Hirdetés

Sok állást „fertőzött meg” a koronavírus

A járvány miatt külföldről hazatértek munkavállalását is megkönnyítené a román kormány •  Fotó: Beliczay László

A járvány miatt külföldről hazatértek munkavállalását is megkönnyítené a román kormány

Fotó: Beliczay László

Folytatta a növekvő trendet áprilisban is a munkanélküliségi ráta – a koronavírus-járvány miatt kialakult válságban több százezren kerültek utcára, amitől a mutató csaknem 5 százalékig ugrott. A román kormány azzal próbálja a trendet visszafordítani, hogy bértámogatást ígér az állástalanokat alkalmazó cégeknek, és ezzel párhuzamosan a kényszerszabadságra küldött munkavállalók visszahívását is támogatja.

Bálint Eszter

2020. június 05., 09:382020. június 05., 09:38

Két és fél éve a legmagasabb, 4,8 százalékos szintre emelkedett áprilisban a munkanélküliségi ráta Romániában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által szerdán nyilvánosságra hozott adatsorokból.

Ez már a második hónap, hogy meredeken nőtt az állástalanok aránya, márciusban 4,6 százalék volt a munkanélküliségi ráta a februári 3,9 százalék után.

Hirdetés

Legutóbb 2017 második felében volt 4,8 százalék az állástalanok aránya.

A mostani növekedés egyértelműen a koronavírus-járvánnyal karöltve érkező válságnak tudható be. A munkaügyi minisztérium május 28-án, csütörtökön közölt legfrissebb adatai szerint

a pandémia kezdete óta csaknem 430 ezer munkaszerződés szűnt meg, és csaknem 560 ezer felfüggesztett munkaszerződés szerepelt a nyilvántartásban,

amelyek közül nem kizárható, hogy többet végérvényesen megszüntetnek, mivel számos vállalkozás nem fogja túlélni a mostani nehéz időszakot.

A statisztikai intézet szerdán közzétett adatai szerint különben a 15–74 éves korcsoportban 432 ezren kerestek állást, ami növekedést jelent az előző havi 414 ezerhez, illetve az egy évvel korábban jegyzett 355 ezerhez mérten. A férfiak körében a munkanélküliségi ráta 5,4 százalékos volt, 1,5 százalékponttal magasabb, mint a nők 3,9 százalékos aránya. A 25–74 évesek körében 3,8 százalék volt a munkanélküliségi ráta. A statisztikai intézet megjegyezte, hogy a koronavírus-járvány idején felfüggesztett munkaszerződéssel rendelkezők nem számítanak munkanélkülinek, így őket nem számolták bele a statisztikába.

Közben Violeta Alexandru munkaügyi miniszter szerdán ismertette a kormány által a munkahelyek megmentése érdekében kidolgozott jogszabálytervezetét, ami amúgy a Ludovic Orban kormányfő által a napokban bejelentett intézkedéseket tartalmazza. Az egyre növekvő munkanélküliségi rátát például azzal próbálják visszafordítani, hogy

egy évig terjedő időszakra megtérítik a cégeknek a bér 50 százalékát, de nem többet, mint 2500 lejt,

amennyiben 16 és 29 év közötti vagy 50 év fölötti személyt alkalmaznak. Ezzel többek között azon személyek munkához jutását szeretnék megkönnyíteni, akik a koronavírus-járvány miatt tértek haza külföldről. 

A kényszerszabadságról munkába visszatérő alkalmazott után a vállalkozások bértámogatást kapnak.

A tervezet értelmében a kormány három hónapon át fedezi az alkalmazott alapbérének 41,5 százalékát. A támogatás csak azon munkavállaló után jár, aki legalább 15 napot volt kényszerszabadságon, és most felveszi a munkát. A munkáltató csak akkor jogosult a támogatásra, amennyiben vállalja, hogy az adott munkahelyet nem szünteti meg legalább az év végéig. A cégvezető nem igényelheti egy időben a kényszerszabadság alatti támogatást és a munkaerő aktiválására adott támogatást. A támogatás utólagos: előbb a munkáltató kiadja a teljes fizetést, majd utólag, kérésre kapja vissza ennek 41,5 százalékát a megyei munkaerő-elhelyező ügynökségtől.

Kevés a megrendelés, újabb kényszerszabadság a Daciánál

Ismét kényszerszabadságra küldi 1100 dolgozóját júniusban a francia Renault tulajdonában levő  Dacia gépkocsigyár, mivel az alacsony megrendelések miatt nem tudja foglalkoztatni valamennyi alkalmazottját – adta hírül szerdán a román közszolgálati rádió. Mint ismeretes, a Dacia március 17-én függesztette fel tevékenységét a koronavírus-járvány miatt, akkor szinte valamennyi dolgozót kényszerszabadságra küldtek. Április 21-től hirdették meg a fokozatos visszatérést, majd május 4-től kezdtek teljes kapacitással működni. Az azóta eltelt hónapban azonban kiderült, hogy a megrendelések alacsonyabbak, főleg a nyugat-európai piacokon csökkent a kereslet, a romániai üzem termelésének 80 százaléka pedig exportra megy. Főleg azokat küldik haza júniusban, akik a Renault-csoport oroszországi, marokkói, brazíliai és franciaországi gyárainak dolgoznak, hiszen azok zárva vannak, így a romániai üzemben sincs munkájuk. A Daciának egyébként mintegy 15 ezer alkalmazottja van a dél-romániai mioveni-i gyárában. A Renault a múlt héten jelentette be, hogy a világon összesen mintegy 15 ezer alkalmazottat bocsát el, és felfüggeszti betervezett romániai és marokkói fejlesztéseit a csökkenő kereslet miatt. Ludovic Orban román miniszterelnök korábban elmondta, hogy a francia csoporttal folytatott tárgyalások alapján nincs tudomása arról, hogy a leépítések Romániát is érintenék.

 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

Csökkenőben a cégjegyzékből törölt vállalkozások száma

Az idei első három hónapban 20 843 vállalkozást töröltek a romániai cégjegyzékből, 0,75 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki a Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) vasárnap közölt adataiból.

Csökkenőben a cégjegyzékből törölt vállalkozások száma
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Üzemanyaghiánytól tart Európa egyik legnagyobb olajipari vállalatának vezetője

Ha a Hormuzi-szorosban kialakult patthelyzet „még két-három hónapig” fennmarad, Európában is ellátási problémák léphetnek fel, ahogyan az már néhány ázsiai országban is megfigyelhető – kongatta meg a vészharangot a TotalEnergies vezérigazgatója.

Üzemanyaghiánytól tart Európa egyik legnagyobb olajipari vállalatának vezetője
2026. április 26., vasárnap

Idén is folytatódik az Új otthon program

A kormány idén is folytatja az Új otthon programot, 500 millió lejes hitelgarancia-kerettel – derül ki a pénzügyminisztérium vasárnap közzétett jogszabálytervezetéből.

Idén is folytatódik az Új otthon program
Idén is folytatódik az Új otthon program
2026. április 26., vasárnap

Idén is folytatódik az Új otthon program

2026. április 25., szombat

Pîslaru a közalkalmazotti bértörvényről: a költségvetési mozgástérhez igazodik majd

Nem hivatalos dokumentum és nem az egységes közalkalmazotti bértörvény végső változata a sajtóban két napja megjelent állítólagos jogszabálytervezet – jelentette ki szombaton a Facebook-oldalán Dragoș Pîslaru.

Pîslaru a közalkalmazotti bértörvényről: a költségvetési mozgástérhez igazodik majd
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Tovább nőttek az üzemanyagárak, számos töltőállomáson újra 9 lej felett a gázolaj literenkénti ára

A nagyobb töltőállomás-láncok szombaton reggel is meglehetősen drasztikusan emelték az üzemanyagárakat. A mostani drágítás nyomán a gázolaj ára ismét meghaladta a literenként 9 lejes lélektani határt a legtöbb töltőállomáson.

Tovább nőttek az üzemanyagárak, számos töltőállomáson újra 9 lej felett a gázolaj literenkénti ára
2026. április 24., péntek

Nicușor Dan az üzemanyagválságról: középtávon aggasztóak a kilátások

Nicușor Dan államfő pénteken, az Európai Tanács informális ülésén való részvétele után kijelentette, hogy a közel-keleti feszültségek fényében „aggasztó középtávú kilátások” várhatók az üzemanyagválság tekintetében.

Nicușor Dan az üzemanyagválságról: középtávon aggasztóak a kilátások
2026. április 24., péntek

ENSZ: idén is kritikus lesz az éhezés mértéke a világban dúló válságok, az aszály és a segélyek megcsappanó mértéke miatt

Idén is kritikus lesz az éhezés mértéke a világban dúló válságok, az aszály és a segélyek megcsappanó mértéke miatt, az élelmezési bizonytalanság pedig várhatóan nő a világ legkiszolgáltatottabb térségeiben.

ENSZ: idén is kritikus lesz az éhezés mértéke a világban dúló válságok, az aszály és a segélyek megcsappanó mértéke miatt
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Takarékoskodásban élen jár a lakosság, de nem mondunk le a minőségi élelmiszerekről

Friss felmérés szerint Románia Közép- és Kelet-Európában első helyen áll az élelmiszervásárlásokkal kapcsolatos megtakarítási szándék tekintetében.

Takarékoskodásban élen jár a lakosság, de nem mondunk le a minőségi élelmiszerekről
2026. április 24., péntek

Nem csökkennek a közalkalmazotti bérek az új törvény elfogadása után – ígéri a kormányfő

Ilie Bolojan kormányfő pénteken kijelentette, hogy az új közalkalmazotti egységes bértörvény nem fog jövedelemcsökkenést okozni, hanem egyes jövedelmek fokozatosan emelkedni fognak a méltányosság biztosítása érdekében.

Nem csökkennek a közalkalmazotti bérek az új törvény elfogadása után – ígéri a kormányfő
2026. április 24., péntek

Zuhan a román gazdaság iránti bizalom indexe

Márciusban 10,2 ponttal 38,2-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte pénteken a CFA Románia Egyesület.

Zuhan a román gazdaság iránti bizalom indexe
Hirdetés
Hirdetés