
Fotó: Bnr.ro
A Román Nemzeti Bank (BNR) arra számít, hogy idén az éves inflációs ráta a vártnál gyorsabban csökken, különösen a harmadik negyedévtől kezdődően, mégpedig az energiaárak korlátozásának és kompenzálásának 2025. március 31-ig történő meghosszabbítása és 2023. január 1-jétől hatályba lépett módosításai miatt.
2023. február 09., 23:202023. február 09., 23:20
2023. február 09., 23:572023. február 09., 23:57
A bukaresti jegybank csütörtöki közleménye szerint az infláció az előrejelzettnél közel kilenc hónappal korábban, már a harmadik negyedévben egy számjegyűvé mérséklődik, decemberben a vártnál jóval kisebb szintre csökken, majd a jövő év második félévében lassul a csökkenése. A BNR szerint az energiaár-korlátozás és -kompenzálás új rendszere mellett az infláció várható csökkenéséhez az egyre erősebb bázishatások és egyes nyersanyagárak lefelé irányuló korrekciói is jelentősen hozzájárulnak,
A jegybank szakértői ugyanakkor úgy vélik, hogy az ukrajnai háború és a kapcsolódó szankciók továbbra is jelentős bizonytalanságot és kockázatot jelentenek a gazdasági kilátások szempontjából, beleértve az infláció középtávú alakulását is, elsősorban a lakosság és a befektetők bizalmára és jövedelmeire gyakorolt hatásokon keresztül.

A BCR közgazdászai lefelé módosították az idei évre vonatkozó inflációs előrejelzésüket: az új cél 8 százalék a korábban becsült 8,7 százalék után. Az infláció leglátványosabban a második negyedévben fog csökkenni Romániában a friss prognózis szerint.
Az Agerpres hírügynökség által ismertetett közleményben a BNR emlékeztetett arra, hogy az EU helyreállítási alapjához való hozzáféréshez Romániának bizonyos célkitűzéseket és mérföldköveket kell teljesítenie. Kockázatokat hordoz ugyanakkor a központi bank szerint a kormány költségvetési politikája is, tekintettel egyrészt a 2023-ra kitűzött költségvetési hiánycél teljesítésére, a túlzott hiány esetén várható megszorításokra, másrészt az idei lakosság- és vállalattámogatási intézkedéscsomagokra a továbbra is nehéz gazdasági és társadalmi környezetben.
A Román Nemzeti Bank igazgatótanácsa csütörtöki monetáris politikai tanácskozásán nem módosította az alapkamatot, amely így 7 százalékon maradt. A BNR változatlanul 8 százalékon tartotta a lombard hitel kamatát, és 6 százalékon a letéti rátát. A következő negyedévi inflációs jelentését a jegybank 2023. február 15-én teszi közzé.
Mint arról beszámoltunk, a Román Kereskedelmi Bank (BCR) közgazdászai is lefelé módosították az idei évre vonatkozó inflációs előrejelzésüket: az új cél 8 százalék a korábban becsült 8,7 százalék után. Az infláció leglátványosabban a második negyedévben fog csökkenni Romániában a kereskedelmi bank friss prognózisa szerint.

Idén márciustól fokozatosan csökkeni fog az infláció, a kormány célkitűzése az, hogy év végre egy számjegyűvé mérséklődjék a pénzromlás – jelentette be Adrian Câciu pénzügyminiszter szerdán a parlamentben.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.
szóljon hozzá!