Hirdetés

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

színház

A békéscsabai színházi fesztivál plakátja

Fotó: Facebook/Jókai Színház

Szeptember második hetében tartják a Békéscsabai Jókai Színház és az Aradi Kamaraszínház legújabb koprodukciója, a Néma lakodalom című előadás ősbemutatóját. Szeptember 10. és 12. között ugyanis a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház, s a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Pataky Lehel Zsolt

2026. augusztus 04., 19:292026. augusztus 04., 19:29

A versenyprogramban a vajdasági Novem Színházi Szervezet, a Zentai Magyar Kamaraszínház és a magyarkanizsai Regionális Kreatív Műhely közös produkciója, a Tolnai Ottó és Petrik Pál motívumaiból építkező Élőhomok; a Nagyváradi Szigligeti Színház A revizor; a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Szakadás; valamint a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Az öngyilkos című előadása szerepel.

A találkozó egyik formabontó produkciója az Aradi Kamaraszínház és a Békéscsabai Jókai Színház közös produkciója, a Néma lakodalom ősbemutatója lesz.

Hirdetés

A versenyprogramot az Aradi Kamaraszínház többszörös fesztiválgyőztes előadása, a Kean zárja – írta az MTI a szervezők közleménye alapján. (Az Edmund Kean angol színész kalandos életét bemutató monodrámát Tapasztó Ernő rendezte, és Harsányi Attila alakítja a címszerepet, melyért idén a debreceni Országos Színházi Találkozón a Színházi Dolgozók Szakszervezetének színészzsűrije a legjobb férfi színész díjjal jutalmazta, és a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján is a legjobb férfi alakításért járó díjat kapta megosztva.)

A békéscsabai fesztivál számos kísérőrendezvényt, szakmai beszélgetést, workshopot, valamint irodalmi és képzőművészeti programot is kínál.

Szeptember 10-én, a Jókai Színház előtti téren szabadtéri színházi koncerttel kezdődik, és ünnepélyes díjkiosztóval ér véget. A fesztivál zsűrijének tagja Alexandru Grecu rendező, a Moldovai Nemzeti Színház igazgatója; Balog József színész, a THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál alapítója, valamint Kozma András dramaturg, műfordító, fesztiválszervező.

„Békéscsaba határ menti helyzete nem perifériát, hanem kapcsolódási lehetőséget jelent. Már az igazgatói pályázatban megfogalmaztuk, hogy a földrajzi közelségre és a meglévő szakmai kapcsolatokra építve rendszeres találkozási pontot szeretnénk teremteni a magyarországi és határon túli színházi műhelyek számára. A Nexus Fesztivál ennek a hosszú távú építkezésnek az első jelentős állomása” – idézi a közlemény Herczeg T. Tamást, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatóját.

korábban írtuk

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

A Jókai Színház és az Aradi Kamaraszínház hosszú évek óta együttműködik, ezt a kapcsolatot idén partnerségi szerződéssel erősítették meg.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Kolozsvári metszéspont: nagy visszatérőkkel, új vendégfellépőkkel jubilál az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál

Azért indították, mert a közönség egy része a harmincas évek színházát kérte számon a kolozsvári magyar társulaton. A kortárs világszínház erdélyi seregszemléje lett: november 10. és 22. között 10. alkalommal rendezik meg az Interferenciákat.

Kolozsvári metszéspont: nagy visszatérőkkel, új vendégfellépőkkel jubilál az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Kolozsváron lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház az operában

A kincses városban lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház, a Pupek című produkció november 3-án 19 órától látható-hallható a Kolozsvári Magyar Operában.

Kolozsváron lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház az operában
2026. november 03., kedd

Szatmári és nagyváradi színművész kapja megosztva a 2026-os Csíky András-díjat

A Csíky András Alapítvány kuratóriuma 2026-ban megosztva ítéli oda a Csíky András-díjat Moldován Blanka színművésznek, valamint Kocsis Anna színművésznek.

Szatmári és nagyváradi színművész kapja megosztva a 2026-os Csíky András-díjat
2026. november 02., hétfő

Nagyszeben és Budavár összefog: hamarosan kezdődik a dél-erdélyi szórvány magyar ünnepe

Huszonegyedik alkalommal rendezik meg november 6. és 15. között az Ars Hungarica fesztivált Nagyszebenben és a Szeben megyei Vízaknán. A dél-erdélyi magyar közösség legnagyobb kulturális seregszemléjén minden program ingyenes.

Nagyszeben és Budavár összefog: hamarosan kezdődik a dél-erdélyi szórvány magyar ünnepe
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Fennállásának 80. évfordulóját ünnepli a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem

A díszünnepségen jelen lesznek többek között a román királyi család tagjai, valamint a román és magyar kormány képviselői.

Fennállásának 80. évfordulóját ünnepli a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
2026. október 28., szerda

Sokféle történet, közös öröm: Müller Péter és a Sziámi zenekar is fellép a Kolozsvári Zsidó Napokon

Immár 11. alkalommal szervezik meg a zsidó kulturális napokat Kolozsváron, a november 2. és 5. közt tartandó rendezvénysorozatra a szervezők a zsidó kultúra barátait várják Erdély kincses városába.

Sokféle történet, közös öröm: Müller Péter és a Sziámi zenekar is fellép a Kolozsvári Zsidó Napokon
2026. október 28., szerda

Elhunyt Gyöngyössy János történeti grafikus, illusztrátor

Életének 71. évében, október 26-án elhunyt Gyöngyössy János székelyföldi történeti grafikus, illusztrátor.

Elhunyt Gyöngyössy János történeti grafikus, illusztrátor
Hirdetés
2026. október 27., kedd

Léda és Csinszka találkozik: Ady szerelmeiről szóló zenés színházi előadás Aradon

Ady szerelmei – több nő egy részben címmel érkezik budapesti vendégelőadás az Aradi Kamaraszínházba.

Léda és Csinszka találkozik: Ady szerelmeiről szóló zenés színházi előadás Aradon
2026. október 26., hétfő

Hazug „inkubátorközegben” megőrizni az emberséget: Verdi-mű premierje a Kolozsvári Magyar Operában

Anger Ferenc rendezésében mutatja be Giuseppe Verdi Don Carlos című operáját a Kolozsvári Magyar Opera társulata csütörtökön este fél héttől.

Hazug „inkubátorközegben” megőrizni az emberséget: Verdi-mű premierje a Kolozsvári Magyar Operában
2026. október 21., szerda

Ne a távolság döntsön: továbbra is megtéríti a máshonnan érkező nézők útiköltségét a Kolozsvári Magyar Opera

Megtéríti az útiköltséget a Kolozsvári Magyar Opera azoknak a nézőknek, akik más településekről, szervezett csoportban érkeznek az előadásaira.

Ne a távolság döntsön: továbbra is megtéríti a máshonnan érkező nézők útiköltségét a Kolozsvári Magyar Opera
Hirdetés
Hirdetés