Hirdetés

Megosztanák a terheket – A devizahiteleseket segítené az RMDSZ

Miután az egy évvel ezelőtt iktatott hasonló kezdeményezésük a parlamentben elakadt, újabb devizahitelekre vonatkozó törvénytervezetet dolgoz ki az RMDSZ. Mint Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere keddi sajtótájékoztatóján elmondta, a megosztott felelősség elvére alapozott tervezetet nyújtanak be.

Bíró Blanka

2014. október 28., 19:242014. október 28., 19:24

Eszerint a valutában felvett hiteleket a hitelszerződés aláírásának pillanatában érvényes árfolyamon számolnák át lejbe, az árfolyamnövekedés miatti összeget pedig három felé osztanák, 30 százalékot a hitelt kérelmező, további 30 százalékát az állam térítené meg a banknak, míg a 40 százalék lenne a pénzintézet vesztesége.

Antal rámutatott, az államot is terheli felelősség, hiszen nem tartották be a határidőt, nem tért át az ország euróra, másrészt a jegybankon keresztül az állam szabályozta a hitelek feltételeit, és nem zárták ki az árfolyamkockázatot azáltal, hogy nem kötelezték a bankokat, hogy csak abban a pénznemben adjanak hitelt, amiben a kérelmező a jövedelmét kapja.

A székelyföldi politikus szerint ezzel a megosztott tehervállalással több százezer családot menthetnek meg a kilakoltatástól, és megakadályozhatják, hogy összeomoljon az ingatlanpiac. A végrehajtásokra vonatkozó szabályozás értelmében télen nem lehet kilakoltatni, tavaszra viszont egyszerre sok lakást árvereznek, ez lenyomja az árakat – fejtette ki.

Hozzátette: Sepsiszentgyörgyön évente mintegy száz család veszíti el otthonát a valutában felvett hitelek miatt, rajtuk az önkormányzat sem tud segíteni, mert ha már volt saját tulajdonú ingatlanuk, akkor nem jogosultak szociális lakásra. Akik megpróbáltak önerőből boldogulni, a társadalom peremére szorulnak, ecsetelte az elöljáró.

Közben Cseke Attila Bihar megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő arról számolt be, hogy a román pártok még mindig nem tanúsítanak politikai akaratot a szövetség által egy éve iktatott, a devizahitelesek problémáira vonatkozó törvénykezdeményezésének az elemzésére. A tervezetet a szenátus júniusban elfogadta, ám az alsóházban elakadt.

Cseke emlékezetett, hogy javaslatuk értelmében a devizahitelek visszafizetése a szerződés megkötésekor érvényes valutaárfolyam alapján történne, az árverés alatt álló ingatlanokat pedig az önkormányzatok vásárolhatnák fel, elkerülve ezáltal a kilakoltatást. Cseke egyúttal arra is kitért, hogy a szerződésekben megtalálható tisztességtelen feltételek szabályozására elfogadott új európai direktíva csak a 2016 márciusa után megkötendő hitelszerződésekre lesz érvényes, ám a nemzeti jogban is szükség van erre vonatkozó szabályozásra.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
Hirdetés