Túl a nyilatkozatokon

„Hű magyarként szolgálni fogom népemet, mely bizalmával felhatalmazott, hogy érdekeit képviseljem, harcoljak teljes egyenjogúságáért, közösségi jogaiért és szabadságáért, küzdjek fennmaradásáért, melynek egyetlen szilárd biztosítéka a belső önrendelkezés.”Az idézett szöveg az 1992 októberében született Kolozsvári Nyilatkozatból származik, amelyet a mai napig sokan az erdélyi magyar autonómiát célzó törekvés mérföldkövének, egyfajta zsinórmértékének tartanak. Az RMDSZ akkori vezetői és parlamenti képviselői azzal nyomatékosították az ügy iránti elkötelezettségüket, hogy a kincses városi Szent Mihály-templomban felesküdtek az erdélyi magyarság önrendelkezési igényét először kimondó dokumentumra.

Megítélés kérdése, hogy a negyed évszázaddal ezelőtti ünnepélyes aktus óta mennyit haladt előre a magyar önrendelkezés ügye Romániában. Egyesek szerint az anyanyelvű oktatás bővítése, a közigazgatási nyelvhasználat részleges biztosítása, a magyar közösség identitásának megőrzését szolgáló kulturális-társadalmi szervezetek tevékenysége mind-mind az autonómia irányába tett lépésként értékelhető. Mások azonban azt állítják, hogy a rendszerváltás óta eltelt mintegy három évtized során elért eredmények elégtelenek, és hosszú még az út az önrendelkezés kivívásáig. Megannyi nyilatkozaton kívül több – a közösségi autonómiák intézményrendszerét érintő – törvénytervezet is napvilágot látott a Kolozsvári Nyilatkozat elfogadása óta. Az egyiket – majd annak módosított változatát – 2004-ben és 2012-ben szavazásra is bocsátották a román parlamentben, és „természetesen”valamennyi alkalommal el is utasították. A romániai magyar politikai-társadalmi szervezetek számos tekintetben eltérő álláspontra helyezkedtek az autonómia kérdése kapcsán, abban azonban nagyjából mindig is egyetértettek, hogy a magyar közösségnek szüksége van a nemzeti önrendelkezésre. E tekintetben egyértelműen előrelépésnek tekinthető a három erdélyi magyar politikai alakulat vezetőinek autonómiaügyben elfogadott január 8-i állásfoglalása. Az ugyancsak Kolozsváron szentesített nyilatkozatban az EMNP, az MPP és az RMDSZ elnöke leszögezi: az erdélyi magyarság nemzeti identitásának megőrzése és továbbadása, kultúrájának fejlesztése, számbeli kisebbségi létének teljes jogú polgárként való megélése csak a közösségi autonómiák intézményrendszere által biztosítható.

Megszületett tehát egy pártközi dokumentum – nevezhetjük akár 2-es számú Kolozsvári Nyilatkozatnak is –, amelyben az erdélyi magyar politikai elit Bukarest és a nemzetközi közvélemény tudomására hozza, hogy az autonómiaigény nem változott, és továbbra is aktuális. A kérdés csak az, mennyiben tekinthető áttörésnek a mostani dokumentum, akár a huszonöt évvel ezelőtt elfogadott nyilatkozathoz képest. Hát mindössze annyiban, hogy a magyar pártok ezúttal megállapodtak abban, miszerint összehangolják autonómiaelképzeléseiket. Addig ugyanis elég nehéz lesz tárgyalásokba bocsátkozni a román hatalommal vagy a nemzetközi fórumokkal, amíg több változat is közkézen forog a magyar autonómiáról. Addig pedig ne is álmodozzunk reális együttműködésről, akcióegységről, amíg a közösséget a bukaresti parlamentben képviselő magyar honatyák közül nemrég mindössze egy vállalta fel a Székelyföld számára területi autonómiát előirányzó törvénytervezet beterjesztését. A többiek szerint a kérdés nem időszerű, és különben is összeegyeztethetetlen a jelenlegi alkotmány előírásaival. Holott egységes fellépés nélkül Bukarest egyszerűen nem veheti komolyan az autonómiakövetelést.

A mostani kolozsvári autonómianyilatkozatra érkezett reakciókból is jól látni, hogy a román politikai osztály egyhangúlag elutasítja a magyar pártok által megfogalmazott önrendelkezési törekvést, és még csak párbeszédet sem hajlandó folytatni a témában. Viszont ha a nyilatkozatokon túlmenően konkrét lépésekben, összehangolt kezdeményezésekben is sikerülne megállapodniuk a magyar szervezeteknek, Bukarest nem teheti meg, hogy örökké lesöpri az asztalról a kérdést. Ehhez azonban a nyilatkozatokon túlmenően tényleg több konkrétum kellene.