Hirdetés

Elemző: Ukrajna kihozta a maximumot a szaúd-arábiai tárgyalásokból

Ukrajna

Részleges siker. Ukrajna a jelek szerint helyreállította a kapcsolatot Washingtonnal, a katonai és hírszerzési támogatás újraindítása jelentős siker

Fotó: X/Andrij Jermak

Ukrajna kihozta a lehetséges maximumot a kedden a szaúd-arábiai Dzsiddában az Egyesült Államokkal a tűzszünetről folytatott tárgyalások során – vélekedett Bendarzsevszkij Anton külpolitikai elemző, a posztszovjet térség szakértője.

Krónika

2025. március 12., 18:382025. március 12., 18:38

Az elemző – aki egyben az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szakmai igazgatója – közösségi oldalán az események kapcsán rámutatott:

a tárgyalásokon az ukrán delegáció céljainak a maximuma az amerikai-ukrán kapcsolatok helyreállítása, az amerikai hírszerzés és a katonai támogatás felfüggesztése visszavonásának az elérése, valamint valamiféle minimális biztonsági garanciák ígéretének a megszerzése volt.

Hirdetés

A külföldi elemzők szkeptikusak voltak: ha sikerül is megegyezni, az amerikai delegáció egyrészt aligha old fel minden korlátozást, hogy legyen még nyomásgyakorló ráhatása Kijevre a tárgyalások során, illetve vélhetően futnak még egy kört Donald Trumpnál a végső döntés kimondásához.

korábban írtuk

Moszkva: nem fogadjuk el az emberéleteket veszélyeztető kompromisszumokat, kizárt a NATO-csapatok ukrajnai jelenléte
Moszkva: nem fogadjuk el az emberéleteket veszélyeztető kompromisszumokat, kizárt a NATO-csapatok ukrajnai jelenléte

Moszkva nem fogadja el az olyan kompromisszumokat, amelyek életeket veszélyeztetnek – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán, amikor az Egyesült Államok és Ukrajna között kedden létrejött békemegállapodásról kérdezték.

„Ehhez képest a több mint 8 órás maratoni tárgyalások során az ukrán delegáció Andrij Jermakkal az élén gyakorlatilag elérte a maximumot, amit ebből ki lehetett hozni, ráadásul a Marco Rubio által vezetett amerikai delegáció is már olyan felhatalmazással érkezett Dzsiddába, hogy ezeket a fontos döntéseket már ott helyben meg tudták hozni. A katonai támogatások és a hírszerzési adatok felfüggesztésének feloldását elérték, Rubio nyilatkozatai alapján visszanyerték Washington bizalmát, és elérték, hogy

Idézet
az orosz térfélre terelték át a teendőket, ami nehéz helyzetbe hozza Putyint, aki eddig hátradőlve figyelte, mi bontakozik ki Trump és Zelenszkij találkozójából. Ugyanakkor a biztonsági garanciák a 30 napos fegyverszünet esetében nem kerültek bele semmilyen formában”

– mutatott rá a szakértő, aki nemrég a Krónikának is elemezte az ukrajnai helyzetet a háború kitörésének harmadik évfordulója és a lehetséges béketárgyalások kapcsán.

korábban írtuk

Üdvözölte az EU a Washington és Kijev közötti megállapodást
Üdvözölte az EU a Washington és Kijev közötti megállapodást

Ursula von der Leyen európai bizottsági, valamint António Costa európai tanácsi elnök üdvözölte, hogy kedden Ukrajna az Egyesült Államokkal folytatott szaúd-arábiai megbeszélések során beleegyezett egy 30 napos átmeneti tűzszünetbe.

„Ha Oroszország is rábólint, akkor lesz egy olyan feltétel nélküli fegyverszünet, amely akár korlátlan alkalommal meghosszabbítható lenne újabb 30 napokkal. Tehát

Idézet
ha végül nem lesz belőle béke, akkor lehet belőle egy befagyasztás a jelenlegi vonalak mentén. Ez alapvetően jó lehet Ukrajna számára is, mert némi lélegzetvételhez jut a 2023 vége óta támadásban lévő Oroszországgal szemben (Pokrovszk, Csasziv Jar, Kupjanszk és Szudzsa is nehéz helyzetbe került az elmúlt hetekben)”

– hangsúlyozta a szakértő.

korábban írtuk

Ukrajna és Amerika tűzszünetben állapodtak meg, az oroszok térfelén pattog a labda
Ukrajna és Amerika tűzszünetben állapodtak meg, az oroszok térfelén pattog a labda

Elfogadta Ukrajna az Egyesült Államok tűzszüneti javaslatát, ennek nyomán Washington újraindítja Kijev katonai és hírszerzési támogatását – ebben állapodott meg a két ország tárgyalódelegációja Szaúd-Arábiában.

Arra is rávilágított: az eredmény jó lehet Oroszország számára is, amennyiben Ukrajna nem kap középtávon semmiféle biztonsági garanciákat, akkor Moszkva rendezheti a sorait, és újult erővel nekimehet majd Ukrajnának.

Idézet
Ugyanakkor kevésbé valószínű, hogy az oroszok most belemennének a 30 napos fegyverszünetbe: annál valószínűbb, hogy első körben feltételekhez kötik majd azt (például ukrán kivonuláshoz a kurszki területekről), és megpróbálják visszadobni a labdát Ukrajnának.

Ugyanakkor arra is érdemes figyelni, ami a tárgyalások utáni nyilatkozatok során minimálisan, vagy csak alig került elő: a biztonsági garanciák kérdése mellett ilyen volt az Egyesült Államok és Ukrajna között kötendő ritkaföldfém-megállapodás kérdése. Miközben az elmúlt hetek akörül forogtak, most leginkább csak említés szintjén volt róla szó, de a fő kérdés a háború befejezése körül mozgott. Ugyanakkor a delegációktól származó források szerint

Idézet
nem került szóba a tárgyalások során sem Volodimir Zelenszkij, sem az ukrajnai választások kérdése, tehát azoknak, akik az elmúlt időszakban már-már Zelenszkij távozását vizionálták, csalódniuk kell”

– mutatott rá Bendarzsevszkij Anton.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében
Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében
2026. szeptember 24., csütörtök

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát

Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát
2026. szeptember 22., kedd

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség

Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség
2026. szeptember 22., kedd

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?

A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt

A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt
2026. szeptember 21., hétfő

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?

Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?
2026. szeptember 21., hétfő

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
2026. szeptember 18., péntek

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre

A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre
2026. szeptember 17., csütörtök

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták

Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták
Hirdetés
Hirdetés