Tusványos huszonöt

Idén huszonötödik alkalommal rendezik a Tusványosi Nyári Szabadegyetemet. A szervezőket hosszú ideje, egyebek mellett, két nagy kérdés foglalkoztatja: az egyik, hogy jönnek-e a románok, a másik, jönnek-e az RMDSZ-esek. Az első kérdés jelentősége csökkent, amikor a tábor koncepciójának középpontjába a román–magyar közeledés és a román–magyar kapcsolatok helyett a magyar–magyar viszony került.

Hála Istennek, tegyük hozzá.

A román–magyar viszony őszinte kibeszéléséről szó sem lehetett egy pillanatig sem felelős politikai tényezőkkel. Vannak ugyan tabudöntögető román értelmiségiek, akik a lényegről mernek beszélni – ilyen például Lucian Boia történész idén áprilisban megjelent, az első világháború problémáit taglaló könyvének azon bátor kijelentése, miszerint Románia történelmi érvek alapján nem tarhatott igényt Erdélyre –, de még ők sem biztos, hogy magyar környezetben hangot mernek adni e téziseiknek. A velünk őszintén szimpatizáló és a magyar–román viszonyhoz tényleges, nem pedig mímelt őszinteséggel közeledő román értelmiségiek is hatékonyabban tudják Kolozsvárról vagy Bukarestből folytatni a hamis sztereotípiák, a magyarellenes előítéletek és a román történelmi önkép hazugságai elleni harcukat, mint Bálványosról vagy Tusnádfürdőről. Így hát maradtunk a hajdan négykultúrájú, ma már több mint 90 százalékban románok által lakott Temesvár híres toleranciaszellemét zsolozsmázó Mona Muscával, Adrian Severin emlékezetes kijelentésével, miszerint sehol a világon nem létezik etnikai elvű területi autonómia – csak Európában van féltucat – és Traian Băsescuval, aki itt is szívesen elmondja, hogy annyi autonómiát akar adni Székelyföldnek, mint Caracalnak vagy Craiovának.

Felelős pénztárcapolitika

Így aztán mégiscsak őszintébb, ha a magyar–magyar kapcsolatok kerülnek a középpontba, még akkor is, ha ennek a viszonyrendszernek is megvan a sajátságos elhallgatási rendszere, amely erősen emlékeztet a polkorrekt öncenzúrára. Nem illendő például a VMSZ által Délvidéken kiharcolt (látszat) autonómia hiányosságairól beszélni, vagy Pásztor Istvánék hatalomorientált politizálásáról, hiszen ők a nagyobbik magyar kormánypárt fontos szövetségesei. Arra sem tapintatos dolog rámutatni, hogy a Felvidéken 1997-ben számoltak le a hiteles autonómiapolitikával, s futtatták zsákutcába a felvidéki magyar közképviseletet, ahonnan azóta sem lelik a kiutat. Akkor írták ugyanis alá a Magyar Koalíció Pártját később életre hívó szervezetek, az Együttélés, a Kereszténydemokrata Mozgalom és a Magyar Polgári Párt vezetői, köztük bizony Duray Miklós is, a Meciar-ellenes koalíció létrehozásának érdekében a szlovák ellenzékkel azt a bizonyos közös nyilatkozatot, amelyben megfogadták: az összefogás győzelme esetén nem hozzák szóba az etnikai alapú területi autonómiát.

Tessék kérem megmondani, mi értelme is volt akkor a Meciar-ellenes koalíciónak, és egyáltalán a magyar politikai érdekképviseletnek a távlati magyar érdekek szempontjából? Mert lehet-e hiteles politikát folytatni távlatok nélkül? Felelős politikus-e, aki csak az orráig lát? S ez még a jóindulatú megközelítés, mert Erdélyben nem annyira a rövidlátással, az orrhosszpolitikával van gond, inkább azzal, hogy rövidlátásnak tűnik, amikor egy politikust a derékmagasságban tartott pénztárca tartalma motivál, stratégiaalkotásban pedig az odaképzelt summa befolyásol. Meg persze „a hatalom akarása”, ami szorosan összefügg a gazdasági érvényesüléssel.

Jó tiszt, rossz tiszt

Az RMDSZ-szel való párbeszéd persze elsősorban a Fidesz érdeke, hatalomtechnikailag teljes mértékben érthető. „Önállóskodó”, nemzeti szempontból dicsérhető gazdaságpolitikájával, a magyar szuverenitás bizonyos részének visszaszerzésére való törekvésével, nemzetpolitikai tetteivel (magyar állampolgárság kiterjesztése, Alaptörvény) a magyar kormánynak komoly nemzetközi hatalmi tényezők nemtetszését sikerült kivívni, arról nem szólva, hogy a Kis-Antant államai „alapból” magyarellenesek, még ha hivatalos szólamaik nem mindig azok. Bár többnyire nem rejtik véka alá hozzánk való őszinte viszonyulásukat. Lám, a magyarok által több ízben is pozícióba segített Traian Băsescu is kiesni látszott a szerepéből tavaly Tusnád idején. Persze szó sincs szerepkiesésről, hanem arról, hogy nagyobb politikai hasznot várt a magyarellenes kardcsörtetéstől és zsigeri indulatainak szabadon engedésétől az adott politikai kontextusban, mint a magyarsággal való párbeszédet szorgalmazó elnök imázsának megőrzésétől. Tudatos, bár alighanem téves számítás volt ez részéről, nem hirtelen felindultság.

Úgy hallani, idén nem jönnek Tusványosra az RMDSZ-esek, legalábbis Kelemen Hunor, akinek most a „jó tiszt” szerepe van kiosztva az erdélyi magyar közösséget megtévesztő színdarabban. Láttunk már ilyet a Székelyek Nagy Menetelésének idején is, amikor Markó Béla volt a „rossz tiszt”, aki Gyurcsányékhoz és néhány SZDSZ-es elgurulthoz hasonlóan elítélte és kigúnyolta „a székely zászlók erdejében csetlő-botló” RMDSZ-es minisztereket és államtitkárokat. Miközben Kelemen Hunor volt az, aki kitartott a részvétel helyessége, a székely területi autonóia mellett, aki kiteljesíti az RMDSZ több mint két évtizedes ígéretét arról, hogy végre tető alá hozzák a szervezet autonómiastatutumát.

Hiányzó hiányzók?

Most a kormányzati szerepvállalásról szóló tragikomédiában Kelemen Hunor húzta a rövidebbet. Nagy kérdés, meg lehet-e etetni a választói bázissal következességként, erényként, hogy Kelemen lemond a miniszterelnök-helyettességről, de az általa vezetett szervezet kormányon marad Verestóy Attila iránymutatásának megfelelően. Arról meg jobb nem beszélni, hogy a hírek szerint a Medgyessyékkel és Gyurcsányékkal gazdasági dimenziókat sem nélkülöző, szívélyes kapcsolatot ápoló nagyváradi RMDSZ egyik meghatározó szereplőjét, Biró Rozáliát delegálják Kelemen helyére, akit a román sajtó majd kedvére villázhat a „bipedes” interjúval, a magyar sajtó meg a sírnivalóan mulatságos váradi utcanévfordításokkal. (Néhány példa, nehogy kimaradjunk e villázásból: Str. Viilor – Élők utcája, Str. Lacul Roşu – Piros Tó utca, Str. Războieni – Háborúzók utcája.) Tőkés Lászlónak teljes mértékben igaza van, amikor ezt az „úgy megyek, mintha jönnék” RMDSZ-es húzást a Petőfi-Schiller fantomegyetem esetével állítja párhuzamba.

Nos, Kelemen Hunor a „jó tiszt”, állítólag nem lesz jelen Tusnádfürdőn, pedig minden logikus érv a részvétel mellett szólna. A jó tiszti szerepmegőrzés, a párbeszédképesség imázsa, az autonómia szólamszintű támogatása, nem utolsó sorban a Fidesszel ápolt jó viszony. No de legyen ez az ő problémája.

Mert hiba lenne nem látni a fától az erdőt, és úgy állítani be akár a románok, akár az RMDSZ-esek részvételét a tanácskozásokon, mint olyan kérdéseket, melyek a legkisebb mértékben is befolyásolhatják a 25. tusványosi tábor sikerét. Ez legfeljebb a szervezők gondja, a közönség örvendhet annak, hogy idén is megszámlálhatatlan program, gazdag kulturális kínálat várja a politikán kívül a zenétől az irodalmon át a borkóstolókig.