Az idei első negyedévben a romániai háztartások átlagos nominális jövedelme 6979 lej volt – 12,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban –, költségeik pedig ennek a 85,6 százalékát tették ki – közölte hétfőn az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Igazi menedéket jelenthet otthonunk hűvöse a nyári kánikulában, amikor a kinti hőmérsékletek szinte elviselhetetlenné válnak. Emiatt egyre többen szerelnek lakásukba légkondicionáló berendezést, viszont sok egyéb „hűsítő” megoldás is létezik.
Nagyszabású tiltakozóakciókat helyezett kilátásba a Sindalimenta Élelmiszeripari Szakszervezeti Szövetség, ha a román kormány eltörli az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban dolgozók adókedvezményét.
Bár az európai légi forgalom várhatóan még nem éri el a 2019-es szintet, a nyári csúcsidényre jellemző utasszámmegugrás, a személyzethiány, a rendszeres sztrájkok és a háború okozta légtérbeszűkülés idén is jelentős fennakadásokat okozhat.
Romániában történik a legtöbb baleset európai összevetésben a Romániai Biztosítók és Viszontbiztosítók Országos Szövetségének (UNSAR) adatai szerint.
Két héten belül elkezdődnek az építési munkálatok a dél-erdélyi autópálya Lugos és Déva közötti szakaszán, Holgya és Marzsina között, ami az utolsó hiányzó szakasz a sztrádából – jelentette be pénteken Temesvárin Sorin Grindeanu közlekedési miniszter.
Idén júniusban 10 281 személy részesült szolgálati nyugdíjban (akárcsak egy hónappal korábban).
Ugyan az előző hónaphoz viszonyítva csak enyhén drágultak az albérletek júniusban a nagyobb romániai városokban, a tavalyi év hatodik hónapjához képest már látványosnak mondható az áremelkedés üteme. Nő ugyanakkor a megtekintett hirdetések száma is.
Új állami hatóságot hoz létre a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alkotta bukaresti nagykoalíciós kormány az állami cégek felügyeletére, amelynek alkalmazottai nem panaszkodhatnak majd a javadalmazásukra.
Egyre nagyobb a hiány a villanyszerelőkből Romániában, pedig igencsak kedvező fizetéseket kínálnak a képzett szakembereknek.
Egyes alaptermékek ára magasabb Romániában, mint Németországban – jelentette ki egy kedd esti televíziós interjúban Marcel Ciolacu miniszterelnök, aki szerint az árrésnek felső határt szabó rendelet hatásait augusztustól lehet majd látni.
Erdély is rengeteget nyerne, ha sikerre vinnék az Európai Unió 100., „jövőbe tekintő” európai polgári kezdeményezését, amely a kontinentális fővárosokat összekötő nagy sebességű vasúthálózat létrehozását tűzte ki célul.
Románia történelmének eddigi legnagyobb részvényjegyzése fejeződött be kedden, amikor a Bukaresti Értéktőzsdén (BVB) lezárult a nyilvános ajánlattétel a Hidroelectrica energiavállalat részvényeire – közölte a Mediafax hírügynökség.
Romániában az első öt hónapban 19,3 százalékkal 8,299 millióra nőtt a vendégéjszakák száma a kereskedelmi szálláshelyeken (a kiadó szobákat és lakásokat is beleértve) a tavalyi év azonos időszakához mérten.
Jelentős, több mint 40 milliárd eurós hatása lesz a Fekete-tenger Romániához tartozó kontinentális talapzatán található Neptun Deep földgázmező kitermelésének az ország gazdaságára – derült ki egy szakértői elemzésből.
Az UniCredit elemzői szerint Románia 2023-ban és 2024-ben átlagon felüli gazdasági növekedést fog felmutatni, miközben Magyarország és Csehország alulteljesít – olvasható a pénzintézet negyedéves jelentésében.
A kormánykoalícióban nem mérlegelik az IT-ágazat adókedvezményének megszüntetését – jelentette ki hétfőn Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Az idei év első öt hónapjában 2913 külföldi tulajdonú vállalatot hoztak létre Romániában, 2,6 százalékkal többet, mint 2022 azonos időszakában – derül ki a cégbíróság adataiból.