Hirdetés

Lakat kerülhet jó néhány kisboltra

Minden 163 vásárlóra jut egy bolt Romániában – derül ki a Vektor MF által szerdán nyilvánosságra hozott kutatásból. Mint a szakértők rámutatnak, ez a szám ugyan azt sugallja, hogy igen sok üzlet van az országban, azonban – teszik hozzá – ezek nem egyenlően oszlanak el a különböző vidékek között.

Krónika

2014. október 29., 15:462014. október 29., 15:46

Egy nagyobb városban élő például azt hihetné, hogy a szuper- vagy hipermarketek elterjedtek a romániai kereskedelemben, holott lényegesen túlreprezentáltak a kisboltok.

Az országban a kutatás szerint 122 100 bolt van, ezek közül viszont alig 1,1 százalékot tesznek ki a szuper- vagy hipermarketek. Ezek pedig a nagyvárosokba koncentrálódnak, ahol akár három-négyet is megtalálunk akár egyetlen utcában is, s bár egymástól próbálják átcsalogatni a vásárlókat, valamennyi nagy bevételeket regisztrál. A kutatás tanulságai szerint a nagy üzletláncok pénztárainál hagyja a romániai lakosság a vásárlásra szánt pénzösszeg felét.

A kisebb boltok főként a kisvárosokban és vidéken vannak, ahol a lakosság vásárlóereje is kisebb. Természetesen vannak kisüzletek a nagyvárosokban is, ezeket főként a tömbházak földszintjén találjuk meg, s többnyire azokra a vásárlókra alapozzák bevételeiket, akik egy liter olajért vagy egy kenyérért nem mennek el egy nagyobb üzletbe. Létezésük azonban kezd veszélybe sodródni, mivel egyre több multinacionális üzletlánc fedezi fel magának ezt a szegmenst, s nyit kisboltokat a lakónegyedekben.

A Vektor MF becslései szerint a romániai boltok száma folyamatosan csökkenni fog, mivel az ezentúl megnyíló üzletek száma alacsonyabb lesz, mint azoké, amelyek kénytelenek lesznek lehúzni a redőnyt.

De nemcsak a kisboltok jutnak erre a sorsra a szakemberek szerint, hanem – amiatt, hogy nagyszámú üzletközpont koncentrálódik sokszor igen kis területre – elkerülhetetlenül oda fog vezetni, hogy egyesekre lakat kerül. Ugyanakkor – teszik hozzá az elemzés készítői – a konkurencia fő vesztesei a kisboltok lesznek, becsléseik szerint a multinacionális üzletláncok piaci részesedése az elkövetkező években a jelenlegi 50 százalékról 55 százalékra fog bővülni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
Hirdetés