Öt órával a szerencsétlenség után hivatalos közlésekben egy tucatnyira tették a halálos áldozatok számát, de azt is jelezték, hogy a mérleg nem teljes, mert a mentés még nem fejeződött be, továbbá tíznél több a válságos állapotú sérült. A sérültek összes száma meghaladja a 150-et, de nagy többségük nincs életveszélyben.
Helyi illetékesek korábbi közlései szerint a halálos áldozatok teljes száma meghaladhatja a húszat is.
Akár Belgium eddigi legsúlyosabb vasúti szerencsétlenségéről is szó lehet: az országban csak egyszer, 1954 decemberében történt olyan katasztrófa, amelynek húsz halálos áldozata volt. Az elmúlt évtizedben egész Európában is csak három olyan tragédia következett be, amelyben húsznál többen vesztek oda.
A hétfői hallei összeütközés nyomán több vagon kisiklott, volt, amelyik felborult, és egy harmadik szerelvényben is kár esett. Túlélők közlése szerint „brutális” karambol történt, egyik vonat sem fékezett az ütközés pillanatáig.
A tragédiát feltehetően az okozta, hogy az egyik mozdonyvezető nem látta vagy nem vette figyelembe a tilos jelzést. Brüsszel környékén hétfő reggel rossz látási viszonyok között, sűrű havas esőben zajlott a közlekedés.
A szerencsétlenség könnyű sérültjeit egy közeli sportcsarnokban részesítették orvosi ellátásban, a súlyosabbakat kórházba szállították. A hatóságok egy ideig igyekeztek együtt tartani a sérülést nem szenvedett utasokat is, hogy minél több helyszíni információhoz jussanak a történtekről.
Egyelőre nem tudni, vannak-e külföldiek az áldozatok között, a balesetet szenvedett szerelvények belföldi járatok voltak.
Súlyosan megrongálódott a sínpár fölött húzódó nagyfeszültségű vezeték is. Emiatt leállt a vasúti közlekedés Brüsszel és a belga fővárostól délnyugatra eső térség között, a Brüsszel-Mons, illetve a Brüsszel-Tournai vonalon. Nem jártak a szerelvények a Brüsszelt Párizzsal összekötő nagy sebességű (TGV) vasúti vonalon sem.
Yves Leterme belga miniszterelnök a katasztrófa miatt lemondta hétfőre tervezett koszovói látogatását.
José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke részvéttáviratot intézett a belga kormányhoz.
Képsorok a baleset helyszínéről (forrás: YouTube):
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.