Mielőbb az euróövezetbe

A londoni gazdasági napilap kommentárrovatának élén közölt szerkesztőségi írás szerint a válság a térségi kormányok két gazdaságpolitikai hibája miatt sújtja aránytalanul erősen Kelet-Európát. Az első hiba az volt, hogy a háztartásokat devizaalapú ingatlanhitelek felvételére ösztönözték.

Az írás szerint a másik hiba az volt, hogy az új EU-tagállamok önkéntes gazdaságpolitikai választásként kezelték az euróövezeti tagságot, ami saját EU-csatlakozási szerződéseik félreértelmezése, mivel csak Nagy-Britanniának és Dániának van törvényes kimaradási lehetősége. A kelet-európai EU-tagállamokat nem arra kötelezték, hogy azonnal csatlakozzanak az euróövezethez, arra azonban igen, hogy a majdani euróbelépéssel összeegyeztethető gazdaságpolitikát folytassanak.

„Ha ezt megtették volna, mára már csaknem mindegyikük az euróövezetben lenne. Szlovénia és Szlovákia példája mutatja, hogy megfelelő gazdaságpolitikával lehetséges volt a korai valutauniós csatlakozás” – áll a Financial Times tegnapi írásában. A lap szerint e két ország már biztonságban van, a többiek esetében pedig a halogatás „katasztrófának bizonyult” a pénzügyi stabilitás szempontjából. A mostanihoz hasonló válságok idején nem jó kis, nyitott gazdaságnak lenni „az euróövezet peremén, jelentéktelen valutával és svájci frank alapú jelzálogkölcsönök tömegével” – írta a lap újságírója.

Sürgető kérdés a pénzügyi összeomlás

Az elemzés szerint a közép-kelet-európaiak egy dologban jól döntöttek: bankjaikat eladták külföldieknek. Az osztrák bankok a legaktívabbak, kelet-európai kinnlevőségük eléri az osztrák éves hazai össztermékérték (GDP) 80 százalékát. A kelet-európai pénzügyi összeomlás lehetősége a legsürgetőbb gazdaságpolitikai kérdés, amellyel az EU-nak ma szembe kell néznie, félrekezelés esetén ugyanis a válság magával ránthatja az euróövezetet is, áll az elemzésben.

A legjobb válasz a Financial Times szerint az, ha az eurót a lehető leggyorsabban bevezetik Kelet-Európában, ami nyilvánvalóan a „már most sem működő” belépési feltételrendszer „régen esedékes” elhagyását is feltételezi. A kritériumok közül „a legképtelenebb” az inflációs referenciaszint, amelyet a három legalacsonyabb inflációjú uniós tagállam tizenkét havi inflációjának átlagából képeznek. Az euróövezeti tagjelöltnél a tizenkét havi infláció legföljebb 1,5 százalékponttal haladhatja meg ezt a szintet.

Az EU-beli referenciaszint a jelenlegi helyzetben hamarosan deflációs ráta lesz, így az eurótagságra törekvő EU-országok abban az „abszurd helyzetben” találhatják magukat, hogy deflációt kell produkálniuk az euróövezeti belépés egyik feltételeként. A Financial Times szerint az inflációs előírás nem csak „őrültség”, de más uniós jogszabályokkal is ütközik, a defláció megkövetelése ugyanis az egyik uniós gazdaságpolitikai alapelőírást, az árstabilitási célkitűzést is sértené.

Ugyanez érvényes az árfolyamfeltételre is. Az euróövezet előtti árfolyamrendszerben kötelezően eltöltendő két év alatt a nemzeti valuta legföljebb 15-15 százalékkal térhet el az EU hatóságaival közösen megállapított sávközéptől, különben a központi bankoknak be kell avatkozniuk. Ez „nyílt kihívás a spekulánsoknak”, és további instabilitási kockázatokkal jár, írta a Financial Times.

Az euróövezeti belépési feltételrendszer így az alapvető stabilitási előírásokkal sem összeegyeztethető, ezért érvénytelennek kellene kimondani, és semmiképpen sem lenne szabad bürokratikus, halogató akadályként használni egy veszélyes válság idején, áll a Financial Times hétfői elemzésében.

A Világbank segítséget vár

Nyugat-Európának nem szabad kivonnia befektetéseit Kelet-Európából, hanem segítenie kell a szomszédainak, mondta a Világbank elnöke a Süddeutsche Zeitungnak. Robert Zoellick szerint Európa tragédiája lenne az újbóli megosztottság. A nemzetközi pénzintézet vezetője kifejtette, hogy Kelet-Európának 120 milliárd dollárra van szüksége a bankok újratőkésítéséhez. Ebbe beleértette Oroszországot, Ukrajnát és Törökországot is. „Erről már tárgyalunk az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD), a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Beruházási Bankkal (EIB), de elmarad a siker, ha a nyugat-európai államok nem segítenek nekünk” – idézte a Világbank elnökét a német lap.

Megtartani a keleti hitelvonalakat

Hozzátette: Kelet-Európa számára a legfontosabb pénzügyi csatorna 10-12 nagy német, osztrák, olasz, belga és svéd bank. Egyes bankok már kivontak pénzeket Kelet-Európából a hazai piacaikon tapasztalható feszültségek és talán kormányaik nyomása hatására, mondta Zoellick. „Ám ily módon elvágják egyes országok finanszírozási forrásait. A magam részéről óriási tragédiának tartanám, ha Európa ismét két részre szakadna. Ezt el kell kerülni”, hangsúlyozta.

A Világbank elnöke szerint a nyugati kormányoknak bátorítaniuk kellene bankjaikat, hogy tartsák fenn hitelvonalaikat Kelet-Európában, hiszen ez saját érdekük is, lévén integrált piac részesei. „Ha a nemzeti bankmentő programok ez ellen működnek, az komoly gondot okoz az európai egységnek” – idézte az újság Zoellicket. A Világbank elnöke felszólította a kormányokat arra, hogy egyeztessék nemzeti mentőterveiket, és foglalkozzanak a határokon átnyúló problémákkal. Ebben szerinte a Nemzetközi Valutaalap is szerepet játszhat.

Túl „kicsi” a Valutaalap

A kelet-európai pénzügyi válságra adott globális válaszlépéseknek korlátot szab a Nemzetközi Valutaalap „túl kis” mérete – idézte az IMF volt főközgazdászainak véleményét szintén a tegnapi Financial Times. Simon Johnson – jelenleg a neves amerikai egyetem, a Massachusetts Institute of Technology professzora – a londoni gazdasági napilapnak úgy nyilatkozott: a programok „valószínűleg azért alulméretezettek”, mert a valutaalap fél, hogy elfogy a pénze.

Ken Rogoff, az IMF egy másik volt főközgazdásza úgy fogalmazott: a szervezetnek „közel sincs elégséges forrása” ahhoz, hogy egész Kelet-Európát felkarolhassa. Johnson már korábban is hangot adott annak a véleményének, hogy túl kevés az IMF pénze.
Néhány hete szintén a Financial Timesnak azt mondta, hogy a Nemzetközi Valutaalap rendelkezésére álló összegek „viszonylag csekélyek”, és a szervezet akkor lehetne komoly globális szereplő, ha lenne például kétezer milliárd dollárja. Johnson akkori nyilatkozata szerint elég egy vagy két igazán nagy, segítségre szoruló ország ahhoz, hogy a jelenleg meglévő pénz elfogyjon.

Az elmúlt hetekben több vezető nyugati politikus, köztük Gordon Brown brit miniszterelnök is azt mondta, hogy a jelentős devizakészleteket felhalmozó országoknak tőkével kellene kisegíteniük a valutaalapot, mivel félő, hogy annak mozgósítható pénze nem lesz elég a globális pénzügyi válság miatt bajba került gazdaságok felkarolásához. Brown már a múlt év végén kijelentette: az IMF-nek 250 milliárd dollár áll rendelkezésére, „de nem biztos, hogy ez elég lesz”, és mind egyértelműbb, hogy jelentős pótlólagos forrásokra van szükség. A brit kormányfő szerint helyes lenne, ha e hozzájárulásokat olyan, nagy tartalékkal és többletekkel bíró országok ajánlanák fel, mint Kína, vagy az Öböl menti olajállamok.

A hétfői Financial Times szerint a 250 milliárd dolláros keretből már csak 142 milliárd van meg gyorsan mozgósítható formában, és a valutaalap még további 50 milliárd dollárt tud rövid idő alatt felhajtani. A minap egyezség született arról, hogy Japán kölcsönöz 100 milliárd dollárt az IMF-nek, és a szervezet további 150 milliárd dollárt kér a tagállamoktól.

A kínai kormányfő azonban nemrég lehűtötte az országa hozzájárulásához fűződő reményeket. Ven Csia-pao a Financial Timesnak e hónap elején azt mondta: az IMF reformját nem nagy tőkeinjekciókkal, hanem a szavazati jogok rendszerének átalakításával kell kezdeni, olyan módon, hogy a fejlődő országok nagyobb szerephez juthassanak a szervezetben. Ven kijelentette: Kína továbbra is „viszonylag szegény” ország, amelyre hatalmas fejlesztési feladatok várnak, és ez „korlátok közé szorítja nagyvonalúságát”.

Közös sors, eltérő megoldások

Miközben a régió gazdaságait a gazdasági válságból  és a befektetői kockázatkerülésből fakadó „közös sors” sújtja, az egyes országok politikai-gazdasági mozgástere nagyon különböző ennek kezelésére – olvasható a magyarországi Political Capital Válságkezelési technikák az újonnan csatlakozott EU-tagállamokban című elemzésében.

Annyiban közös a régió országainak válságkezelése, hogy a gazdasági recesszió elmélyülése miatt mindegyik rendkívüli kiadáscsökkentő és bevételnövelő intézkedések meghozatalára kényszerül – szögezik le az elemzők. A két kivétel Szlovákia és Bulgária: Szlovákiában a kormány inkább a költségvetési hiány duzzasztásának árán igyekszik a növekedést fenntartani, Bulgária pedig várható szufficites költségvetése miatt nem kényszerül megszorításokra.

Az elemzés szerint minél nagyobb jelenleg egy országnak a bizalmi tőkéje, annál inkább megteheti, hogy lazítson a költségvetésen a megváltozott helyzetben. Magyarországnak erre nincs lehetősége a nagyon alacsony bizalmi tőke miatt. A magyar kormány szinte kényszerpályán van, hiszen érdemben nem növelheti a hiányt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nyomása és a befektetői félelmek miatt.

„A valószínűleg szintén IMF-hitelre szoruló román kormány hasonló kényszerhelyzetben van, és az új kormánynak rendkívül népszerűtlen intézkedéseket – elbocsátások, nyugdíjak és bérek befagyasztása, önkormányzatok forrásainak csökkentése –  kell hoznia” – derül ki továbbá.

A régió stabil gazdaságai – Szlovákia, Lengyelország, Csehország – a válságkezelés Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban is látott módját választják: a keresletcsökkenést állami beruházásokkal próbálják ellensúlyozni. Ez lehetőséget ad arra, hogy ezek az országok „puhább landolást” hajtsanak végre. Ennek a gazdasági stratégiai útnak azonban több kockázata is van: növekedhet a költségvetési hiány, ami hosszabb távon alááshatja a befektetői bizalmat. Ugyanakkor ezek az országok  a gazdasági növekedést a mesterségesen generált keresletre építik, ami hosszabb távon a mostani válságot kiváltó „lufi kialakulásához” vezethet – sommáznak a magyar szakemberek.