
Adományalapot hozott létre Ukrajna számára az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD). A közép- és kelet-európai gazdaságok átalakulásának finanszírozására 1991-ben létrehozott londoni pénzintézet tájékoztatása szerint az új alapban 11 millió euró gyűlt össze.
2014. november 04., 19:462014. november 04., 19:46
Az alaphoz eddig az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Svájc, Svédország, Hollandia, Németország, Franciaország és Finnország járult hozzá befizetésekkel, Dánia, Japán és Norvégia pedig jelezte, hogy fontolóra vette anyagi hozzájárulását.
Az EBRD szerint az alap elsődleges célja a legsürgetőbb ukrán gazdasági problémák megoldásának és az ukrán gazdaság stabilizálásához elengedhetetlen reformok elkezdésének elősegítése, valamint az ukrajnai EBRD-programok tervezett kiterjesztésének előkészítése.
Az alap erőteljesen a beruházási klíma javítására, a korrupció elleni fellépésre, a bankszektor stabilizálására, az energiaellátási biztonság megteremtésére, a magánszektor versenyképességének javítására és a települési infrastruktúra fejlesztésére összpontosít.
Az EBRD már tavasszal bejelentette, hogy ukrajnai finanszírozási programjainak kibővítését tervezi. Az EBRD a legnagyobb egyedi befektető Ukrajnában, amelynek eddig összesen 9,5 milliárd euró finanszírozást folyósított. A bank súlyos recessziót jósol az ukrán gazdaságban: jelenleg érvényes előrejelzése szerint az ukrán hazai össztermék (GDP) az idén 9 százalékkal, jövőre további 3 százalékkal zuhan.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!