Fotó: Wikipedia
Március 17-én volt tizenegy éve, hogy László Ferenc zenetudós és professzor eltávozott közülünk.
2021. május 18., 21:092021. május 18., 21:09
Felmérhetetlen értékű hagyatékot hagyott a zenei és intellektuális, művészi és tudományos közösség, de a nagyközönség számára is: értékes monográfiákat és tanulmányokat Bartókról, a magyar–román interkulturalitásról (Bartók, Enescu és Kodály kapcsán), valamint az európai barokk zenéről; egy olyan zenei könyvtárat, mely kulturális örökség és kincsesbánya; egy olyan intézményt, melyet ő maga alapított – a Román Mozart Társaságot, s ezzel együtt egy olyan kulturális hagyományt, melyet szintén ő kezdeményezett, és amely már több, mint egy évtizedes: a Mozart Fesztivált.
Mindezt betetőzte azzal, hogy közösséget hagyott maga után: ennek tagjai úgy tartják számon, mint vitathatatlan Mestert; mindegyiket a zene tanulmányozása és ismerete szándékával gyűjtötte maga köré. Akár a kamarazene tanulmányozásáról lett légyen szó, akár a különböző tudományos témák zenetudósi megközelítéséről, a Mester jelenléte meghatározó volt. Más szavakkal és túl minden pedellusi szemléleten és adminisztratív értékrenden, végső soron egy Iskolát teremtett meg.
Ezt a szöveget egyedi alkalom teremtette meg, amikor muszáj valóban himnikus hangot megütnöm, és a valódi csodálat érzése tölt el. Ezt a hangnemet annak a személyiségnek a dimenziója kívánja meg, akire emlékezem. Mindannyian tudjuk, hogy híres, meghatározó személyiségeknek vagyunk a kortársai, olyan embereké, akik eldönthetik a történelem folyását, de olyanoké is, akik a kultúra és a civilizáció új jelentéseit teremthetik meg.
Olyanok, akik a maguk emberi sorsán és szakmai vállalásaikon keresztül képesek újra meghatározni és felemelni annak a közösségi térnek az értékét, amelyet velünk, többiekkel együtt laknak. És megtörténhetett, hogy ilyenek valóban mellettünk mentek el. Velünk együtt várakoztak egy átjárónál a zöldre, vagy mellettünk lapozgattak egy könyvet a könyvesboltban.
Számomra ilyen volt László Ferenc. És anélkül, hogy hajszálnyit is túloznék, kijelenthetem, számomra azon kevés ember közé tartozott és tartozik ma is, akiket valóban értékesnek és mértékadónak érzek. És bármennyire közhelyesen hangozzék is, vállalom: ez az ember számomra az emberi és a szakmai értékmérőt jelentette. Olyan személyiség, akinek az értékrendjével a magam értékét próbáltam felmérni. Annyival inkább, mert Erdélyben éppúgy, mint Romániában a nagyon kevés zenetudós közé tartozott, akiknek valós nemzetközi hírneve volt. Ez így van mind a mai napig. Olyan ember volt, akinek a jelenléte bármilyen intézménynek a díszére válna, amelyik megbírna egy ilyen súlyú és dimenziójú személyiséget.
De hát mindannyian jól tudjuk, hogyan oldja meg a román oktatás és kultúra az érték kérdését. Ezért egyértelmű: soha nem adott elő zenetudományt, noha szerintem az egyedüli lett volna, aki méltó módon megtehette volna, de megadatott nekem az a kiváltság, hogy éppenséggel tőle tanulhattam annyit, hogy elevenen megőrizzem azt az elhatározásomat, hogy továbbra is szolgálom ügyemet. És ugyanakkor azt a hitemet is, hogy egyszer mégis eljön az idő, amikor a kolozsvári Gheorghe Dima Zenekonzervatórium zenetudományi tanszéke a nevét fogja viselni.
halhatatlan tanulságok és tanúságok című kötet. És a Mester emléke előtt tisztelegve, azt hiszem, már csak azoknak a neve a fontos, akik nem csupán tisztelettel tartoznak neki, hanem reverenciával is: Ursula Philippi, Elena Maria Şorban, Laura Manolache, Bianca Ţiplea-Temeş, Dora Cojocaru, Laura Vasiliu, Valentina Sandu-Dediu, Béres Melinda, Ioana Baalbaki, Dorina Mangra, Lászlόffy Zsolt, Franz Metz, Katona Zs. József, Alexis Hauser, Kilyén János, Liviuz Deac, Albert Sassman, Constantin Tufan-Stan, Valentin Trifescu stb.
De hát, kérdezhetnék, miféle Zenetudományi Iskola, ha egyszer László Ferenc soha nem tanított zenetudományt? Ámde. Ez egy olyan cím, mely egyszerre visszaszerez és megalapít valamit, hiszen a zenetudomány valódi gyakorlásával László Ferencnek olyan közösséget sikerült létrehoznia, melynek tagjai szerepet vállaltak a gyakorlati zenélésben, László Ferencnek pedig köszönni tartoznak, és tisztelni őt. Olyan közösséget, melynek volt egy Mestere. Iskolát létrehoznia tehát. És számomra egyáltalán nem paradox állítás, hogy az igazi zenetudományi tanszék ott székelt a kolozsvári Voltaire utcában, ahol ő maga lakott, a Román Mozart Társaság alapítója, a Mozart Fesztivál első igazgatója.
Közülünk hányan hallottak bármit is arról a személyiségről, akit László Ferencnek hívtak? És aki itt élt közöttünk. Hányan hallottak vagy tudnak Elena Maria Şorban tanárnőről, az erdélyi kulturális tér egyik utolsó olyan egyéniségéről, aki a zenetudományt a maga tiszta, világos, mesterkéletlen értelmében tanítja? Hiszen éppen ő a kötet szerkesztője, és éppen ő utasította el, hogy neve a borítón megjelenjen, így az egész címlapot László Ferencnek hagyva meg.
Igaz emberek ők. Szakemberek. Személyiségek. Hányan elmegyünk egy-egy ilyen mellett naponta, és nem tudjuk, nem értjük, nem vesszük észre, mi történt.
Ui: Annak a kiváltságnak köszönhetően, amelyet Elena Maria Şorban biztosított a számomra, a kötetben az én emlékeim is megjelenhettek. Majd elfelejtkeztem egy másik előjogról, amelyet maga a Mester tett lehetővé, mégpedig azt, hogy egy „négykezes” interjút írtunk együtt, s a válaszaiból a mai napig tanulhat az ember.
UI2: És ha már a Kolozsvári Zenetudományi Iskola pillanatnyi nem létéről beszélünk, jómagam azt hiszem, hogy László Ferenc magától megtestesítette, és ezzel nem lehet vitatkozni. Tanúbizonyság a „László Ferenc Zenetudományi Iskolára” minden alkotása és az a közösség, amely ismerte és tanult tőle. Gondolatai és írásai valóságos adományt képeztek és képeznek, melyet közösségünknek ajándékozott, és egy nemesi cím, melyről még be kell bizonyítanunk, hogy valóban megérdemeljük.
Oleg Garaz
A szerző muzikológus, a kolozsvári
Gheorghe Dima Zeneakadémia oktatója
(Demény Péter fordítása)
László Ferenc zenetudós
László Ferenc zenetörténész, zenetudós, egyetemi tanár (írói álnevei: László V. Ferenc; Vigh Frigyes) Kolozsváron született 1937. május 8-án, és szintén Kolozsváron hunyt el 2010. március 17-én. Középiskolai tanulmányait 1954-ben fejezte be a kolozsvári Zenei Líceumban. 1959-ben végzett a Gheorghe Dima Zeneakadémián Kolozsváron fuvola szakon.
1958-tól 13 évig több országban koncertezett fuvolaművészként. 1959–1966 között a Nagyszebeni Állami Filharmónia tagja volt. 1961 óta cikkeket, tanulmányokat, könyveket ír. 1963–1985 között a Román Rádió munkatársa volt. 1966–1970 között a Kolozsvári Zenelíceum oktatója volt. 1970–1981 között a Román Televízió magyar adásainak állandó munkatársa. 1970-től 21 évig a bukaresti zeneakadémia tanára volt. 1990-ben megalapította a Junimea Muzicală din Româniát. 1991-től a Gheorghe Dima Zeneakadémia kamarazene-tanára. 1991–1996 között a Romániai Magyar Zenetársaság elnöke volt. 1991-től 10 évig a Román Mozart Társaság alapító elnöke, 2001-től tiszteletbeli elnöke lett. 1994-től 14 évig a Transilvania Filharmóniai Társaság alapító elnöke volt, 2008-tól tiszteletbeli elnöke lett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!