„A szavak szaporítója”

 Rafit barátai, Ferenczi Attila költõ és Csergõ Tibor, a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum igazgatója mutatták be. A mintegy negyvenfõs közönségen zavar látszott: nem tudták eldönteni, Rafi alkudhatatlanul õszinte és szép, néha kocsmában, ital mellett, néha a bádoglemezen kopogó kalapács hangjára írt verseit jutalmazzák nagyobb tapssal, vagy azt, amikor a költõ saját, a romák és a székelyek világának kettõsségében megélt, lelki feszültségektõl és traumáktól behatárolt mindennapjairól mesélt egzotikumot nem tûrõ egyszerûséggel.
Rafi Lajosról a Földhöz vert csoda borítója azt mondja: hat gyerek édesapja, egy szobában él, és õsei mesterségébõl, a bádogosságból tartja fenn családját. Szabad idejében ír. Gyermekkori barátja, Ferenczi Attila felolvasott levele színesítette az életrajzot, kitérve a nyolcvanas évek állomás környéki utcáin folytatott, szinte mindig rendõri igazoltatással végzõdõ beszélgetésekre, a vers születésének mûhelytitkaira, a kötet megjelenéséig vezetõ út buktatóira és jutalmaira.
„A versírás traumaként jelenik meg az életemben. Sokszor vívódom, azt kérdve magamtól, mit keresnek memóriámban az összecsendülõ sorok? A temetõkert mellett lakom. Egyszer eldöntöttem, elmegyek sétálni, és egy nap alatt meggyõzöm magam, hogy többet egy sort sem írok” – mesélte Rafi, aki bevallása szerint rég hozzászokott ahhoz, hogy környezete bolondnak tartja. Deviáns viselkedés, egyéb furcsaság nem áll a „diagnózis” mögött, csak a tény, hogy verseket ír. A roma közösség nem érti, „mit keres nála a szöveg”, a fizetõ csatornakészítõ munkát miért szakítja meg haszontalan rímfaragással. A magyar ajkúak szintén nem tudnak mit kezdeni Rafival, „a szavak szaporítójával”, akit templomi halottsirató énekeket mondó emberként még csak, de irodalmi értéket létrehozó, nagy tárgyi mûveltséggel rendelkezõ mûvészként nem tudnak elkönyvelni. „Néha jönnek a barátok, azt kérdik: Lajos, nem mondanál valami jó szerelmes verset? Ettõl visszapattanok lelki egyensúlyomba, és megbékélek azzal, hogy nem is olyan nagy bûn az, amit én csinálok” – mesélte a költõ.