
Év végéig 80–90 kilométerrel fog bővülni Románia jelenleg 700 kilométeres autópálya-hálózata – ígéri Narcis Neaga, az Országos Útügyi és Autópálya-társaság (CNADNR) vezérigazgatója.
2015. március 16., 15:472015. március 16., 15:47
Mint elmondta, legutóbbi terepszemléje arra engedi következtetni, hogy a Nagylak–Arad-sztráda idén teljesen elkészül, a szintén a 4-es páneurópai folyosó részét képező Temesvár–Lugos-autópálya második szakasza járható lesz az év végén, továbbá a Lugos–Déva-szakaszon is elkészülnek 17 kilométerrel.
Amint arról korábban írtunk, Ioan Rus közlekedési miniszter január közepén arra tett ígéretet, hogy 2015–2016-ban összesen 250 kilométer autópályát adnak át a forgalomnak. Az útügyi hatóság egyébként tavaly 50 kilométernyi sztrádát avatott fel, kevesebb, mint a felét a 2013-as teljesítménynek.
Ugyanakkor – mint ismeretes – jelenlegi formájában az ország 2030-ig tartó infrastrukturális fejlesztési terveit tartalmazó stratégia, az úgynevezett masterplan 1300 kilométer autópálya megépítésével számol 13,7 milliárd eurós ráfordításból az elkövetkező 15 évben.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!