Marcelo Sosa ügyész kijelentette, hogy a felvételt – illetve szerinte felvételeket – „nem terjesztették be hivatalosan a belügyminisztériumban, ami elengedhetetlen előfeltétele annak, hogy kiértékeljék és megállapítsák a hitelességüket. A médiában történt terjesztésük korlátozza bizonyíték minőségüket is” – tette hozzá.
„Az ügyészek a politikai, választási és sajtóvita ellenére folytatják munkájukat, mert az a feladatuk, hogy feltárják a történelmi igazságot” – mondta Sosa. Az ügyész figyelmeztette az ellenzéki képviselőket, hogy „ne vegyék át az ügyészek szerepét, mert ezzel túllépik a hatáskörüket”.
Az állítólagos terroristacsoport erőszakos felszámolásakor a belbiztonsági kommandósok agyonlőtték a bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról származó Magyarosi Árpádot és Michael Dwyer ír állampolgárt a Santa Cruz-i Las Americas szállodában. A magyar Tóásó Elődöt és a bolíviai-horvát Mario Tadicot letartóztatták. A kormány terrorizmussal, és szakadár fegyveres erő szervezésével vádolja őket, és az állítólag őket felfogadó bolíviai üzleti-politikai csoportosulást.
A szállóban készült, meglehetősen zavaros felvételen a folyosókat és szobákat lehet látni, amelyeket a rendőrök átkutatnak, miközben mondják és mutatják, hogy fegyvert és robbanóanyagot találnak. Látszik, hogy egy rendőr magával visz egy hátizsákot a folyosón. Egy párna alól egy pisztoly kerül elő, egy másik egy hátizsákból. Egy csomagban dinamitnak mondott anyag látható, de a gyújtózsinórt nem találják. Van a képeken két, letakart fejű személy is, akit a sajtó Tóásóként és Tadicként azonosított. Feltűnik egy civilruhás férfi is, akiről az a feltételezés terjedt el, hogy venezuelai vagy kubai lehet. A magyarázó feliratozás célzatos: eszerint a kommandó „éppen bizonyítékokat helyez el”.
(Forrás: YouTube)
Ellenzéki parlamenti képviselők az új felvételek alapján azzal a váddal álltak elő, hogy a kormány ügynökei utólag rejtettek el dolgokat az állítólagos terrorista csoport véres felszámolásának a helyszínén. Jorge Quiroga volt bolíviai elnök kijelentette: „a videók azt bizonyítják, hogy utólag helyeztek el bizonyítékokat, hogy ezzel igazoljanak egy állítólagos lövöldözést, miközben az ami történt, világosan kivégzés volt”.
Az El Deber című lap szerint a kormány – Álvaro García Linera alelnök és Alfredo Rada miniszter – beismerte, hogy a Rózsa Flores Euardo, Magyarosi Árpád és Michael Dwyer halála után pár perccel készített felvételek valódiak, és hogy az állambiztonsági szervezetek beszivárogtak a csoportba már április 16. – vagyis a kommandósakció – előtt.
Rada azt mondta: „a képek megerősítik, hogy a hírszerzésnek már korábban információja volt a terrorista csoportról. Ez nem lephet meg senkit, a dolgokra nem vaktában bukkannak rá”. Sosa ügyész Rada kijelentése dacára közölte, hogy a felvételek nem tekinthetők bizonyítéknak.
Bernardo Montenegro ellenzéki képviselő szerint a videó világosan megmutatja, hogy „a kormány intézményes kapcsolatban állt a terrorista csoporttal; nem egy, hanem több rendőr is a csoport tagja volt”. Luis Vásquez szenátor szerint a hatóságok az eljárási szabályokkal ellentétesen tevékenykedtek, ezért a bizonyítékok érvénytelenek. Mindkét honatya kérte Sosa ügyész leváltását, de ezt a kormány kizárta – írta az El Deber pénteken.
A választásokat megelőző „mocskos kampány” részének tekinti Evo Morales bolíviai elnök az ellenzék azon állításait, amelyek szerint kormányának bármi köze is lett volna a Rózsa Flores Eduardo vezette csoporthoz.
Morales úgy vélte, hogy az ellenzék így próbálja meg lejáratni elnöki tevékenységét és megakadályozni újraválasztását. Bírálta a rendőrséget a napokban kiszivárgott videofelvétel miatt.
„Mit össze nem szednek, hogy lejárassák a kormányt. Most előkerítettek egy videofelvételt, amelyen azt mondják, hogy mi hoztuk ide ezeket a külföldieket. Ki hihet ebben? Ez egy mocskos kampány része” – mondta a bolíviai elnök. Hangsúlyozta, hogy a Rózsa Florest és társait finanszírozó személyek az Egyesült Államokba szöktek.
Moralest szombaton kérdezték újságírók arról az új videóról, amelynek alapján ellenzéki parlamenti képviselők azt állítják, hogy a kormány ügynökei utólag rejtettek el bizonyítékul szolgáló tárgyakat az állítólagos terrorista csoport véres felszámolásának helyszínén, a Santa Cruz-i Las Americas szállodában.
Morales szombaton kijelentette, hogy azért engedélyezte a kommandósok akcióját, mert a kormány értesülései szerint „ezek az urak szökésre készültek”. Sajnálkozását fejezte ki, hogy egyes rendőrök éppen a választási kampányban, valamivel több mint egy hónappal a december 6-i választások előtt adták el és hozták így nyilvánosságra a kérdéses videofelvételt, azt sugallva, mintha a kormánynak köze lenne a „szeparatizmushoz és a terrorizmushoz”, noha a kabinetnek semmi köze nem volt a Rózsa-csoporthoz.
A bolíviai elnök szerint a történtek hátterében egyrészt a jobboldali ellenzék tevékenysége húzódik. Másrészt pedig „még mindig vannak olyan rendőrök, akik az Egyesült Államok nagykövetségéhez hűek”, annak érdekeit szolgálják, és nagyon nehéz megváltoztatni az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) által kialakított gondolkodásmódjukat.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.