tájának a Szilágyságot tekinti, a felmenői innen származnak, és bár ő maga Kolozsvárott született, a bécsi döntést követően szülei Zilahra költöztek, így ő ott töltötte gyermekkorát.

1956-ban érettségizett Szatmáron, kitanulta a mozdonyszerelő géplakatos szakmát. 1958-tól a kolozsvári egyetem jogi karán tanult, 1963-ban nyert jogi diplomát. Az Utunk munkatársa, majd 1968–1989 között főszerkesztő-helyettese. 1990-től a Helikon főszerkesztője 2012 végéig.

Szilágyi István főbb művei: Sorskovács, elbeszélések, Irodalmi Kiadó, Bukarest, 1964; Ezen a csillagon, novellák, elbeszélések, karcolatok, Irodalmi Kiadó, Bukarest, 1966; Üllő, dobszó, harang, regény, Irodalmi Kiadó, Bukarest, 1969; Jámbor vadak, elbeszélések, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1971; Kő hull apadó kútba, regény, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1975; Kő hull apadó kútba, In: Letűnt világok – Két egyfelvonásos, NPI, Budapest, 1981 (Színjátszók kiskönyvtára); Agancsbozót, regény, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1990; Hollóidő, regény, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2001; Bolygó tüzek – Novellák, elbeszélések, Magvető, Budapest, 2009; Katlanváros; MMA, Budapest, 2019; Messze túl a láthatáron; MMA, Budapest, 2020; A hóhér könnyei; MMA, Budapest, 2021; Fekete Vince: Szilágyi István. Képes beszélgetőkönyv; MMA, Bp., 2022; Távolodó jégtáblákon. Válogatott publicisztikák; szerk., utószó Márkus Béla; MMA, Bp., 2023

Szilágyi István jelentősebb díjai, elismerései:
1975 – Romániai Írószövetség Díja
1975 – Pezsgő-díj
1990 – József Attila-díj
1992 – Ady Endre-díj
1995 – Déry Tibor-díj
1998 – Getz Corporation díj
2001 – Kossuth-díj
2002 – Magyar Irodalmi Díj (nem fogadta el)
2003 – Márai Sándor-díj
2008 – Székelyföld-díj
2008 – Arany János-díj
2008 – Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány-díj
2008 – Kölcsey-emlékplakett
2009 – Alföld-díj
2012 – Hazám-díj
2014 – A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal
2014 – A Nemzet Művésze
2017 – Prima díj

korábban írtuk

Alapító főszerkesztőjét, a 85 éves Szilágyi István írót köszönti a Helikon irodalmi folyóirat
Alapító főszerkesztőjét, a 85 éves Szilágyi István írót köszönti a Helikon irodalmi folyóirat

A 85 éves Szilágyi István írót, a Helikon alapító főszerkesztőjét köszönti októberi első lapszámában a Kolozsváron megjelenő irodalmi folyóirat – közölte a szerkesztőség.

korábban írtuk

Aki annak örül, hogy teremthetett – Két Szilágyi István-kötetet mutattak be a kolozsvári könyvhéten
Aki annak örül, hogy teremthetett – Két Szilágyi István-kötetet mutattak be a kolozsvári könyvhéten

Két idén megjelent Szilágyi István-kötetet mutattak be a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében csütörtök délután.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Három erdélyi művész vehette át Budapesten a Színikritikusok Díját

Három erdélyi művész vehette át Budapesten a Színikritikusok Díját: a legjobb férfi főszereplőnek, a legjobb női mellékszereplőnek és a legjobb zeneszerzőnek járó elismeréseket kapták.

Három erdélyi művész vehette át Budapesten a Színikritikusok Díját
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Erdélyi művészé idén a Kaszás Attila-díj: Bartha Boróka kapta a rangos elismerést

Bartha Borókáé a Kaszás Attila-díj! – újságolta az örömhírt a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház a Facebook-oldalán. Bartha Boróka négy jelölt közül egyedüli erdélyiként versenyzett a rangos elismerésért.

Erdélyi művészé idén a Kaszás Attila-díj: Bartha Boróka kapta a rangos elismerést
2026. szeptember 16., szerda

Székelyföldi diákokkal is együtt dolgozna Miklósa Erika világhírű operaénekes

Csíkszeredában, a Kolozsvári Magyar Opera mini-évadának részeként szeptember 30-án és október 1-jén, két napon át mesterkurzust tart Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, egyetemi tanár, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje.

Székelyföldi diákokkal is együtt dolgozna Miklósa Erika világhírű operaénekes
2026. szeptember 15., kedd

Tovább késik az épületfelújítás, de gazdag évadra készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház

A normálishoz közelítő költségvetéssel, a jubileumi, 10. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivállal, valamint 7 premierrel – 4 nagyszínpadi és 3 stúdió-bemutatóval – várja közönségét az új, 234. évadban a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Tovább késik az épületfelújítás, de gazdag évadra készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Tizenöt erdélyi helyszínre érkezik, számos újdonságot ígér a közelgő 26. Filmtettfeszt

Friss magyar filmekkel, országos premierekkel, közönségtalálkozókkal és izgalmas szakmai programokkal érkezik október 7-én a 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle: a fesztivál 15 erdélyi helyszínen várja a közönséget.

Tizenöt erdélyi helyszínre érkezik, számos újdonságot ígér a közelgő 26. Filmtettfeszt
2026. szeptember 12., szombat

Kultúra, szakralitás: elrajtolt a nagyszebeni Ars Sacra Fesztivál

Kulturális eseményekkel, szakrális sétákkal kezdődött el szombaton az Ars Sacra Fesztivál Nagyszebenben. A szeptember 20-áig tartó rendezvénysorozat keretében szombaton a Nyitott Templomok Napját is megtartják – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Kultúra, szakralitás: elrajtolt a nagyszebeni Ars Sacra Fesztivál
2026. szeptember 11., péntek

Sissi, a magyarok barátja Aradon: vándorkiállítással mutatják be Erzsébet királyné és Magyarország kapcsolatát

Halálának 128. évfordulóján, csütörtök délután Erzsébet királyné és Magyarország kapcsolatát bemutató vándorkiállítás nyílt meg Aradon. A megnyitón Sissi egykori aradi emlékjeleiről is szó esett.

Sissi, a magyarok barátja Aradon: vándorkiállítással mutatják be Erzsébet királyné és Magyarország kapcsolatát
Hirdetés
2026. szeptember 10., csütörtök

Mit adhat egy jó tanár a tudáson túl? Gyerekszereplős „csodaiskolával” nyit a Kolozsvári Magyar Opera

Az iskolapadok világát idéző gyerekmusicallal csenget be az új évadra a Kolozsvári Magyar Opera. Az évad terveiről, a szűkös anyagi mozgástérről, az opera gyermekkórusának 10. évfordulójára született darabról évadnyitó sajtótájékoztatón számoltak be.

Mit adhat egy jó tanár a tudáson túl? Gyerekszereplős „csodaiskolával” nyit a Kolozsvári Magyar Opera
2026. szeptember 09., szerda

Magyar–román együttéléséről készült szatírát mutatnak be Nagyváradon

Székely Csaba magyar–román együttéléséről készült MaRó című szatíráját viszi színre Nagyváradon a Körös-parti város magyar és román társulata. A bemutatót október 17-én és 18-án tartják.

Magyar–román együttéléséről készült szatírát mutatnak be Nagyváradon
2026. szeptember 07., hétfő

Egyetlen erdélyi színész versenyez a Kaszás Attila-díjért

Négy jelölt közül egyedüli erdélyiként versenyez a Kaszás Attila-díjért Bartha Boróka, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház művésze, akire szeptember 15-ig szavazhat a közönség.

Egyetlen erdélyi színész versenyez a Kaszás Attila-díjért
Hirdetés
Hirdetés