
Újabb, a Richter-skála szerint 6,1-es erősségű földmozgás rázta meg Chilét, a földlökés epicentruma Talca közelében, a chilei fővárostól, Santiagótól csaknem 180 kilométerre volt az amerikai geofizikai intézet (USGS) vasárnapi előzetes bejelentése szerint. A szombati, 8,8-es földrengés óta mintegy hatvan utórengést észleltek, közülük féltucatnyi volt 6-osnál erősebb.
A szombati, pusztító erejű chilei földrengés áldozatai után tovább folyik a kutatás, s a legfrissebb hírek szerint Concepciónban – amelyet leginkább sújtott a földmozgás – egy 14 szintes épület romja alatt akár százan is rekedhettek.
Eddig három holttestet találtak a mentők – közölte a chilei televízió. A város polgármestere, Jacqueline van Rysselberghe szerint pedig több mint 15 embert élve emeltek ki a romok alól.
A chilei tv riportja szerint több tucatnyian kezdtek fosztogatni vasárnap reggel Concepción egyik nagy szupermarketjében és még legalább egy másik helyszínen is. A rendőrség vízágyúkkal és könnygázzal is csak nehézségek árán oszlatta szét a raktárakból főleg élelmiszerrel menekülőket.
„Ez nem lopás, ez az elkeseredettség. Nincs mit ennünk, innunk” – kiáltotta egy harmincas nő a TVN köztévé riporterének. Sokan valóban élelmet és közszükségleti cikkeket vittek magukkal, fiatalok csoportjai viszont elektromos háztartási készülékeket is zsákmányoltak, voltak akik hűtőszekrényt cipeltek el.
Rysselberghe polgármester „súlyos társadalmi feszültség” veszélyére figyelmeztetett az 500 ezres városban. „Szükségünk van élelemre a lakosságnak. Készletek híján vagyunk, és ha nem tudjuk ezt megoldani, akkor éjjel súlyos biztonsági problémáink lesznek.”
Edmundo Pérez Yoma belügyminiszter úgy fogalmazott, hogy „történelmi méretű természeti csapás” sújtott le Chilére. Felhívta a figyelmet arra, hogy 1960 óta nem volt ilyen erejű földrengés az országban, de – tette hozzá – két-három napon belül visszatér az élet a normális kerékvágásba.
A helyi válságkezelő hatóságok egyik illetékese úgy vélekedett, valószínűtlen, hogy „drámai” mértékben emelkedni fog az áldozatok száma. A chilei hatóságok szerint a korábban közöltnél ötször több, közel kétmillió embert sújtott a földrengés.
A chilei média szerint a földrengés okozta szökőár súlyos károkat okozott Talcahuano város kikötőjében: az óriáshullámok hajókat borítottak fel, konténereket szórtak szét a város víz alá került utcáin.
Barack Obama amerikai elnök segítséget ajánlott fel a dél-amerikai országnak, de Andrés Velasco chilei pénzügyminiszter szerint az országnak van elegendő saját forrása a károk rendezéséhez.Hárommillió eurós segélyt hagyott jóvá Chile számára az Európai Bizottság vasárnap az előző napi pusztító földrengés miatt. „A chileiekkel való szolidaritás jegyében 3 millió eurót bocsátunk azonnal a helyszínen dolgozó szervezetek rendelkezésére, hogy megerősítsük reagálóképességüket a földrengés utáni első, legkritikusabb napokban” – jelentette be Krisztalina Georgieva humanitárius segítségnyújtási biztos.
José Manuel Barroso bizottsági elnök tett javaslatot a segélyre még szombaton, néhány órával a földmozgás után, majd Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője szombat este telefonon tájékoztatta a Chilének szóló segély megújításáról Mariano Fernández chilei külügyminisztert.
XVI. Benedek pápa bátorságra ösztönözte a földrengés túlélőit, és arra kérte a katolikus egyházat, hogy vegye ki részét a mentési munkálatokból. A katolikus egyházfő, aki hagyományos vasárnapi imádsága során először olaszul, majd spanyolul szólt a Szent Péter téren összegyűlt zarándokokhoz, közölte, hogy imádkozik a katasztrófa áldozataiért. „Biztos vagyok abban, hogy a szolidaritásban nem lesz hiány” – hangsúlyozta a pápa, s Chile támogatására biztatott minden jótékonysági és egyházi szervezetet.
A Hawaiin működő Csendes-óceáni Szökőár-előrejelző Központ lefújta az óceán országaira elrendelt cunamiriadót, amelyet a chilei földrengés nyomán hirdettek ki. A központ 53 országra és térségre adott ki figyelmeztetést közvetlenül a földrengés szombati bekövetkezte után, majd vasárnap azt követően vonat vissza, hogy csak kisebb hullámokat jelentettek Japánból és Oroszországból. Jelentősebb károkról vagy sérülésekről nem érkezett jelentés. A japán hatóságok egy fokozattal, nagyobbról normálisra csökkentették a cunamiriadó szintjét – közölte a japán meteorológiai intézet.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.