Hirdetés

Csődeljárás indul az Euroins ellen, így az is eldőlni látszik, meddig érvényesek a náluk kötött biztosítások

•  Fotó: Euroins

Fotó: Euroins

Indulhat a csődeljárás az Euroins biztosítótársaság ügyében – döntött pénteken a bukaresti törvényszék, és ezzel az is eldőlt, hogy meddig maradnak érvényben azok a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb/RCA), amelyeket a tavaly év végén még 32,7 százalékos piaci részesedéssel rendelkező társaságnál kötöttek meg az autótulajdonosok.

Krónika

2023. június 09., 12:192023. június 09., 12:19

Ugyanis a vonatkozó jogszabályok értelmében ettől a pillanattól számított 90 napon belül, azaz

2023. szeptember 8-án az Euroins által kibocsátott biztosítások már nem lesznek érvényesek.

Hirdetés

A CITR-t, amely a City Insurance, a Carpatica Asig és a Certasig csődeljárásait is kezeli, nevezték ki csődbiztosnak. A döntés nem jogerős, az érintett felek megfellebbezhetik.

Mint ismeretes, Pénzügyi Felügyelet (ASF) 2023. március 17-án vonta vissza az Euroins Románia működési engedélyét a biztosítótársaság fizetésképtelenségre hivatkozva. A hatóság azt követően döntött a működési engedély visszavonásáról, hogy a cég nem tett eleget a fizetőképessége helyreállítását célzó felszólításoknak.

korábban írtuk

Jogszerű volt az Euroins működési engedélyének visszavonása a bukaresti ítélőtábla szerint
Jogszerű volt az Euroins működési engedélyének visszavonása a bukaresti ítélőtábla szerint

Elutasította csütörtökön a bukaresti ítélőtábla az Euroins Romániának azt a kérését, hogy függessze fel a Pénzügyi Felügyelet (ASF) döntését a biztosítótársaság működési engedélyének visszavonásáról.

A bukaresti ítélőtábla április 28-án elutasította az Euroins Romániának azt a kérését, hogy függessze fel a Pénzügyi Felügyelet döntését a biztosítótársaság működési engedélyének visszavonásáról. Ítéletében a bíróság megállapította, hogy az ASF döntése jogszerű volt.

Az Astra (2015), a Carpatica (2016), és a City Insurance (2021) után az Euroins nyolc év alatt már a negyedik nagy biztosító, amely tönkrement Romániában,

valamennyiük portfóliójának jelentős részét a – dömpingáron kínált – gépjármű-felelősségbiztosítások tették ki. A bebukott biztosítókkal szembeni kárigények rendezését a biztosítási garanciaalap (FGA) veszi át.

Az Euroins Románia a bolgár Eurohold Csoport tulajdona.

korábban írtuk

„Elutasította a kezelést a páciens”. Több összetevő vezetett az Euroins biztosító csődjéhez
„Elutasította a kezelést a páciens”. Több összetevő vezetett az Euroins biztosító csődjéhez

Nem lehetett megelőzni az Euroins – és a korábban csődbe ment – biztosítótársaságok bebukását Birtalan József, a pénzügyi felügyelet (ASF) vezetőtanácsának tagja szerint, részben mert a hatóság nem korlátozhatja egy cég piaci részesedését.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Velünk van a baj, nem pedig a gépekkel: Románia digitalizációs paradoxona

Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.

Velünk van a baj, nem pedig a gépekkel: Románia digitalizációs paradoxona
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben

Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben
2026. október 13., kedd

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása

Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása
2026. október 13., kedd

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait

Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai

A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai
2026. október 13., kedd

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára

Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára
2026. október 12., hétfő

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?

Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás

Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás
2026. október 10., szombat

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?

Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?
2026. október 10., szombat

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét
Hirdetés
Hirdetés