Interjúnkban a nyolcvanéves Szabó Zsolt életútjának meghatározó állomásait idézi fel
Fotó: Orbán Orsolya
A nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész ma is fáradhatatlanul járja Erdélyt: kiállításokat nyit, könyvbemutatókon vesz részt, közösségeket szervez. Interjúnk első részében a Kolozsvár Társaság elnöke arról beszél, hogyan vált a közösségért végzett munka családi örökséggé az életében, mit jelent számára Benedek Elek szellemi hagyatéka, milyen volt a kommunista cenzúra éveiben könyveket szerkeszteni, és miért vallja, hogy amíg az ember dolgozni tud, addig nem szabad megállnia.
2026. augusztus 05., 08:012026. augusztus 05., 08:01
– Amikor az interjút egyeztettük, éppen felsorolta, hogy az elmúlt napokban Sztánán volt, a Kalotaszegi Magyar Napokon kopjafát avatott, azt követően képzőművészeti kiállítást nyitott meg, majd pedig Marosvécsre, a Helikon-ünnepségre utazott. Sokan ennek a felét sem vállalnák. Nyolcvanéves, hogyan bírja?
– Azt hiszem, ez egy szerencsés reflex. Az ember tudja, hogy ha leáll, akkor valószínűleg nagyon hamar végleg leáll. Még ha már nem is olyan hatékonysággal dolgozik, mint régen, amíg úgy érzi, hogy hasznos munkát tud végezni, addig csinálja. Elsősorban már a fejét használja, a fizikai erőnlét nyilván nem ugyanaz, mint korábban.
Most valóban úgy alakult, hogy az elmúlt hónapban minden összetorlódott. Sztánán volt a Barabás Miklós Céh Összművészeti Alkotótábora, házigazdák voltunk. Tíz képzőművész és egy költő dolgozott együtt egy héten át. Nagyon jó volt látni, ahogy napról napra oldódott a társaság, születtek a művek, indultak a beszélgetések. Ennek a kiállítását nyitjuk meg ma délután az Ars Sacra Galériában.
Utána következett a 11. Csigadombi Képzőművészeti Alkotótáborunk, amelyet a zilahi Népi Alkotások Háza és a községi önkormányzat, valamint a Bethlen Gábor Alap és az NKA támogatásával valósítottunk meg. Utána a Kalotaszegi Magyar Napok, ahol bemutattuk az új könyveinket: a jubileumi Csigadomb 10 képzőművészeti albumot, a bánffyhunyadi Balázs László édesapjának háborús és franciaországi hadifogolynaplóját,
Most pedig következnek a kiállítások, a könyvbemutatók, először Marosvécsen a Helikon 100-találkozó. Aztán a Kolozsvári Magyar Napok, benne könyvbemutatók, beszélgetések, Sztánán népismereti filmfesztivál támogatása, kolozsvári képzőművész szakközépiskolai diákok alkotótábora, Debrecenben kiállítás a 11. Csigadomb alkotótábor munkáiból. De közben, ha kézre kapom a három nagyobb unokámat, akkor egy erdélyi körút az ősök nyomában a Felső-Nyárád mentétől Dél-Erdélyig. Valaki egyszer azt mondta rólam, hogy kilométerhiányom van. Azt hiszem, van benne némi igazság. Szeretek jönni-menni, szervezni, nyüzsögni. Valószínűleg ez már genetikai örökség.
Szabó Zsolt: „Szeretek jönni-menni, szervezni, nyüzsögni. Valószínűleg ez már genetikai örökség”
Fotó: Orbán Orsolya
– Mint ahogy ön is utalt rá, a kultúráért végzett munka családi örökség az életében. Nagyapja, Szentimrei Jenő az erdélyi magyar irodalmi élet meghatározó alakja volt, édesanyja, Szentimrei Judit iparművész pedig egész életét a népi textilkultúra kutatásának szentelte. Ön választotta ezt az utat, vagy egyszerűen beleszületett?
– Azt, hogy ebbe a családba születtem, természetesen nem én döntöttem el. Ez volt számomra a természetes közeg. Négyen voltunk testvérek, ma már csak hárman vagyunk, de úgy látom, mindannyiunkban ott volt ugyanaz a késztetés. Hogy ez genetika vagy valami más, nem tudom, de biztosan volt valami meghatározó családi örökség.
Anyai nagyapám, Szentimrei Jenő az első világháború után került Kolozsvárra, lábadozó sebesültként irodalmi kabarét szervezett, 1918-ban Új Erdély címmel irodalmi hetilapot szerkesztetett, december végétől a Keleti Újság szerkesztőségébe szegődött, majd Kós Károllyal együtt részt vett az erdélyi magyar közélet újjászervezésében. Később Kemény János hívására az Erdélyi Helikon tagja lett. Tovább nem is folytatom, benne van a lexikonokban.
Édesanyám eredetileg iparművésznek készült, de beiratkozott a néprajz szakra Budapesten, és Győrffy István tanácsára Finnországba ment a népi szövés hagyományait tanulmányozni, majd néprajzkutatóként évtizedeken át járta Erdély falvait dr. Kós Károly akadémiai kutatócsoportjával. Gyakran vitt magával bennünket is. Jártam vele például
Valószínűleg ott dőlt el az is, hogy később engem is ez az örökség fog foglalkoztatni.
– Benedek Elek neve is újra és újra felbukkan az életében. Sokan rokonságot emlegetnek, de talán ennél fontosabb az a szellemi kapcsolat, amely a kutatásai során kialakult.
– Vér szerinti rokonságról valójában nem nagyon beszélhetünk. Van családi kapcsolat, hiszen édesanyám nővére Benedek Elek egyik unokájához ment feleségül, de én mindig azt mondom: Erdélyben, ha egy kicsit keresgélünk, végül mindenki szegről-végről rokona mindenkinek.
Számomra Benedek Elek elsősorban szellemi örökség. Egyetemistaként a sajtótörténet kezdett érdekelni, a szakdolgozatomat is a kolozsvári Vasárnapi Újságról írtam, később pedig a két világháború közötti magyar sajtót kutattam. A Jóbarát szerkesztőségében dolgoztam területi tudósítóként hat évig, sokfelé megfordultam, találkozókat, versenyeket szerveztem, de beiratkoztam doktorátusra is.
A levelezésből nemcsak egy író portréja bontakozott ki előttem, hanem egy egész korszak szellemi hálózata. Az a közösségépítő szemlélet, amely Benedek Eleket jellemezte, számomra mindig fontos volt. Talán ezért is éreztem közel magamhoz ezt a témát.
„A cenzúra a nyolcvanas években hivatalosan már nem, de valójában természetesen működött”
Fotó: Orbán Orsolya
– A Kriterion Könyvkiadónál töltött évei – 1981 és 1991 között – a kommunizmus utolsó, egyik legnehezebb időszakára estek. Milyen volt akkoriban néprajzi kiadványokat szerkeszteni? Mit lehetett megjelentetni, mit kellett kihagyni vagy megkerülni? Van olyan kötet, amely különösen nehezen született meg?
– Tulajdonképpen Benedek Elek „hátán” kerültem vissza a magyar szellemi élet intézményrendszerébe. Miután megjelent a levelezés első kötete, és már a másodikat is előkészítettem, 1981-ben kerültem a Kriterion kolozsvári fiókszerkesztőségébe. Az első két-két és fél évben még csak fokozatosan szorult a gyeplő.
A cenzúra hivatalosan már nem, de valójában természetesen működött. A Sajtóigazgatóságot ugyan formálisan felszámolták, de ugyanazok az emberek továbbra is olvasták és jóváhagyták a kéziratokat.
Nagy előnyt jelentett, hogy Domokos Géza, a kiadó igazgatója kiváló személyes kapcsolatokkal rendelkezett. Nemcsak a magyar értelmiség színe-javát ismerte és becsülte, hanem a román értelmiség kö-rében is jó kapcsolatai voltak. Pontosan érzékelte, meddig lehet elmenni, hogyan lehet egy-egy támadást kivédeni, milyen érvekkel lehet megmenteni egy könyvet. Sok kiadvány az ő diplomáciai érzékének és bátorságának köszönhetően jelenhetett meg.
A néprajzi monográfiák közül az egyik utolsó a moldvai csángókról szóló kötet volt. Már annak hírére, hogy készül, komoly ellenkampány indult. A hivatalos álláspont szerint a csángók nem léteztek önálló magyar közösségként: azt állították róluk, hogy erőszakkal elmagyarosított románok, akik most vissza akarnak térni a románsághoz. Az, hogy katolikusok voltak, ebbe az elméletbe természetesen nem nagyon illett bele.
A kötetet András János szerkesztette, aki korábban a Művelődés főszerkesztője is volt.
Ez ugyan nem pontosan így történt, de a könyv megjelenése után átfogó vizsgálat indult a Kriterion kiadványai ellen. Elsősorban a történelmi és néprajzi munkákat vették célba. A Nagy Olga vezette havadi kutatócsoport közös munkájára emlékszem, amelynek első kötete még megjelenhetett, a folytatást különböző ürügyekkel halasztották, végül a Maros megyei pártbizottság jóváhagyása kellett volna a megjelentetéshez. Persze nem kaptuk meg, csak a bukfenc után jelenhetett meg. Annak ellenére, hogy a megyei pártbizottság egyik tagja is részt vett benne, a csíkszeredai fiatal kutatók csoportjának folklorisztikai tanulmánykötetét hosszas harcok után kiadhattuk, de a megyében nem engedték bemutatni.
Kós Károly neve is tiltólistára került. Szimbolikus alaknak számított, ezért központilag irányított rágalomhadjárat indult ellene. Olyan abszurd helyzet alakult ki, hogy Benedek Elek levelezésének harmadik kötetében már a neve sem szerepelhetett. Nemcsak a hozzá írt levelet kellett kihagynunk, hanem még a jegyzetanyagban sem utalhattunk rá.
Szabó Zsolt (középen) az idén 100 éves Helikon marosvécsi ünnepségén
Fotó: Marosvécsi Kemény Várkastély / Facebook
Közben hurráoptimista riportköteteket is meg kellett jelentetnünk arról, hogyan épül a szocializmus az ipartelepeken, a bányavidékeken vagy a mezőgazdaságban. Ezek a könyvek gyakran igen távol álltak a valóságtól. Szó szerinti nemzetárulásra nem kényszerítettek bennünket, de a kezünk-lábunk meg volt kötve.
Még a már elkészült kéziratok számára sem jutott papír és nyomdai kapacitás.
A Kriterion helyzete is alapvetően megváltozott. Domokos Géza az RMDSZ elnöke lett, így a kiadóval megszűnt a kapcsolata. Ő korábban nagyon keményen állta a csatákat, miközben kívülről és belülről is folyamatosan támadták. Olyanok is ellene fordultak, akikben megbízott, és akik látszólag a mi érdekeinket képviselték. Így utólag visszagondolva, ez nagyon szomorú történet.
A romániai magyar könyvkiadás emblematikus kiadójának, a Kriterionnak az öt évtizednyi termését gyűjtötték egybe és teszik hozzáférhetővé, látogathatóvá, áttekinthetővé és kutathatóvá Kolozsváron.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.
A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.
Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.
Tizenhetedik alkalommal indul országjáró körútra a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) Unlimited karavánja, amely július és szeptember között szabadtéri vetítésekkel várja a közönséget Románia több városában.
A marosvécsi Kemény-kastély ad otthont a Helikon 100 jubileumi írótalálkozónak és emlékrendezvénynek, amely méltó módon idézi fel az Erdélyi Helikon száz évvel ezelőtti indulását.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!