
Fotó: Székelyhon
Az év végéig érvényesek lehetnek a csődbe ment Euroinsnél megvásárolt kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb/RCA), miután a Pénzügyi Felügyelet (ASF) azt kéri a kormánytól, hogy hosszabbítsa meg az amúgy idén szeptember 8-án lejáró kötvények érvényességét.
2023. augusztus 08., 15:302023. augusztus 08., 15:30
2023. augusztus 08., 18:012023. augusztus 08., 18:01
Valentin Ionescu, a Pénzügyi Felügyelet biztosítási- viszontbiztosítási ágazatának vezérigazgatója az Euronewsnak úgy nyilatkozott, az ASF kérte a kormánytól, hogy az Euroins-kötvények érvényességét hosszabbítsák meg 90 nappal, 2023. december 8-ig.
A Pénzügyi Felügyelet illetékese elmondta, a javaslat azért született, mert mostanáig kevés kötvényt mondtak fel, és várhatóan sok lesz még érvényben szeptember elején. Rámutatott:
Valentin Ionescu szerint a pénzügyminisztérium terjeszti elfogadásra a kormány elé a jogszabályjavaslatot.

Indulhat a csődeljárás az Euroins biztosítótársaság ügyében – döntött pénteken a bukaresti törvényszék, és ezzel az is eldőlt, hogy meddig maradnak érvényben a náluk kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások.
Amint arról korábban írtunk, a Pénzügyi Felügyelet 2023. március 17-án vonta vissza az Euroins Románia működési engedélyét a biztosítótársaság fizetésképtelenségre hivatkozva. A hatóság azt követően döntött a működési engedély visszavonásáról, hogy a cég nem tett eleget a fizetőképessége helyreállítását célzó felszólításoknak.
A bukaresti ítélőtábla április 28-án elutasította az Euroins Romániának azt a kérését, hogy függessze fel a Pénzügyi Felügyelet döntését a biztosítótársaság működési engedélyének visszavonásáról. Ítéletében a bíróság megállapította, hogy az ASF döntése jogszerű volt.
Június 9-én pedig a bukaresti törvényszék úgy döntött, indulhat a csődeljárás az Euroins biztosítótársaság ügyében, és ezzel az is eldőlt, hogy meddig maradnak érvényben azok a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb/RCA), amelyeket a tavaly év végén még 32,7 százalékos piaci részesedéssel rendelkező társaságnál kötöttek meg az autótulajdonosok. Ugyanis a vonatkozó jogszabályok értelmében ettől a pillanattól számított 90 napon belül, azaz
Az Állami Garanciaalap 7500 ügyfélnek nagyjából 27 millió lej értékben fizetett vissza pénzt a még érvényben levő Euroins-kötvények ellenértékeként.

Elutasította csütörtökön a bukaresti ítélőtábla az Euroins Romániának azt a kérését, hogy függessze fel a Pénzügyi Felügyelet (ASF) döntését a biztosítótársaság működési engedélyének visszavonásáról.
Mint ismeretes, az Astra (2015), a Carpatica (2016), és a City Insurance (2021) után az Euroins nyolc év alatt már a negyedik nagy biztosító, amely tönkrement Romániában, valamennyiük portfóliójának jelentős részét a – dömpingáron kínált – gépjármű-felelősségbiztosítások tették ki. A bebukott biztosítókkal szembeni kárigények rendezését a biztosítási garanciaalap (FGA) veszi át.
Az Euroins Románia a bolgár Eurohold Csoport tulajdona.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint a következő két hétben kiemelt feladat a helyreállítási terv (PNRR) keretében finanszírozott beruházások befejezése és átvétele.
Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – értékelt szerdán az Agerpresnek Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.
1 hozzászólás