Súlyos megpróbáltatásokon mentek keresztül az elmúlt egy-két évben a jelzáloghitelesek: havi törlesztőrészletük több száz vagy akár ezer lejt is meghaladó összeggel nőtt, miközben jövedelmük javarészt egy helyben toporgott.
Amint azt néhány nappal ezelőtt beharangoztuk, megkezdődött a legnagyobb román energiavállalat, a Hidroelectrica kisebbségi részvénycsomagjának tőzsdére vitele, július 4-éig tart a részvényjegyzési időszak a kis- és intézményi befektetők számára.
A fekete-tengeri Neptun Deep földgázmező kitermelésének elindításával Románia döntő lépést tesz az energiafüggetlenség felé – jelentette ki csütörtökön Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Néhány alapélelmiszer ára csökkenni fog, és ez a mérséklődés nem fog nyomást helyezni a hazai termelőkre – jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök a csütörtöki kormányülés elején.
Lezárult csütörtökön a Zöld ház program magánszemélyek számára indított kiírása. Az utolsó szakaszban a nyugati fejlesztési régióból fogadták az igényléseket az áramfejlesztő napelemek felszerelésére nyújtott állami támogatásra.
Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter szerint a következő két esztendőben évente legalább száz kilométer új autópálya- és gyorsforgalmiút-szakaszt adnak át Romániában.
Folyamatosan nő a hazai villamosenergia-hálózatra csatlakozott termelő-fogyasztók (prosumerek) száma, amely április végére meghaladta a 63 ezret – nyilatkozta szerdán az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) elnöke.
Négymilliárd eurót pumpál az OMV és a Romgaz a Románia kontinentális talapzatán található lelőhely kiaknázásába, 2027-től kezdik a 100 milliárd köbméter földgáz felszínre hozatalát.
Az alapélelmiszerek árának csökkentését célzó mechanizmus kidolgozásáról tárgyalt kedden Marcel Ciolacu miniszterelnök a kiskereskedelmi üzletláncok szövetségének képviselőivel – tájékoztatott a bukaresti kormány.
Marcel Ciolacu miniszterelnök kedden kijelentette, hogy kormányfői mandátuma alatt a közlekedési infrastruktúra terén az EU helyreállítási alapjából és a következő többéves pénzügyi keretből lehívható források felhasználását tekinti prioritásnak.
A Hidroelectrica részvénykibocsátása Románia, sőt a régió valaha volt legnagyobb tőzsdei bevezetése lesz, ami globális viszonylatban is az egyik legjelentősebbnek ígérkezik – jelentette ki Adrian Tănase, a bukaresti értéktőzsde igazgatója.
A Székelyföldön a kulturálisörökség-turizmusra kellene összpontosítani, nem a tömegturizmusra, de sok még a tennivaló, amíg nem szinte kizárólag a magyarországi vendégek érkeznek a térségbe – vallja Horváth Alpár turisztikai szakember.
Az év első öt hónapjában 5,4 százalékkal nőtt a gépkocsigyártás Romániában a tavalyi hasonló időszakhoz képest – derül ki a Romániai Gépkocsigyártók Egyesületének (ACAROM) adataiból.
Alig két perc alatt kimerült hétfőn a Zöld ház program keretében a délnyugati régió megyéinek elkülönített 174,3 millió lejes keret – közölte a Környezetvédelmi Alap (AFM).
Az olasz Unicredit, az osztrák Raiffesen Bank és Erste Bank, valamint a Banca Transilvania is érdeklődik az áruba bocsátott OTP Bank Románia iránt sajtóértesülések szerint.
Régóta téma az Európai Unióban a rengeteg háztartásban használt fali gázkazán „letekerése” valamilyen formában: az új egyéni hőközpontok beszerelésének tiltása, a régiek fokozatos kivezetése, megadóztatása.
Összesen 14 045 személy pályázott szerdán az ország dél-munténiai fejlesztési régiójából régiójából a Zöld ház program keretében nyújtott támogatásra, a térség számára elkülönített 280,9 millió lejes keret négy perc alatt kimerült.
Az idei első négy hónapban 2,908 milliárd euróra csökkent Romániában a külföldi közvetlen tőkeberuházások értéke a tavalyi év azonos időszakában jegyzett 3,327 milliárd euróhoz képest – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).