Hirdetés
Vevőt keresnek a Praktiker Romániára

Vevőt keresnek a Praktiker Romániára

Egy romániai csődgondnok céget bíztak meg a Praktiker itteni érdekeltségének az értékesítésével – közölte kedden a Mediafax hírügynökség.

2014. február 11., kedd

Oda az IMF-hitel?

A várakozásokkal ellentétben mégsem írja alá a nemzetközi hitelezőkkel kötött megállapodáshoz kapcsolódó szándéknyilatkozatot Traian Băsescu – jelentette be Victor Ponta miniszterelnök, egy, az államfővel folytatott telefonbeszélgetésre hivatkozva.

Oda az IMF-hitel?
Oda az IMF-hitel?
2014. február 11., kedd

Oda az IMF-hitel?

2014. február 11., kedd

Egyre többen váltanak telefonszolgáltatót

Több mint 1,2 millió telefonszámot vittek át más szolgáltatóhoz a romániai ügyfelek 2008 októbere óta. Ezek többsége, 68 százalékuk, azaz közel 825 ezer szám a mobiltelefon-piacon „cserélt gazdát” – számolt be a távközlésért felelős országos hatóság. 

Egyre többen váltanak telefonszolgáltatót
Hirdetés
2014. február 10., hétfő

Az üzleti forgalom növekedésére számítanak a vállalatvezetők

A romániai vállalatvezetők 40 százaléka számít ebben az évben az általa vezetett cég üzleti forgalmának növekedésére, ehhez képest tavaly csak a menedzserek 25 százaléka volt ennyire optimista – derült ki az EY Románia tanácsadó cég felméréséből. 

Az üzleti forgalom növekedésére számítanak a vállalatvezetők
2014. február 10., hétfő

IMF-megállapodás: álbiztonságérzet a voksokért

Még mindig nem tudni, hogy mi lesz a készenlétihitel-megállapodás sorsa, mivel Traian Băsescu arra vár, hogy a kormány postázza neki a szándéknyilatkozat tervét, s csak azt követően fog dönteni a kérdésben. Az államfő erről hétfőn beszélt Kolozsváron.

IMF-megállapodás: álbiztonságérzet a voksokért
Hirdetés
2014. február 09., vasárnap

Erőltetett elektronikus fizetés

Nincsenek elragadtatva a román jegybank illetékesei és szakértők a kormány tervétől, amely korlátozná a jogi és magánszemélyek készpénzfizetését. A Ponta-kabinet ugyancsak törvényben szabna felső határt a bankok által felszámolt kezelési költségeknek.

Erőltetett elektronikus fizetés
Erőltetett elektronikus fizetés
2014. február 09., vasárnap

Erőltetett elektronikus fizetés

2014. február 06., csütörtök

A bankokat segítheti a hitelfelezés

Minden irányból támadások érik a kormány azon javaslatát, amely szerint két évig megfeleztetnék a kisjövedelműek havi banki törlesztőrészletét. Victor Ponta miniszterelnök a fogyasztás felpörgetését várja az intézkedéstől.

A bankokat segítheti a hitelfelezés
A bankokat segítheti a hitelfelezés
2014. február 06., csütörtök

A bankokat segítheti a hitelfelezés

Hirdetés
2014. február 06., csütörtök

Ismét helyzetbe hoznák a Szatmár megyei szőlősgazdákat

Szakmai alapokra helyeznék a térségbeli borászatot és garantálni kívánják a versenyek tisztaságát a nemrég alakult Szatmár Megyei Hegyközség alapítói, akik szerint csakis akkor lesz lehetőség fellendíteni a borturizmust, ha rendet teremtenek az ágazatban.

Ismét helyzetbe hoznák a Szatmár megyei szőlősgazdákat
2014. február 06., csütörtök

Emelkedett decemberben a nettó átlagbér

Mintegy 110 lejjel, 6,7 százalékkal emelkedett decemberben a nettó átlagbér novemberhez képest, elérve az 1760 lejt – számolt be az Országos Statisztikai Intézet (INS). A fizetések a legtöbb gazdasági ágazatban növekedtek.

Emelkedett decemberben a nettó átlagbér
Emelkedett decemberben a nettó átlagbér
2014. február 06., csütörtök

Emelkedett decemberben a nettó átlagbér

2014. február 06., csütörtök

Nagyobb inflációt vár a román jegybank

Felfelé módosította a Román Nemzeti Bank (BNR) az idei éves inflációs előrejelzését, amelyet 3,5 százalékra emelt a korábbi 3 százalékról. Mugur Isărescu jegybankelnök bejelentette azt is, hogy 2015-ben 3,2 százalékos éves inflációra számítanak.

Nagyobb inflációt vár a román jegybank
Nagyobb inflációt vár a román jegybank
2014. február 06., csütörtök

Nagyobb inflációt vár a román jegybank

2014. február 06., csütörtök

Bővültek a román ipari megrendelések

A decemberi visszaesés ellenére tavaly éves szinten 8,4 százalékkal nőttek az ipari megrendelések Romániában a 2012-es évhez képest – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Bővültek a román ipari megrendelések
Bővültek a román ipari megrendelések
2014. február 06., csütörtök

Bővültek a román ipari megrendelések

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
2014. február 05., szerda

Alkotmányellenes elbocsátások

A kormánynak 60 ezer korábban megszüntetett állást kell újra létrehoznia az alkotmánybíróság szerdai döntése értelmében.

Alkotmányellenes elbocsátások
Alkotmányellenes elbocsátások
2014. február 05., szerda

Alkotmányellenes elbocsátások

Hirdetés
2014. február 05., szerda

Szakosodó állásbörzék

A szakosodott állásbörzéket kedvelik inkább a háromszéki munkaadók, akik azt mondják, így biztosabban találnak megfelelő munkaerőt.

Szakosodó állásbörzék
Szakosodó állásbörzék
2014. február 05., szerda

Szakosodó állásbörzék

2014. február 05., szerda

Nem kértek a pályakezdőkből, elestek a támogatástól

Több mint 600 ezer lejtől estek el a Kovászna megyei munkáltatók, mivel nem kellően tájékozottak – közölte Édler András.

Nem kértek a pályakezdőkből, elestek a támogatástól
2014. február 05., szerda

Infrastruktúrára költené el a legtöbb EU-s pénzt a kormány

Az infrastruktúra fejlesztésére és környezetvédelmi projektekre költené a kormány a 2014–2020-as uniós költségvetési időszakban lehívandó EU-s alapok nagy részét – számolt be Victor Ponta miniszterelnök. 

Infrastruktúrára költené el a legtöbb EU-s pénzt a kormány
Hirdetés
2014. február 05., szerda

Külföldi tankolással fenyegetnek a fuvarozók

Külföldön fogják vásárolni az üzemanyagot a közúti szállítók, ha a kormány nem mond le a gázolajra kivetendő literenkénti hét eurócentes pluszadó bevezetéséről – közölte a Közúti Szállítók Országos Szövetsége (UNTRR). 

Külföldi tankolással fenyegetnek a fuvarozók
2014. február 04., kedd

IMF: Románia jobban teljesít, de kell a gyeplő

Ugyan minden jel arra utal, hogy a vártnál jobban teljesített a román gazdaság, de a nemzetközi hitelezők továbbra is igen rövidre fogják a gyeplőt, amikor a különböző gazdasági engedményekről kerül szó.

IMF: Románia jobban teljesít, de kell a gyeplő
Hirdetés
2014. február 04., kedd

Az adópolitikát kifogásolják az üzletemberek

A gazdasági válság kitörése óta Románia egyik kormánya sem tudott kidolgozni hatékony adópolitikát, ez pedig gazdasági visszaeséshez, valamint a lakosság elszegényedéséhez vezetett – véli Gabriel Biriş, a Romániai Üzletemberek Egyesületének alelnöke. 

Az adópolitikát kifogásolják az üzletemberek
Hirdetés
Hirdetés