Nem közeledtek hétfőn az álláspontok Traian Băsescu államelnök és Victor Ponta kormányfő között a társadalombiztosítási hozzájárulás csökkentése kapcsán, a miniszterelnök úgy nyilatkozott: „nem állapodtunk meg semmiben”.
Magyarország és Románia stratégiai partnerei egymásnak a gazdasági együttműködésben is – hangsúlyozta Szijjártó Péter hétfőn Budapesten, a magyar–román gazdasági fórum és üzletember-találkozó rendezvényén.
Minden másodpercben legalább egy romániai polgár vásárol egy terméket az interneten, a rendelések száma ugyanis eléri percenként a hetvenet. Mindez azt bizonyítja, hogy a lakosság egyre jobban bízik a virtuális bevásárlásban.
Vállalkozás indításához biztosít támogatást az állam a hátrányos helyzetű családoknak, illetve magánszemélyeknek, akik legkevesebb 50 ezer eurós finanszírozást igényelhetnek a projekt keretében.
A Marosugra és Marosvásárhely közötti 14,6 kilométer hosszú autópályaszakasz, valamint egy 4,7 kilométeres bekötőút megépítésére keres kivitelezőt az Országos Útügyi és Autópálya-társaság (CNADNR).
Célegyenesbe érkeztek a tárgyalások arról, hogy az OTP Bank felvásárolja a portugál Millennium Bank romániai hálózatát – adta hírül pénteki számában a Ziarul Financiar.
Vasárnap már vissza is vonta a pénzügyminisztérium az adótörvénykönyv tervezett módosításait, amelyeket pénteken este hozott nyilvánosságra a Mediafax.
Módosította a kormány a kezdő vállalkozóknak biztosított állami támogatási programot, így csütörtöktől már nemcsak a 35 év alatti, hanem bármilyen korú beruházók pályázhatnak a 10 ezer eurós vissza nem térítendő finanszírozásra.
Egy év alatt 80 százalékkal, 4,4 milliárdra nőtt az egymással hálózatba kötött gépek és egyéb berendezések száma, s az előrejelzések szerint 2018-ra már mintegy 10,8 milliárd berendezés kommunikál majd más gépekkel világszerte.
Nem hirdeti ki Traian Băsescu a munkáltatók által befizetett társadalombiztosítási hozzájárulás 5 százalékpontos csökkentését célzó törvényt, mivel kételyei vannak az intézkedési időszerűségét illetően.
Jónak tartják a közbeszerzési eljárásokra vonatkozó sürgősségi kormányrendelet legutóbbi módosítását a helyi és megyei önkormányzatok. A nyílt licitek eredményét megóvók elutasítás esetén elveszítik a garanciaként befizetett összeget.
Az interneten követhetik nyomon az Első otthon program keretében hitelt igénylő ügyfelek, hogy milyen szakaszban van kérésük elbírálása: a kis- és közepes vállalkozások támogatására létrehozott pénzalap honlapján hoztak létre tájékoztató ablakot.
Románia nem fogadja el, hogy az Európai Unió valamely tagországa korlátozza a román bevándorlók számát – jelentette ki szerdán Victor Ponta.
Drágább üzemanyagok, üresebb tartályok – így foglalta össze a gázolajra és benzinre áprilistól kivetett hétcentes jövedéki adó hatását a Digi 24. A hírtelevízió úgy tudja, ahelyett, hogy nőttek volna az állam bevételei, 11 millió eurós hiány keletkezett.
Befejezte az amerikai Chevron vállalat a Vaslui megyei Pungeşti község határában folytatott kutatófurást, amelynek célja kideríteni, hogy a talaj rendelkezik-e palagáztartalékokkal – tájékoztatott közleményében a cég.
Folytathatja az amerikai Chevron vállalat Vaslui megyében a palagáz feltárásával és kitermelésével kapcsolatos tevékenységet, mivel a iaşi-i bíróság elutasította több bârladi civil szervezet keresetét. Az ítélet nem jogerős.
Két új központtal bővítette kolozsvári gyártó- és mérnökitervező-kapacitását az Emerson. Az 55 millió euróra rúgó beruházás több mint 700 személy számára biztosít munkalehetőséget, 270 új alkalmazottat már a következő hónapokban felvesznek.
Eladja romániai üzemeit és számos más európai országbeli gyárát a világ egyik legnagyobb cementipari vállalata, a francia Lafarge – a tranzakcióra azért van szükség, mert a csoport hamarosan egyesül a svájci Holcimmel.