Enyhítette az adókedvezmények odaítélésének feltételeit a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, abban bízva, hogy több befektetőt sikerül bevonzani a tértségbe, és ezáltal több új munkahely alakul.
A megkérdezett cégek több mint fele igénybe venné a brassói nemzetközi repülőtér teherszállítási szolgáltatását. A Brassó megyei önkormányzat megbízásából a Transilvania Egyetem Gazdaságtudomány Kara készített megvalósíthatósági tanulmányt.
Nem élénkült meg a sportfogadó irodák forgalma a labdarúgó-világbajnokság kezdete óta, ugyanakkor hiába várta forgalma megélénkülését a futballmérkőzésektől számos vendéglátó-ipari egység is.
A keddtől a bankkölcsönnel rendelkező, kisjövedelmű ügyfelek által igényelhető hitelfelezés költségvetésre gyakorolt hatása jelentősen elmaradhat a pénzügyminisztérium által előrevetített adatoktól: a hitelesek többsége számára a lehetőség nem hatékony.
A tengerpart a legnépszerűbb nyaralási célpont a romániai lakosság számára, függetlenül attól, hogy külföldön vagy belföldön kívánnak üdülni – derül ki a Paralela 45 utazási iroda hétfői közleményéből.
Fokozatosan talpra áll az európai munkaerőpiac, 2011 óta most először nő egyszerre a GDP, a foglalkoztatási ráta és a háztatások jövedelme – állapította meg hétfőn közzétett negyedéves jelentésében az Európai Bizottság.
Nő az egészségügyben dolgozók fizetése – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Ioana Petrescu pénzügyminiszter, miután tárgyalt az ágazatban dolgozókat tömörítő Sanitas szakszervezet képviselőivel.
Noha a fogyasztóknak duplán kiszámlázott zöldbizonylatok miatt foganatosított intézkedések nyomán júliustól csökkennie kellene a villanyszámlának, az oszlopadó révén a lakosság számára a villanyáram ezentúl is ugyanannyiba fog kerülni.
Újra kisüt a nap a sóvidéki turizmus fölött: szombaton nyílt nappal avatják fel a korszerűsített, több mint ötezer négyzetméteren elterülő parajdi kikapcsolódási központot.
A szenátus már elfogadta azt RMDSZ által tavaly előterjesztett törvénytervezetet, amely a devizahitelesek kisegítését célozza oly módon, hogy azok törlesztő-részletét a szerződés megkötésének napján jegyzett valutaárfolyamon számolnák újra.
Maros megye gazdaságában a kereskedelem teljesen mellékvágányra terelte az ipart. Az utóbbi húsz évben számos, valamikor virágzó ipari egység tűnt el a város térképéről, az ócskavasként elherdált gyárak helyett bevásárlóközpontok jelentek meg.
Több mint 300 millió eurót veszített tavaly a román állam a cigarettacsempészet miatt – derül ki az országban jelen levő legnagyobb dohányipari vállalatok által megrendelt, a KPMG által csütörtökön nyilvánosságra hozott vizsgálat eredményeiből.
Júliustól kérhető a hitelfelezés: a Ponta-kabinet csütörtöki ülésén elfogadta az erre vonatkozó sürgősségi kormányrendeletet.
Az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) Nairobiban zajló környezetvédelmi közgyűlésén (UNEA) Korodi Attila környezetvédelmi minisztert nevezték ki a közgyűlés alelnökévé – tudatta szerdai hírlevelében az RMDSZ.
A Magyar–Román Határon Átnyúló Együttműködési Program (HURO) keretében megújul Nagyváradon a Rogériusz negyedben található piaccsarnok és vállalkozói inkubátorházat alakítanak ki a volt debreceni kamarai székházból.
Hatnapos sztrájkot kezdtek kedden a francia légiforgalmi szolgálat egyes irányítói. A legnagyobb francia repülőterekről induló, vagy oda érkező járatok egyötödét törölni kellett, de fennakadások voltak a Dél-Franciaország feletti légtér irányításában is.
Katasztrofálisnak nevezte Dan Șovának a kormányban kifejtett tevékenységét a Hotnews hírportál, a Mediafax hírügynökség összeállítása is hasonló fényben tünteti fel a szociáldemokrata párti (PSD) politikust.
Kihirdette kedden Traian Băsescu a csődtörvényre vonatkozó jogszabályt, miután az alkotmánybíróság pénteken ismételten felhívta az államfő figyelmet arra, hogy a dokumentum nem mond ellent az alaptörvénynek.