
Fotó: Rostás Szabolcs
Márciusban 14,5 százalékra mérséklődött az éves infláció Romániában a februári 15,5 százalékról – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS). Februárhoz képest átlagosan 1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak márciusban. Tavaly decemberhez képest 2,3 százalékkal emelkedett a fogyasztói árindex.
2023. április 13., 11:362023. április 13., 11:36
A legnagyobb mértékben az élelmiszerárak nőttek az utóbbi egy évben, átlagosan 21,56 százalékkal, míg a nem élelmiszer jellegű termékek 11,06, a szolgáltatások pedig 10,83 százalékkal drágultak. Az INS adatai szerint

A Versenytanács szakértői jelenleg vizsgálják a cukor, a napraforgóolaj, valamint a vaj romániai piacának meghatározó szereplőitől az elmúlt időszakban kartellgyanú miatt rajtaütésszerűen végzett ellenőrzések során begyűjtött adatokat.
Az éves infláció tavaly novemberben 16,8 százalékon tetőzött Romániában, az azt követő két hónapban lassulni kezdett, majd februárban egy megtorpanás, újabb enyhe gyorsulás következett.
A fogyasztói árindex több mint egy éve kétszámjegyű Romániában és tavaly június óta márciusban először csökkent 15 százalék alá. Az elmúlt 12 hónapban 13,2 százalékos volt az átlagos infláció Romániában.
Mint ismeretes, a Román Nemzeti Bank (BNR) arra számít, hogy a következő hónapokban gyorsabb ütemben mérséklődik a fogyasztóiár-index, az energiaár-korlátozó és árkompenzációs intézkedések hatására. Februárban a BNR 7 százalékra csökkentette az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, miután novemberben még 11,2 százalékos fogyasztói árindexet prognosztizált a 2023 végére.

Csökkent az élelmiszerek világpiaci ára márciusban februárhoz képest.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.
szóljon hozzá!