A hosszútávfutó irodalmár és mítoszai - Balázs Imre József költő, irodalomtörténész irodalmi estje

többek közt Szilágyi Domokos és angol irodalmi szövegek hatására döntött úgy, hogy a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar–angol szakát választja, majd az egyetem elvégzése után tanárként a bölcsészkaron maradt. 

Fehér folt az irodalomtörténetben

László Noémi úgy fogalmazott, Balázs Imre József „matekes” múltja nem tagadható le, hiszen költőként, irodalomtörténészként- és kritikusként is a reálosokra jellemző következetesség, leleményesség, logikusság jellemzi. Szó esett arról is, hogy bár a meghívott az Előretolt Helyőrség irodalmi csoportosulás és kiadó tagja volt a kilencvenes években, első kötete a Mentor kiadónál látott napvilágot.

„A Helyőrségesek egyfajta ellenségképet kreáltak, ez is összetartotta őket, például nem szívlelték Esterházy Péter, Nádas Péter, Garaczi László műveit, nekem viszont nagyon tetszettek ezek a szerzők. Orbán Jánosék arra vágytak, hogy ők legyenek a vagányak, a Rejtő Jenő nyomdokain haladók, akiket mindenki titokban olvas a pad alatt. Bár szeretem a Helyőrségnél megjelent első köteteiket, én valahogy másképpen közeledtem az irodalomhoz. Az iskolában atletizáltam, már gyerekként is inkább a hosszútávfutást kedveltem, azt hiszem, e tekintetben nem sokat változtam” – mondta Balázs Imre József.

Bár először Ignotius Hugó kritikusról, a Nyugat első főszerkesztőjéről akarta írni dolgozatát, munka közben kiderült számára, hogy a költészeti antológiákban „üres” a Bartalis János és Horváth Imre születése közti 13 év, és épp ez az időszak az erdélyi magyar avantgárd, amit többek közt Becsky Andor, Becski Irén, Reiter Róbert neve fémjelez. „Úgy érzem, egyfajta jóvátételi gesztus volt, hogy az ő életművükkel foglalkoztam.

– mutatott rá a meghívott.

A vidra mitológiája

Az esten természetesen szó esett Balázs Imre József versesköteteiről – a gyerekei ihlette gyermekverskötetekről is, a szerző több verset is felolvasott a 2014-ben a Sétatér Könyvek kiadónál megjelent, Jung a gépteremben című, valamint a 2009-ben a Koinóniánál megjelent Fogak nyoma című kötetből. Költészetében hangsúlyos szerepet kap három visszatérő motívum: a buszsofőr, a vidra, és Jung motívuma, mint a szerző mondta, ezeket a mítosz fogalmával kötné össze. „Végül is buszsofőrmítoszt írtam meg a „ki viszi haza a buszsofőrt?” című ciklusban, ahogy vidramítoszt írtam a vidrakönyvben. Bizonyos helyzetekben a mítosz nyelve egyszerűbben köti össze az embereket, mint a ráció nyelve, hiszek abban, hogy vannak „jó” mítoszok is.

Aztán ráéreztem arra, hogy a mítoszban valahol ott kell lennie a földnek és víznek mint őselemnek, amelyekhez a vidrának köze van, és ezzel el is kezdődött egy hosszabb, jungiánus vizsgálódás, amelynek lényege, hogy a vidrában mintegy utólag, a könyv megírása után is magamra ismertem” – mondta el a Krónikának az estet követően a szerző.

A beszélgetésen az is elhangzott, hogy

Ez idő alatt, mint kifejtette, igyekezett a nyomtatott folyóiratot „mozgékonyabbá" tenni, elmozdítnai a már megkerülhetetlen online világ irányába, főszerkesztése ideje alatt a Korunk meghívására olyan szerzők látogattak el Kolozsvárra, mint Krasznahorkai László, Nádas Péter, Oravecz Imre, Závada Pál, Parti Nagy Lajos.

– mutatott rá a meghívott, aki az est záróakkordjaként saját megzenésített verseit szólaltatta meg énekkel és gitárzenével.