
Halálos baleset történt csütörtök este Körösfeketetón
Fotó: Kolozs Megyei Katasztrófavédelem
Két személy, köztük egy hároméves kisgyermek életét vesztette egy csütörtök esti balesetben a Kolozs megyei Körösfeketetón, ahol egy teherjármű és két személyautó ütközött össze.
2026. március 12., 21:402026. március 12., 21:40
2026. március 12., 21:442026. március 12., 21:44
A Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának tájékoztatása szerint a Kolozsvár és Nagyvárad közötti DN1/E60-as úton, Körösfeketetón este hét óra körül történt a súlyos baleset. Az első vizsgálatok szerint egy 20 éves, körösfeketetói fiatal által vezetett személygépkocsi – amely Nagyvárad felől Kolozsvár irányába haladt – hátulról nekiütközött az előtte haladó járműnek, amelyet egy 34 éves, szintén körösfeketetói férfi vezetett.
A frontális ütközés következtében az átsodródott személygépkocsiban tartózkodó két személy – a jármű vezetője és egy hároméves kisgyermek – a helyszínen életét vesztette.
A balesetet követően hatalmas torlódás alakult ki mindkét irányban, a forgalmat több mint egy órára lezárták a rendőrök.

Az Európai Unióban (EU) 2024-ben a közúti balesetekben elhunytak száma 2 százalékkal csökkent 2023-hoz képest, a halálozási arány Romániában és Bulgáriában volt a legmagasabb – közölte hétfőn az Európai Bizottság.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!