Székely Árpád, a Kolozsvári Református Kollégium igazgatója 1990-ben megalapozta az erdélyi magyar protestáns oktatást
Fotó: Makkay József
Nyugdíjba vonul a Kolozsvári Református Kollégium igazgatója, dr. Székely Árpád zenetanár, 1990 őszén az ő irányításával hozták létre az első protestáns magyar iskolát Erdélyben az 1989-as rendszerváltást követően. A kezdeti nehézségek után a kincses városi egyházi iskola már nemcsak elméleti, hanem szakiskolai osztályokat is működtet. A 31 évnyi történetről beszélgettünk a leköszönő igazgatóval, akinek tiszteletére ünnepséget rendeztek a kolozsvári Farkas utcai református templomban.
2021. június 28., 19:022021. június 28., 19:02
2021. június 28., 22:162021. június 28., 22:16
– A rendszerváltás után, 1990 őszén indult el Kolozsváron az ország első, magyar nyelvű protestáns iskolája, a Kolozsvári Református Kollégium. Leköszönő igazgatóként hogyan emlékezik az indulás körülményeire?
– A petrozsényi zeneiskolában dolgoztam 1982 óta, és bár korábban többször el szerettem volna jönni sikeres versenyvizsgák után Temesvárra, Brassóba vagy Kolozsvárra, soha nem engedélyezték, mert a Zsil völgye zárt területnek számított. Amikor 1990 tavaszán tudomást szereztem arról, hogy Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke újra szeretné indítani a nagy múltú kolozsvári református kollégiumot, rögtön jelentkeztem. Kálmán bácsit korábbról ismertem, hiszen a lányával jártam a kolozsvári zeneiskolába. Petrozsényből most sem akartak áthelyezést adni, végül a tanügyminisztériumhoz fordultam. Az intézmény csak október elsején kezdett el működni, hiába tartottuk meg korábban a felvételiket: hiányoztak a hivatalos engedélyek, de nem volt épület sem, ahol taníthattunk volna…
– Mire alapozta az egyház az indulást?
– A Kolozs megyei főtanfelügyelő 1990. májusi ígéretére, hogy őszire visszakapjuk a kollégium főépületét. Hogy belakhassuk, a püspökség egyszerre nyolc osztályt hirdetett meg: négy kilencedik, két tizedik és két tizenegyedik osztályt.
1990. október elsején a Farkas utcai református templomban végre megtarthattuk a tanévnyitót. Csiha Kálmán felhívására, hogy a más vidékekről érkezett gyerekeket el kell szállásolni, a gyülekezet tagjai minden diák számára szállást ajánlottak. Kálmán bácsi felesége, Emese néni két és fél hónapig öt gyereket látott el püspöki lakásukban. Nehéz idők voltak, hiányoztak a tantermek is. Három napig a templomban tanítottunk, mígnem a tanfelügyelőség kiutalt négy osztálytermet a Györgyfalvi negyedi 16. számú általános iskolában. Teljesen üres termeket kaptunk, a diákok párnákon és pokrócokon ültek a padlón, amíg megérkeztek Hollandiából az asztalok és székek. De
Amikor a tanfelügyelőségen szóvá tettem a késést, kitessékeltek az irodából, hogy mit gondolok, a román állam fogja fizetni a református iskola tanárait?
– Miként lehetett a több hónapnyi bizonytalanságot túlélni úgy, hogy a diákoknak és tanároknak megmaradjon a hite, miszerint előbb-utóbb minden jóra fordul?
– Székely József generális direktor, akit az egyház nevezett ki az iskola vezetőjévé, egy napon azt mondta, lássam el én az igazgatói feladatokat, neki sokat kell utaznia. Rám testálták, én meg gyerekkorom óta megszoktam, ha valamivel megbíznak, azt becsülettel és tisztességgel el kell végezni. A legnagyobb gond az volt, hogy a román tanügy nem tudott mit kezdeni a magyar nyelvű protestáns oktatás első erdélyi iskolájával. Kényszerből átvettük az ortodox szemináriumok tanrendjét, aminek a magyarosított változatáról hamar kiderült, hogy járhatatlan út.
Egy év alatt 43 alkalommal jártam Bukarestben, a tanügyminisztériumban és az egyházügyi főosztályon, amíg mindent jóváhagytak, hogy a 12. osztályt végzett diákjaink érettségizhessenek. Lépésről lépésre tudtuk csak elfogadtatni a létünket.
– A református kollégium vegyes diákkórusa hamar ismertté vált, sok külföldi szereplésre hívták. Az ön által felfuttatott zenei oktatásnak mekkora szerepe volt a kollégium megerősödésében?
– Kezdettől fontos szerepet szántunk a zeneoktatásnak, a tanrendbe két zenetanári állás is belefért. Mindig is szívügyem volt a kórusmuzsika, így azonnal hozzáláttam az iskolai vegyes kórus megszervezéséhez. A sok próbának meglett az eredménye, mert 1992 májusában az egyesült államokbeli és kanadai református egyház meghívta a kórust egy 25 fellépésből álló körútra.
Ennek a kapcsolatnak köszönhető, hogy az Amerikai Magyar Koalíció kemény lobbit folytatott a washingtoni szenátusban, hogy visszakaphassuk a kollégium Farkas utcai épületét. Több amerikai szenátor levelekkel bombázta Traian Băsescu államfőt, amíg Bukarestben is megelégelték, és az akkori kolozsvári polgármester, Gheorghe Funar tiltakozása ellenére 2002-ben visszaszolgáltatták a kollégium 1947-ben államosított főépületét.
– Ezzel új korszak kezdődött az iskola életében, hiszen végre a saját iskolájukba térhettek haza. Mennyire volt nehéz a berendezkedés?
– Három évembe telt, amíg a Șincai-líceum által korábban megkötött bérleti szerződéseket fel tudtuk számolni, és a bérlőket kitehettük az épületből. A román iskolának igazából nem volt szüksége a főépületre, a termeket bérbe adta különböző cégeknek. A külföldi adományokból sikerült lakhatóvá tenni az épületet: lépésről lépésre haladtunk előre, minden évben befektettünk valamibe. Persze továbbra sem volt könnyű, mert a magyar egyházi iskolákkal szemben mindig létezett egyféle ellenségeskedés, megbélyegzés.
Nagyon sok megpróbáltatás árán kellett kitaposnunk Erdélyben az egyházi magyar oktatás útját, amit végül elfogadott a bukaresti tanügyminisztérium.
– Milyenek voltak az első érettségi eredmények?
– Viszonylag gyengére sikeredtek, ellenségesen viszonyultak hozzánk a más megyékből érkező érettségiztető bizottsági elnökök. Az egyik román hölgy, aki a Zsil völgyéből jött, és akit látásból ismertem, feljelentett a tanfelügyelőségen, hogy az osztályokban kitettem Magyarország címerét. A vizsga napján a szó szoros értelmében ránk tört a főtanfelügyelő, hogy ellenőrizze, hol vannak a falon a címerek. Kiderült, a román tanárnő a református egyház címerét keverte össze a magyar címerrel. Ezek
Szerencsére a 16-os iskola román igazgatónője igen rendes pedagógus volt, aki partnernek bizonyult a kollégiumi osztályok működtetésében.
Székely Árpád nyugdíjba vonulása előtt még egyszer vezényelte a kórust
Fotó: Makkay József
– Diákkoromban azt tanultam a kolozsvári zenelíceumban, majd később a zenekonzervatóriumban, hogy az oktatás alapja a tisztelet, a rend, a fegyelem és a pontos munka, amelyek együttesen meghozzák gyümölcsüket. Ebben a szellemben próbáltam vezetni a református kollégiumot. Hála Istennek, mindig voltak jó kollégák, és az idősebbektől sok jó tanácsot kaptam. Később kissé felhígult a tanári kar: a fiatal kollégák közül nem mindenki látja a gondokat, vagy nem szólítja meg a gyerekeket, amikor erre szükség lenne. Ezzel együtt
A diákok részéről megvan a tisztelet a tanárok irányába, ami mai világunkban nem kis erény egy iskola számára.
– Volt diákjai közül akad, aki azt mondta, haragudtak az igazgatóra a túlzottnak vélt szigorúságáért, de ma már igazat adnak neki. Hogyan vélekedik erről?
– Az az elvem, hogy egy pedagógus legyen következetes: ha a diák látja, hogy a tanár hű marad az elképzeléseihez, akkor ő is elfogadja ezeket. Emlékszem, az elején kilencedikben kötelezővé tettem a bérletvásárlást a Kolozsvári Állami Magyar Opera előadásaira. Sok szülő felhördült, de a diákok egy része sem örült. Erre azt válaszoltam, Kolozsvár ritka város, ahol két opera működik, ezért használják ki a lehetőséget.
Egy-két év alatt a diákok úgy megkedvelték az opera-előadásokat, hogy a következő tanévben már ők jöttek érdeklődni, nehogy lemaradjanak a bérletekről. Amikor a tizenkettedikeseket nem engedtem előadásokra, hogy legyen idejük készülni az érettségire, meg voltak sértődve. A gyerekek mindig útközben tapasztalják meg, ha a pedagógus jó döntéseket hoz az érdekükben.
– Amikor elindították a szakiskolai oktatást, a református kollégiumot elismert, jól teljesítő magyar középiskolaként tartották számon. Igazgatóként nem félt attól, hogy a szakmunkástanuló-képzés rossz hírét kelti iskolájuknak?
– Már az elején sokan figyelmeztettek: ha vállaljuk a szakoktatást, előbb-utóbb mi is szakiskolává válunk. Elmagyaráztam: ugyanazokat az elveket és tanítási módszereket kell alkalmazni a szakiskolában is, mint a líceumban. Itt is nehéz volt az indulás, de sikertörténet lett belőle. Szerencsénk volt, hogy az elején hozzájutottunk egy szociológiai felméréshez, amely kimutatta, hogy
Jött a huzavona, mert nem akarták engedélyezni, de végül mind a három osztály elindulhatott. Engem megrémített a román szakiskolákban tapasztalt oktatás színvonala és a gyakorlati képzés hiánya, ezért azt mondtam, nekünk mást kell nyújtanunk. Jó érzés, hogy ezt a törekvésünket ma már Bukarestben is elismerik.
A nagyszebeni, brassói, kolozsvári vagy nagykárolyi szakiskolai oktatás ma már olyan mércét jelent a romániai szakmunkásképzésben, amihez az egész rendszert fel szeretnék zárkóztatni.
– Mennyire lát jövőt a romániai szakmunkásképzésben?
– Szakmunkásokra óriási igény van. Ugyanakkor sok diák számára ez nagy kitörési lehetőség. Végre van valami, amit ők is szívesen tesznek, ahol bizonyítani tudnak, mert nyolcadikig sokuk csak azt hallotta, hogy buta, nem tanul, üljön az utolsó padba.
– A napokban kérte nyugdíjazását. Mennyire nehéz megválnia attól az iskolától, amelynek utóbbi három évtizedes történetén mindenhol meglátszik a keze nyoma?
– Már nem bírom a megnövekedett adminisztrációs terheket, amit az utóbbi években rákényszerítettek az iskolaigazgatókra. Kimutatás kimutatás hátán, az igazgatónak egész nap számítógép előtt kell ülnie, hogy papírhalmazt gyártson a tanfelügyelőségek és a szakminisztérium számára.
Ugyanakkor nagyon elszomorított az elmúlt másfél esztendő alakulása, amikor gyakorlatilag nem próbálhattunk a kórussal. Néha az udvaron végigkínoztunk egy-egy próbát, a ballagáson mégis gyönyörűen énekeltek a diákok. Meg is jegyezte egyik kollégám: ez kész csoda, hogy próba nélkül is így énekelnek. Ezért fontosak az alapok, amit közösen tettünk le, és amire büszkék vagyunk.
Ünnepélyes búcsúztatás a kolozsvári Farkas utcai templomban
A Farkas utcai református templomban búcsúztatták csütörtökön dr. Székely Árpádot, a Kolozsvári Református Kollégium igazgatóját nyugdíjba vonulása alkalmából kollégái, tanulói és egykori diákjai, akik a világ különböző részeiből is hazatértek a meghitt, családias hangulatú ünnepségre. Az igazgatót Nagy Magdolna igazgatóhelyettes, Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere, Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes, Gede Csongor lelkipásztor, a Kolozsvári Református Kollégium Egyesület elnöke és Sitta von Eckardstein németországi bárónő köszöntötte, aki évtizedek óta szervez gyűjtést az iskola számára. Áhítatában Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szólt a kollégiumban elvégzett munkáról, amely Erdély többi református kollégiuma számára is példamutató. A kollégiumban végzett, majd zenei pályára lépett előadók örvendeztették meg a hallgatóságot áriákkal, operarészletekkel. Fellépett Nagy Zoltán, Pataki Adorján, Várvári Gabriella, Bíró Anna, Peti Tamás Ottó, Kálló Zsuzsanna, Szilágyi János, Lőrincz Norbert, Kis-Lukács Bernadett, Maneszes Márton és Rigmányi István. Az énekművészek gálakoncertjét a Kolozsvári Magyar Opera zenekara kísérte, Jankó Zsolt vezényelt. Verset szavalt Varga Balázs és Fekete Róbert színművész, valamint Szilágyi Ákos, a kollégium tizenkettedikes tanulója. Rácz Melinda, a kollégium magyar nyelv és irodalom szakos tanárnője köszönte meg a tanári közösség nevében az együtt töltött éveket, majd az öregdiákok és a jelenlegi diákok kórusa tisztelgett az igazgató munkássága előtt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Végső szakaszába érkezett a dél-amerikai államok és az Európai Unió közötti, nagy nemzetközi sajtóvisszhangot kapott Mercosur szabadkereskedelmi egyezmény megkötése. Winkler Gyula EP-képviselővel jártuk körül a témát.
Milyen az, amikor egy írót egy film kapcsán kérdeznek a legtöbbször, mi a történelmi regény szerepe, miért döntött amellett, hogy a Hunyadi-korszakról ír regénysorozatot? – többek között ezekre a kérdésekre válaszolt Bán Mór író Tusványoson.
A romániai államelnök-választás első fordulója előtt a Krónika volt az egyetlen romániai magyar lap, amely interjút készített Nicușor Dannal.
Nicușor Dan független államfőjelölt a Becsületes Románia című választási programjával az ország közigazgatási átszervezésére törekszik. A Krónikának nyilatkozó bukaresti főpolgármester a román–magyar kapcsolatok javításáról is kifejtette véleményét.
A kalotaszentkirályi Felszeg Gyöngye Néptánccsoport legfontosabb kihívásként azt tűzte ki célul, hogy bevonja a fiatalokat a hagyományok átélésébe, és arra ösztönzi őket, hogy a szívükön viseljék az ügyet. Néptáncaival a Felszeg Gyöngye bejárta Európát.
Tanulságos gondolatokat igyekszenek átadni dalszövegeik által a kolozsvári Karaván együttes tagjai, akik közös válaszukban ünnepi koncertjeikről, új lemezükről, jövő évi terveikről beszéltek az Erdélyi Naplónak.
Advent első vasárnapja jelenti a karácsonyi ünnepkör, és egyben az egyházi év kezdetét. Az ünnepre való készülődés, a lelki nyugalom megtalálásának időszaka ez. Erről beszélgetünk Bukovinszky Csáki Tünde marosvásárhelyi református lelkipásztorral.
Gőzerővel dolgozik az első nagylemezén a szászrégeni DreamFlow zenekar, amely november közepén megnyerte az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete (EMKISZ) által szervezett Legszebb Erdélyi Magyar Dal (LEMD) pályázat fődíját.
Közel nyolcvan tagot számlál, négy csoportra osztva működik a bálványosváraljai Árvalányhaj Néptánccsoport, amely idén ünnepli megalakulásának 26. évfordulóját. Hunyadi Tünde projektfelelős a kezdetekről, legfőbb céljaikról beszélt az Erdélyi Naplónak.
Tartalmilag az Isten és ember, ember és ember közti kapcsolatot, annak mélypontjait, az izgatottságot, fájdalmat, gyönyört, panaszt, vigaszt jeleníti meg és közvetíti dalain keresztül a kolozsvári ps:alter zenekar.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!