
„Egyes politikusok menekülni próbálnak a siker elől" – kommentálta ironikusan hétfőn Traian Băsescu államfő azt a tényt, hogy a kormány továbbra sem zárja le a Román Vasúttársaság teherszállító ágazatának sikeresnek nevezett privatizációját, ehelyett az általa vezetett, nemzetbiztonsági ügyekben illetékes Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) jóváhagyásához köti a tranzakció nyélbe ütését.
2013. augusztus 05., 17:222013. augusztus 05., 17:22
2013. augusztus 05., 17:302013. augusztus 05., 17:30
Az államfő tegnap úgy vélte, a kormány ki akart erőszakolni egy precedenst azáltal, hogy be akarta vonni a CSAT-ot a privatizálási folyamatba, holott inkább a pályázat győztesére kellene nyomást gyakorolni, hogy végre fizesse ki a vételárat. Leszögezte: a CSAT szigorúan a 415/2002-es törvény alapján jár el, amikor nem hajlandó utólagosan szentesíteni a korábban már jóváhagyott folyamatot.
„A CSAT feladata idén február 5-én véget ért, amikor jóváhagyta a privatizációs stratégiát, amely leszögezi: a privatizációs folyamat lebonyolítása a kormány és a közlekedési tárca felelőssége\" – jelentette ki az államfő. Băsescu egyúttal azzal vádolta meg Victor Ponta miniszterelnököt – aki maga is tagja, sőt alelnöke a CSAT-nak –, hogy szándékosan ment szabadságra épp akkor, amikor ő péntekre rendkívüli ülésre összehívta a CSAT-ot, hogy napirendre tűzzék a CFR Marfă ügyét. „Ez nem szép dolog, de megyünk tovább a kohabitáció érdekében\" – fűzte hozzá újfent ironikusan az elnök.
Kemény bírálatok a kormánynak
Băsescu kifejtette: a CSAT már csak azért sem illetékes az ügyben, mert a kormány ellenőrzése nem az ő feladata, hanem a parlamenté. „A CSAT nem foglalkozik részvényeladással\" – hangsúlyozta Băsescu. Az elnök azzal vádolta meg a kormányt, hogy az menekülni próbál a felelősség elől. Felrótta azt is, hogy a kormány nem jelentette meg a Hivatalos Közlönyben a privatizációs tender végeredményéről szóló határozatot. A törvények értelmében a győztesnek ezt követően 30 napon belül ki kell fizetnie a vételár tíz százalékát – jelen esetben 20,2 millió eurót –, majd újabb 30 napon belül a vételár további részét. A határozat közzé tétele nélkül azonban nem lehet megkötni a szerződést.
Az államfő emlékeztetett: a folyamat „levegőben lóg\", miközben a kormány nem tartja be a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felé vállalt kötelezettségét, miszerint szeptember végéig magánkézbe adja a céget. Emellett annak a veszélyét is felvázolta, hogy a győztesnek kihirdetett Grup Feroviar Român (GFR) kártérítést követel, amit közpénzből kell kifizetni. Ezért felszólította a kormányt, hogy ne akadályozza tovább a privatizációs folyamatot.
Mint arról beszámoltunk, Băsescu nem nevezett ki új közlekedési minisztert a korrupció miatt nem jogerősen öt év szabadságvesztésre ítélt, és ezért július közepén lemondott Relu Fenechiu helyett, ehelyett úgy döntött, hogy 45 napos mandátumának lejártáig Victor Ponta miniszterelnök töltse be az ügyvivő miniszteri tisztséget is, és ő vigye véghez a CFR Marfă privatizációját, vállalva a felelősséget az esetleges kudarcért. Egyúttal kételyének adott hangot azzal kapcsolatosan, hogy a GFR valóban rendelkezik-e a CFR Marfă átvételéhez szükséges 202 millió euróval. Ponta ugyanakkor jelezte: a kormány csak akkor írja alá a szerződést, ha azt előbb a CSAT is jóváhagyja. Az államfő péntekre, Ponta távollétében összehívta a CSAT-ot, amely azonban nem döntött érdemben az ügyről.
GFR: sötét erők támadása
Egyébként tegnap fölröppent a hír, hogy a GFR vagyonát és számláit zárolta az adóhatóság, amely azonban a nap folyamán közleményben tudatta, hogy nincs szó ilyesmiről. A Grampet–GFR cégcsoport hétfőn közleményben reagált a cég és a privatizációs folyamat kapcsán felröppent hírekre. A kommüniké szerint a cég elleni támadássorozatot egy gazdasági és médiaérdekcsoport irányítja, amely el akarja hitelteleníteni a cégcsoportot, és ki akarja siklatni a privatizációt. A közlemény szerint a privatizáció ellehetetlenítésére irányuló erőfeszítések a nemzetbiztonság elleni támadásnak minősülnek. Hozzáteszik: a GFR-nek nincsenek anyagi gondjai, sőt jelenleg a világ első öt pénzintézete között számon tartott bankok közül tárgyalnak néhánnyal arról, hogy azok finanszírozzák a CFR Marfă megvásárolását.
Nőnek a vasúti jegyárak
Az IMF nem csupán a CFR Marfă privatizációja kapcsán szól bele a vasúttársaság jövőjébe. A kormány az újabb készenléti hitel-megállapodás érdekében nem csupán azt vállalta, hogy szeptember végéig lezárja a teherszállító cég privatizációját, hanem azt is, hogy szeptembertől nőnek az utasszállító részleg, a CFR Călători tarifái is, vagyis a cég talpon maradása érdekében nőnek a jegyárak. Mindez azért szükséges, mert a CFR részlegei az elmúlt években összesen mintegy négymilliárd lejnyi veszteséget halmoztak fel.
A jegyáremelések ugyanakkor szakértők szerint nem biztos, hogy kihúzzák a csávából a céget. Ştefan Roşeanu, a CFR Călători korábbi vezérigazgatója például emlékeztetett: 2011-ben 18 százalékkal nőttek a vasúti jegyárak, miközben 2012-ben a jegyek értékesítéséből származó közvetlen bevétel csupán 5 százalékkal volt nagyobb. Ez pedig szerinte azt jelenti, hogy sokan blicceltek, vagy más közlekedési eszközzel jutottak el célpontjukba.
A közlekedési tárca egyébként más módszereket is megnevezett a cég veszteségeinek mérséklésére. Egyrészt felülvizsgálnák az utasszállító ágazatnak jutó állami támogatás összegét – igaz, ez az összeg jelenleg még a szerelvények üzemben tartásához szükséges összeg felét sem fedezi. Emellett felvetődött egyes veszteséges alegység felszámolása, valamint 1500 kilométernyi, alacsony kihasználtságú pályaszakasz bérbe adása.
Koalíciós egyeztetésen próbálják meg tisztázni a bukaresti kormánypártok vezetői a költségvetés miatti, botrányba torkolló nézeteltéréseket.
Miközben tovább késik a hatósági fellépés az üzemanyagárak drasztikus emelkedésének megfékezése érdekében, a kőolaj világpiaci árának alakulását lekövetve, csütörtökön tovább drágult mind a benzin, mind a gázolaj a romániai töltőállomásokon.
Az adóemelések, a háborúk okozta gazdasági válság, illetve az abból fakadó bizonytalanság miatt az otthont választók számára már sokkal inkább számít fő szempontnak a lakás ára, semmint az, hogy megfeleljen addigi elképzeléseiknek, igényeiknek.
Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.
Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.
A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.
Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.
A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).
A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.
szóljon hozzá!