Ünnep előtt ablakot pucolni

Majonézes pityóka, bundás hús, mákos-diós kalács, mert ünnepekkor törvényszerűen ki kell tágítani kedvenc nadrágjaink derékszíját. Ha reggel lekváros pirítóst eszem savanyú uborkás franciasaláta helyett, lököttnek néznek. A karácsony a töltöttek ünnepe: töltött tojás, töltött káposzta, hurkatöltés. Disznó nélkül nincs ünnep: agyas-leves, véres hurka, pörkölt fül: mind-mind a szeretet és Jézuska eljövetelét jelzik. Húsleves, mandarin, zselatinos töltetű szaloncukor. Apuka azt szereti, anyukának meg egyáltalán nem kell szaloncukor. De más sem, mert karácsony előtt úgysincs étvágya. Esik a fején keresztül, annyi a baja. Zsíros a padlócsempe, poros a szekrény teteje, a fát kell felhozni, madárszaros az ablak. Vajon hová tettük a régi újságpapírokat, amivel ablakot lehet pucolni? Függönyt kell mosni, aztán citrommal bedörzsölni a kádat és a csapokat, mert az a természetes tisztítószer. Illatos és egészséges. Nem lehet vízköves a fürdőszoba a szeretet ünnepén. Vagy inkább a takarítás ünnepén. Apuka az összerakható műfenyő után kajtat a pincében. Istent emlegeti, de nem a Fia születése miatt, hanem mert átázott a kartondoboz.

Anyuka kapkod. Recseg-ropog az egész konyha. Majonézt kavar, tojást és ujjakat tördel. Mert a hűtőszekrényt meg kell tölteni. Mert mit mondanak, ha karácsony harmadnapján nekiáll rántani valamit. Az ünnep előtt el kell fáradni, hogy aztán legyen mit pihenni két napig. Mert egyébként nem lenne mit, mivel anyuka ugye nem dolgozott egész évben eleget.

Szenteste előtt nem eszünk. Vagy csak falunk valamit. Mert nincs hely a tányéroknak a konyhában az edények és a készülő ételek miatt. A nagybátyám odasomfordál, beledugja az ujját valamibe, majd jólesően hümmögve lenyalogatja. Finom – mondja mosolyogva anyukának, a nővérének, aki jó alaposan összeszedett szemöldökök társaságában leszidja, miért szentségteleníti meg az ételt tálalás előtt. Ő egész nap készül velük, aztán mi meg csak úgy megesszük. Idő előtt. Anyukának ilyenkor nehéz segíteni: inkább ő készíti, mert úgy jobb. Úgy a biztosabb. Anyuka aztán kiküldi nagybátyámat a konyhából, mert láb alatt van. Nem lehet tőle rendesen sürögni-forogni. Nagybátyám nevet, mondogatja, hogy lassuljunk le. Nem ilyen erőszakos ez a karácsony. Ablakot lehet tavasszal is pucolni. Aztán hozzám jön, hogy nézzünk már meg egy filmet. Úgyis csak ünnepekkor utazik hozzánk Magyarországról. Csak ilyenkor van ideje. Néznék én, de a műfenyőnek is hullik a tűlevele, s tiszta csillámpor a parkett a díszgömbök miatt. Fel kell porszívózni. Teljesen elromlik a karácsony, ha ajándékbontáskor rátapad a csillámpor a mikulásos szatyorra.

Aztán következik a vacsora. Szenteste csak mi, a szűk család, másnap már nagymamánál, ahol anyuka öccse ismét mosolyogva vár. De holnap megnézzük a filmet – mondogatja. De nem nézzük meg. Paprikás közben köhent fel először, aztán leesik a székről. Film helyett sürgősségi. Egy-két hónap múlva derül ki az áttétes rák. Kórházról-kórházra járunk. Még két karácsonyt és egy szilveszter reggelt él meg. A legoptimistábban.

Anyukának fáj a szíve: bár ne szidta volna, bár ne küldte volna ki a konyhából. Addig is vele maradt volna. Bár hagytam volna a szoba közepén meredezni a porszívócsövet, és néztük volna meg a filmet. Anyuka azóta nem akkor pucolja az ablakot, és hagyja, hogy kóstolgassunk vacsora előtt. Csak ott legyünk vele a konyhában.