Hirdetés
Kártyás fizetéssel spórolnának

Kártyás fizetéssel spórolnának

A bankkártyás fzetések előtérbe kerülését szorgalmazza a kormány, ennek ugyanis a gazdaság több szegmensében is jótékony hatásai lennének – nyilatkozta Cătălin Creţu, a Visa Europe illetékese.

2014. június 16., hétfő

Nem elég a vállalkozók szerint a tb-csökkentés

A tb-csökkentésnél hatékonyabb és szélesebb körű intézkedéseket várnak a kormánytól a Krónikának nyilatkozó erdélyi üzletemberek és gazdasági szakértők, akik között olyan is akad, aki szerint az intézkedés mindössze kampányfogás. 

Nem elég a vállalkozók szerint a tb-csökkentés
2014. június 16., hétfő

Már januártól módosítanák az oszlopadót

Már január elsejétől módosíthatja a kormány az ettől az évtől a különleges építményekre kivetett úgynevezett oszlopadót, amennyiben bebizonyosodik, hogy az illeték költségvetésre gyakorolt hatása jóval nagyobb az előrejelzésekhez képest. 

Már januártól módosítanák az oszlopadót
Hirdetés
2014. június 15., vasárnap

Európa marad a Gazprom fő pénzforrása

A Kínával kötött, összességében csaknem 400 milliárd dolláros gázmegállapodás ellenére továbbra is Európa marad a Gazprom orosz gázipari cég legfontosabb nyereségforrása – áll a Standard and Poor's legfrissebb elemzésében.

Európa marad a Gazprom fő pénzforrása
Európa marad a Gazprom fő pénzforrása
2014. június 15., vasárnap

Európa marad a Gazprom fő pénzforrása

2014. június 15., vasárnap

Külföldi munka: fizet a diploma

A válság 2008-as begyűrűzése óta lényegesen csökkentek a külföldön munkát vállaló romániaiak által hazaküldött összegek, ugyanakkor a „küldő országok” tekintetében is jelentős változásokról beszélhetünk.

Külföldi munka: fizet a diploma
Külföldi munka: fizet a diploma
2014. június 15., vasárnap

Külföldi munka: fizet a diploma

Hirdetés
2014. június 15., vasárnap

Fedezet nélküli kampányígéret?

Akár az 5 milliárd lejt is elérheti 2015-ben a társadalombiztosítási hozzájárulás-csökkentés a becslések szerint – a jövő évi büdzsében ezáltal keletkező lyuk betömésére azonban a kormánynak egyelőre nincsenek megoldásjavaslatai

Fedezet nélküli kampányígéret?
Fedezet nélküli kampányígéret?
2014. június 15., vasárnap

Fedezet nélküli kampányígéret?

2014. június 12., csütörtök

Nagy meccsek a kiskocsmákban – A forgalom fellendülését várják a vb-től

Számtalan lehetőség közül választhat idén is, aki úgy dönt, hogy nem csak otthon a karosszékből szeretné követné a futball-világbajnokság mérkőzéseit: sok kiskocsma, kávézó vagy vendéglő készül az év sporteseményére.

Nagy meccsek a kiskocsmákban – A forgalom fellendülését várják a vb-től
Hirdetés
2014. június 12., csütörtök

Megalázás, kizsákmányolás is lehet a Made in Europe felirat mögött

Kizsákmányolják a kelet-európai munkaerőt a nagy nyugati divatmárkák, amelyek rendkívül alacsony bérért, elfogadhatatlan körülmények között dolgoztatnak főként nőket Szlovákiától Grúziáig, Romániát is beleértve. 

Megalázás, kizsákmányolás is lehet a Made in Europe felirat mögött
2014. június 12., csütörtök

Mágnesként vonzza a befektetőket Szászsebes

A romániai és külföldi befektetők egyik legkedveltebb célpontjává vált az elmúlt öt évben Szászsebes, ami a térségben a munkanélküliek számának drasztikus csökkenéséhez és az életszínvonal növekedéséhez vezetett.

Mágnesként vonzza a befektetőket Szászsebes
Mágnesként vonzza a befektetőket Szászsebes
2014. június 12., csütörtök

Mágnesként vonzza a befektetőket Szászsebes

2014. június 12., csütörtök

Szándéknyilatkozat nélkül távozik Bukarestből az IMF

Nem hiába aludt nyugtalanul csütörtökre virradóra Victor Ponta kormányfő: az IMF küldöttsége novemberre halasztotta a készenlétihitel-megállapodás harmadik felülvizsgálatát, így szándéknyilatkozat nélkül hagyhatják el Bukarestet.

Szándéknyilatkozat nélkül távozik Bukarestből az IMF
2014. június 11., szerda

Nem űztek sportot a tévévásárlásból a futball-vb előtt

A csütörtökön kezdődő brazíliai labdarúgó-világbajnokság népszerű­ségét próbálják meglovagolni a nagy elektronikai cikkek forgalmazói, és különböző akciókkal szeretnék tévé- vagy éppen hűtőszekrény-vásárlásra fogni potenciális ügyfeleiket.

Nem űztek sportot a tévévásárlásból a futball-vb előtt

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
2014. június 11., szerda

Könyvelők panaszai – Ausztriai képzésen vettek részt háromszéki szakemberek

A gyorsan változó és gyakran szakmaiatlan adótörvényekre, a tisztességtelen konkurenciára panaszkodnak a könyvelők.

Könyvelők panaszai – Ausztriai képzésen vettek részt háromszéki szakemberek
Hirdetés
2014. június 11., szerda

Egy kis erdélyi gazdaságtörténet

A közgazdászok nagy része sem tudja, hogy Brassai Sámuel közgazdász is volt, pedig Bankismeret című könyvét az amerikai Harvard Egyetem négy nyelven adta ki nemrégiben – avatott be Somai József közgazdász kolozsvári könyvbemutatóján.

Egy kis erdélyi gazdaságtörténet
Egy kis erdélyi gazdaságtörténet
2014. június 11., szerda

Egy kis erdélyi gazdaságtörténet

2014. június 11., szerda

Európai támogatás két háromszéki klaszternek

A versenyképesség növelésére nyertek európai támogatást a háromszéki klaszterek. A Pro Wood faipari és a Transylvania Textil & Fashion regionális könnyűipari klaszter egyenként 200 ezer eurót nyert az ágazati operatív program keretében.

Európai támogatás két háromszéki klaszternek
2014. június 11., szerda

Üzemanyag-drágulásban listavezető Románia

Romániában drágult a leggyorsabb ütemben a benzin az elmúlt időszakban – derül ki a Bloom­berg által készített, Pain at the Pump (Fájdalom a töltőállomáson) nevű legfrissebb rangsorából.

Üzemanyag-drágulásban listavezető Románia
Hirdetés
2014. június 11., szerda

Javította a Világbank Romániára vonatkozó előrejelzését

Javította a Világbank a Románia gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzéseit a következő három évre: a nemzetközi pénzintézet tájékoztatása szerint idén a januárban előrevetített 2,5 helyett 2,8 százalékos emelkedés várható. 

Javította a Világbank Romániára vonatkozó előrejelzését
2014. június 11., szerda

Az Omniasig ügyfeleit is kihallgatják

Főként erdélyi megyék érintettek az Omniasig biztosítótársaságnál május közepén kirobbant botrányban, amelynek nyomán a rendőrség több ezer ügyfél kihallgatására készül annak ellenére, hogy a korábbi bejelentések szerint az ügy nem érintette a klienseket.

Az Omniasig ügyfeleit is kihallgatják
Az Omniasig ügyfeleit is kihallgatják
2014. június 11., szerda

Az Omniasig ügyfeleit is kihallgatják

Hirdetés
2014. június 10., kedd

Támogatást kérnek a gyógyfürdők üzemeltetői

A gyógyfürdőhelyek állami támogatásának, illetve népszerűsítésének hiányát kifogásolják a turisztikai munkaadói szövetségek illetékesei, akik szerint beruházások nélkül a fürdők néhány éven belül tönkremennek.

Támogatást kérnek a gyógyfürdők üzemeltetői
Hirdetés
Hirdetés