
Fújhatjuk? Az elmúlt napokban óriási energiafogyasztást mértek Romániában, amely miatt hihetetlenül magas áron kellett áramot importálni
Fotó: Barabás Ákos
A kánikula következményei arra késztetik a hatóságokat, hogy lelkileg felkészítsék a lakosságot egy esetleges blackoutra, azaz teljes áramkimaradásra – állapította meg az áramtermelő-fogyasztókat és energiaközösségeket tömörítő szövetség (APCE). Amely szerint a szélsőségesen magas hőmérséklet során bebizonyosodott, mennyire törékeny, sérülékeny Románia energiahálózata. Közben az energiaügyi miniszter cáfolja, hogy baj lenne.
2024. július 16., 09:582024. július 16., 09:58
Az APCE emlékeztet: mindez nem sokkal azok után történik, hogy az energiapiac valamennyi szereplője nemrég „arrogáns módon” megállapította: Románia dúskál az energiában, és a „haldokló” alacsony feszültségű hálózatban nemigen van helye a prosumerek által megtermelt áramnak.
A tárcavezető sürgősen összehívta az energetikai ágazat kulcsszereplőit, hogy intézkedéseket hozzanak a szükséges energiatermelés biztosítása érdekében. Beindítják a szénerőműveket, maximális fokozatra kapcsolják az OMV saját erőművét” – idézte fel a szövetség.
A prosumerek egyesülete arra utalt, hogy Sebastian Burduja energiaügyi miniszter a minap úgy fogalmazott: a kánikula, illetve a viharok, a klímaváltozásnak betudható szélsőséges meteorológiai jelenségek miatt sűrűbben történhetnek áramkimaradások, ezért arra kérte a polgárokat, ilyen helyzetekben maradjanak nyugodtak, a hatóságok közben mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb megoldják a felmerülő problémákat.
Ugyanis nem fújt a szél, és a nagyon magas hőmérséklet miatt a napelemek is legalább 30 százalékot veszítettek termelési kapacitásukból, miközben a vízgyűjtő tavak, illetve a Duna alacsony vízhozama sem segített. (Románia hétfőn 21 órakor már 720 eurót fizetett a szomszédból – főleg Bulgáriából, kisebb részt Magyarországról – importált villanyáramért, ami az Economica.net gazdasági portál szerint a legmagasabb ár Európában). Hétfőn a hazai villamosenergia-hálózatot üzemeltető Transelectrica szerint délelőtt 10 órakor az ország erőművei 6400 megawattos teljesítménnyel üzemeltek, míg a fogyasztás kielégítésére 7200-ra volt szükség, az így mutatkozó hiányt fedezik importból.
Dan Pîrşan szövetségi elnök szerint az ország és a Transelectrica áramszolgáltató vállalat „semmit nem tesz” a megtermelt energia országos szintű tárolásáért.
Emlékeztetett, hogy a prosumerek jelenleg több mint 1,5 GW teljesítményt mutatnak fel, ami a cernavodai atomerőmű két reaktoráéval egyenlő, év végére pedig a napelemesek elérhetik a 2 GW-ot. Felhívta a figyelmet, hogy a mintegy 140 ezer jelenlegi termelő-fogyasztó szinte semmi pénzért – amit két év múlva fizetnek ki – betáplálja az áramot a haldokló helyi rendszerekbe, levéve más válláról a termelés és a messzire szállítás terhét.
Ehhez képest az államfő előtt az a törvény, amely – amint arról beszámoltunk – energiatárolásra kötelezi a napelemes áramtermelő-fogyasztókat (legalábbis egy részüket), ráadásul visszamenőleges hatállyal is. A bukaresti képviselőház által nemrég döntéshozó kamaraként elfogadott módosító tervezet értelmében a 10,8 és 400 kilowatt közötti teljesítményű rendszerekkel rendelkező vagy olyat telepítő prosumereknek kötelességük a teljesítmény legalább 30 százalékát lefedő akkumulátorpakkot is beüzemelni, ha 200 kW alatti rendszerről van szó, 200 és 400 kW között pedig 50 százalékos tárolási kapacitást kell megvalósítaniuk.
Mindezt 2027. december 31-ig meg kell tenni, ellenkező esetben legtöbb 3kW-ban korlátozzák az országos hálózatba történő betáplálási lehetőséget, a rendszer teljesítményétől függetlenül. Az áramtermelő-fogyasztókat és energiaközösségeket tömörítő szövetség reméli, hogy Klaus Iohannis államfő – akinek csütörtökig kell döntenie – visszadobja a prosumereket „megalázó”, mérgező tervezetet.

Abszurd, amatőr döntésnek, visszaélésnek nevezik szakemberek, érdekképviseletek a parlament szerdai határozatát, mellyel energiatárolásra kötelezik a napelemes áramtermelő-fogyasztókat (legalábbis egy részüket), ráadásul visszamenőleges hatállyal is.
Közben hétfőn Sebastian Burduja energiaügyi miniszter kijelentette, a Transelectrica és az országos villamosenergia-rendszer diszpécserszolgálatának szakemberei, valamint az elosztóhálózat-üzemeltetők
Sajtótájékoztatóján Burduja – aki többek között erre a „hirtelen közbejött” találkozóra hivatkozva lemondta a részvételt az EU-s energiaügyi miniszterek hétfőn és kedden Budapesten zajló találkozóján – beszámolt arról, hogy részt vett a tartós hőség miatt összehívott nyári parancsnokság ülésén, amelyen tapasztalt szakemberek elmondták, bár példátlan ez a hosszan tartó, rendkívül szélsőséges hőhullám júliusban, nincs veszélyben a lakossági áramellátás.

Sebastian Burduja energiaügyi miniszter hétfőn kijelentette, hogy az országos villamosenergia-rendszer (SEN) egyensúlyát nem fenyegeti veszély a kánikula miatt.
Eközben az energiaszolgáltatók szövetsége (ACUE) szerint a következő öt évben legalább 6 milliárd lejt kellene költeniük az elosztóhálózat-üzemeltetőknek a helyi rendszerek korszerűsítésére.
Számításaik szerint, a legoptimistább verzióban, megháromszorozott befektetési összeget figyelembe véve, 2030-ig 5 banival drágulhatna emiatt a szolgáltatás végösszege, ami egy 150 kWh-s havi fogyasztás esetén csupán körülbelül 8 lejjel növelné a villanyszámlát.
Miniszter: este ne kapcsoljuk be a háztartási gépeket!
A tartós hőség alatt a lakosság azzal segítheti az országos villamosenergia-rendszert, hogy nem használja a nagy energiaigényű háztartási gépeket az esti órákban, amikor a legnagyobb a rendszerterhelés – nyilatkozta hétfőn az energiaügyi miniszter. Sajtótájékoztatóján egyebek mellett arról faggatták Sebastian Burduját, milyen javaslatai vannak a lakosság számára erre az időszakra. A tárcavezető szerint ez „kényes téma”, mert az ajánlások a kommunista rendszert idézhetik, amikor korlátozták jogaiban a lakosságot. „De ha az emberek segíteni akarják az országos villamosenergia-rendszert, ne indítsák el a mosógépüket, a mosogatógépüket vagy más nagy energiaigényű háztartási gépüket az esti csúcsidőben, azaz 18 és 21 óra között” – fogalmazott a liberális (PNL) tárcavezető.A miniszter hozzátette, „a miénknél fejlettebb országokban” megjutalmazzák ezt a fogyasztói magatartást. Példaként említette, hogy ha valaki délután 2 órakor indítja el a mosógépet, amikor napenergia is táplálódik a hálózatba, és elegendő a termelés, a hónap végén alacsonyabb lesz a számlája. Burduja kiemelte, szorgalmazza a jogi keret megteremtését ahhoz, hogy Romániában is ösztönözzék ezt a fajta magatartást ott, ahol lehetőség van az intelligens fogyasztásmérésre.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.
szóljon hozzá!