Hirdetés

Elszállt remény: tovább késnek a Fly Lili brassói járatai

•  Fotó: Facebook/FLY LILI

Fotó: Facebook/FLY LILI

Mivel továbbra sem sikerült lezárnia új repülőgépe bejegyzését, kénytelen tovább halasztani brassói és nagyszebeni járatainak elindítását a Fly Lili.

Krónika

2024. július 12., 12:272024. július 12., 12:27

A nagyszebeni légitársaság pénteken jelentette be az újabb halasztást. Mint írták, a Brassó–Vidombák Nemzetközi repülőtérre tervezett járataikat augusztus 2-áig törölik, azt utasokat pedig közvetlenül tájékoztatják a változásokról és a rendelkezésükre álló lehetőségekről

Az augusztus 3-tól meghirdetett járatok menetrend szerint közlekednek

Hirdetés

– közölte a vállalat.

„A Fly Lili továbbra is jelentős erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy minimalizálja az Önöket, utasainkat érő hatásokat” – írták a légitársaság a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében.

„Számos kérés érkezett, de minden esetet kezelünk, hogy a lehető leggyorsabban megoldjuk ezeket a problémákat” – ígérték továbbá a posztban.

A nagyszebeni járatokról ugyanakkor ezúttal nem esett szó.

Amint arról beszámoltunk, a Fly Lili július elején jelentette be, hogy felfüggesztette a jegyárusítást Nagyszebenben és késlelteti brassói járatainak elindítását, mivel az ágazatot sújtó munkaerőhiány miatt nem tudták időben lezárni új repülőgépjeik engedélyeztetési folyamatát, ami miatt brassói járataikat csak július 14-én tudják útnak indítani, a Szebenből indulók sorsa pedig meghatározatlan ideig „a levegőben lóg”.

korábban írtuk

Szárnyát szegték az Erdélyben „kiköltött” légitársaságnak, két városban hoppon maradnak az utasok
Szárnyát szegték az Erdélyben „kiköltött” légitársaságnak, két városban hoppon maradnak az utasok

A Fly Lili légitársaság felfüggesztette a jegyárusítást Nagyszebenben és késlelteti brassói járatainak elindítását.

Mint ismeretes, a Brassó megyei önkormányzat és a romániai alapítású vállalat illetékesei április közepén jelentették be, hogy a németországi Nürnbergbe, Münchenbe és Stuttgartba, a görögországi Thesszalonikibe, a törökországi Isztambulba, valamint az olaszországi Rómába és Milánóba, illetve a spanyolországi Barcelonába is indulnak járatok júniustól, illetve júliustól. A jegyértékesítést az eredetileg bejelentetthez képest bő kéthetes késéssel hirdették meg május 6-án.

korábban írtuk

Elrajtolt a jegyértékesítés a brassói reptér nyáron induló járataira, Barcelona a legdrágább célpont
Elrajtolt a jegyértékesítés a brassói reptér nyáron induló járataira, Barcelona a legdrágább célpont

Az eredetileg bejelentett időponthoz képest kissé megkésve, de hétfő este végre meghirdette a jegyértékesítést a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtérről induló járataira a Fly Lili légitársaság.

Aztán a cég május 20-án bejelentette: a Nagyszebeni Nemzetközi Repülőtérről induló, júliustól érvényes új járatai révén Róma, Milánó, Barcelona, Stuttgart és Nürnberg válik elérhetővé az erdélyi légikikötőből.

korábban írtuk

Öt új külföldi járat is indul a nyáron a nagyszebeni repülőtérről
Öt új külföldi járat is indul a nyáron a nagyszebeni repülőtérről

A Fly Lili légitársaság kedden hivatalosan is bejelentette a Nagyszebeni Nemzetközi Repülőtérről induló, júliustól érvényes új járatait: Róma, Milánó, Barcelona, Stuttgart és Nürnberg válik hamarosan elérhetővé az erdélyi légikikötőből.

A Fly Lili légitársaság 2023 áprilisában indult útjára, jelenleg csupán vakációs charterjáratokat működtet tunéziai és törökországi célpontok felé. Alapítója, Jürgen Faff medgyesi születésű üzletember korábban számos vitatott beruházása, üzletelése miatt vált hírhedtté a térségben: sajtóbeszámolók szerint „fantom” golfpályát épített több millió eurós uniós forrást felhasználva, a pandémia alatt maszkokat szállított az Unifarm állami vállalatnak, amely utólag több millió eurót visszakövetel, illetve vaskos támogatást kapott egy azóta sem működő napelempark kiépítésére is. Faff luxusautó-gyűjteményéről is nevezetes.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben

Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása

Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása
2026. október 13., kedd

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait

Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait
2026. október 13., kedd

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai

A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára

Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára
2026. október 12., hétfő

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?

Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?
2026. október 12., hétfő

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás

Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?

Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?
2026. október 10., szombat

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét
2026. október 09., péntek

Lakásvásárlás: mire elég 100 ezer euró Erdélyben?

Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.

Lakásvásárlás: mire elég 100 ezer euró Erdélyben?
Hirdetés
Hirdetés