
Az ukrán hadsereg támogatásáról egyeztettek a párizsi találkozó résztvevői
Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij
Az európaiak körében „nagyon széles körű konszenzus van kialakulóban” az ukrán hadsereg támogatását illetően az Oroszországgal folytatott konfliktust követően, miután ez jelenti Kijev számára az „első számú biztonsági garanciát” – jelentette ki Sébastien Lecornu francia védelmi miniszter.
2025. március 13., 13:422025. március 13., 13:42
„A demilitarizáció szót hallani, de semmi ilyesmiről nincs szó. Éppen ellenkezőleg, a hosszú távú biztonság valódi garanciája azok a képességek lesznek, amelyeket az ukrán hadseregnek tudunk majd adni” – tette hozzá a francia tárcavezető német, brit, lengyel és olasz kollégájával folytatott párizsi találkozója után, amelyen Andrius Kubilius uniós védelmi biztos mellett részt vettek ukrán és NATO-képviselők is.
Guido Crosetto olasz miniszter az öt tárcavezető szerdai közös sajtótájékoztatóján megjegyezte:
Lengyel kollégájuk, Wladyslaw Kosiniak-Kamysz szintén üdvözölte „a kontinens valódi egységét a keletről érkező fenyegetéssel szemben”. Szerinte arról van szó, hogy „Oroszországot a lehető legtávolabb kell tartani valamennyi államunktól. Ehhez pedig segítenünk kell Ukrajnának”.

Az amerikai hírszerzési információk megosztása teljes mértékben újraindult, és az amerikai fegyverek ismét Ukrajnába áramlanak az amerikai és ukrán képviselők keddi szaúd-arábiai találkozója után – közölte egy amerikai tisztségviselő.
A tűzszünet betartásának céljából európai csapatok esetleges ukrajnai bevetését illetően a francia miniszter jelezte, hogy a tárgyalások „még nem tartanak ebben a szakaszban”, rámutatva, hogy minden a tervezett missziótól függ.
Miközben az Egyesült Államok arra ösztönzi Moszkvát, hogy fogadja el a Kijev által kedden elfogadott, 30 napos tűzszünetre vonatkozó javaslatot,
Az aláírók azt is jelezték, hogy „szilárdabb európai képességeket kell garantálni az európai biztonság és védelem biztosítása érdekében” Oroszországgal szemben. Ez magában foglalja a védelmi költségvetések növelését és a fegyvergyártási kapacitások megerősítését.
Boris Pistorius német miniszter szerint a nemzeti és európai szintű adminisztratív eljárások egyszerűsítésén, valamint a fegyverrendszerek szabványosításán is dolgozni kell.

Ukrajna kihozta a lehetséges maximumot a kedden a szaúd-arábiai Dzsiddában az Egyesült Államokkal a tűzszünetről folytatott tárgyalások során – vélekedett Bendarzsevszkij Anton külpolitikai elemző, a posztszovjet térség szakértője.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
szóljon hozzá!