Titkainkat ne bízzuk a világhálóra

Amióta az Egyesült Államok védelmi minisztériumának dolgozó tudósok a hatvanas években megalkották a mai világháló elődjét – kidolgozva a ma már mindent behálózó virtuális tér alapjait –, ők maguk is tudták: ha a gyors információáramlás szempontjából rendkívüli hasznos találmány a nagyközönség kezébe kerül, minden idők legtökéletesebb megfigyelési és követési rendszerévé válik. Azóta évtizedek teltek el, a világháló pedig a modern ember számára olyan alapvető eszköz lett, mint az ivóvíz, a fűtés vagy a tömegközlekedés. Mivel hozzátartozik mindennapi életünkhöz, akkor sem mondanánk le róla, ha tisztában lennénk állandó használatának kockázataival.

Anélkül hogy e veszélyeket túlbecsülnénk az átlagos, hétköznapi ember életében, a különböző internetes felületeket időről időre megrázó botrányok ismeretében jó tudni, hogy aki a világhálót használja, annak az élete, a szokásai, a vágyai, az emberi kapcsolatai nyitott könyvnek számítanak. Amit elsősorban a termékeiket és szolgáltatásaikat eladni kívánó vállalatok aknáznak ki jó eséllyel a számukra eladott személyes profiljaink alapján. De a legmodernebb szűrő- és keresőprogramok célkeresztjében a különböző titkosszolgálatok is mindent tudnak rólunk. Szabad társadalmakban ennek alapvetően nem kellene gondnak lennie. Például a terrorizmus különböző formáit titkosszolgálati eszközökkel kiszűrő szervek ilyen esetben minket védenek. A rendszer működésének az ismeretében azonban nemcsak a közösségi oldalakon, hanem a világhálós magánlevelezésekben is érdemes elővigyázatosabb és körültekintőbb lenni. Sok szakember figyelmeztet erre, aki belülről látja a világhálón történő kommunikáció veszélyeit.

Érdekes adalék e történethez a Krím-félsziget orosz megszállása. Szakemberek szerint a Moszkvából irányított akció azért mehetett végbe olajozottan és meglepetésszerűen, mert a terv végrehajtói sem telefonon, sem interneten nem kommunikáltak, kizárólag belső futárszolgálat vitte az információt az érintett felek között.

Az átlagembernek ekkora titkai nyilván nincsenek, de a közelmúltban kirobbant Yahoo!-botrány – amikor rengeteg felhasználó postafiókjához jutottak hozzá illetéktelen kezek – vagy a Facebook-kiszolgáltatottságunk jól mutatja, hogy a világhálón keringő adataink nincsenek biztonságban. Ezért csak azt és annyit érdemes nyilvánosan megosztani magunkról, amit később is felemelt fővel tudunk vállalni. A világhálónak ugyanis az a legnagyobb baja, hogy elaltatja a felhasználó veszélyérzetét, amitől az ember sebezhetővé válik.